A címvédő Patriotsszal kezdődik a rájátszás

Posted by

Szombaton rajtol a profi amerikaifutball-liga (NFL) rájátszása, amely során 2009 után először már az első körben érdekelt lesz a hatszoros bajnok, jelenlegi címvédő New England Patriots.

Bill Belichick együttese kiválóan kezdte a szezont, az első nyolc mérkőzését megnyerte, az idény második felében azonban már közel sem játszott ilyen meggyőzően, és végül 12/4-es mutatóval zárta az alapszakaszt. Különösen fájó lehet a csapat számára, hogy az utolsó fordulóban csak a liga egyik leggyengébb alakulatát, a Miami Dolphinst kellett volna legyőznie hazai pályán ahhoz, hogy a playoff első körében pihenhessen, a floridaiak azonban óriási meglepetésre győztek Foxborough-ban, így a Patriots 2009 óta először érdekelt már az úgynevezett wild card körben is.

Mindez azért is fontos, mert a New England hat bajnoki címéből egyet sem tudott úgy begyűjteni, hogy már az első fordulóban pályára lépett.

Nagy kérdés, hogy milyen formában játszik majd a 42 éves Tom Brady, aki fantasztikus karrierje talán leggyengébb alapszakaszán van túl, és a tengerentúli szakértők már az rebesgetik, hogy talán pályafutása utolsó hazai meccsét játssza minden idők legeredményesebb játékosa.

A Patriots ellenfele a Tennessee Titans,

amely azt követően, hogy a szezon közben kezdő irányítót cserélt – Marcus Mariota helyett Ryan Tannehill vette át a karmesteri pálcát – valósággal megtáltosodott, és a futó Derrick Henry, valamint az újonc elkapó A. J. Brown remeklésével menetel.

Az Amerikai Főcsoport másik mérkőzésén a Houston Texans a Buffalo Billst fogadja. Utóbbi gárda 24 éve vár az első rájátszásbeli sikerére, ami a harmadik leghosszabb élő sorozat az NFL-ben (a Cincinnati Bengals 1991, a Detroit Lions 1992 óta nem nyert a playoffban). Ennek az összecsapásnak lesz egy nagy visszatérője is, ugyanis J.J. Watt, a texasiak vezére két hónappal azután, hogy mellizom-szakadás miatt műteni kellett, visszatér a védelem élére.

A Nemzeti Főcsoport első találkozóján két különböző stílusú csapat méri össze erejét,

hiszen amíg a New Orleans Saints első sorban a passzjátékban kiemelkedő, addig a Minnesota Vikings inkább futásokra építi fel stratégiáját. A Saintsben a 40 éves irányító Drew Brees már minden idők legtöbb touchdown-átadásával rendelkezik, ráadásul Michael Thomasszal az NFL történetének “legjövedelmezőbb kapcsolatát” alakította ki, ugyanis utóbbi az alapszakaszban 149 labdáját kapta el. A két csapat két évvel ezelőtt is találkozott egymással a rájátszásban, a Vikings akkor egy örökre emlékezetes pillanat után diadalmaskodott: a “minneapolisi csoda” néven elhíresült játékban, a mérkőzés lefújása pillanatában Stefon Diggs szerzett egy 61 yardos touchdownt, köszönhetően annak is, hogy a védő Marcus Williams óriásit hibázott.

Az NFC másik találkozóján a 2018-as Super Bowl-győztes Philadelphia Eagles látja vendégül a Seattle Seahawks együttesét

Az Eagles úgy jutott be a rájátszásba, hogy az alapszakaszban az utolsó négy mérkőzését is megnyerte, ugyanakkor elképesztő sérüléshullám sújtja az együttest, amelynek legutóbbi találkozóján a 11 kezdő támadójátékos közül hetet is nélkülöznie kellett. A két csapat november 24-én már találkozott egymással, akkor ugyancsak Philadelphiában 17-9-re nyert a Seattle.

A két főcsoport két-két kiemelt csapata, az AFC-ben a Baltimore Ravens és a Kansas City Chiefs, míg az NFC-ben a San Francisco 49ers és a Green Bay Packers a második körben kapcsolódik be a rájátszásba. A Super Bowlt február 2-án Miamiban, a Hard Rock Stadiumban rendezik.

NFL, rájátszás, 1. forduló

Amerikai Főcsoport (AFC):
Houston Texans-Buffalo Bills, szombat 22.35
New England Patriots-Tennessee Titans, vasárnap 2.15

Nemzeti Főcsoport (NFC):
New Orleans Saints-Minnesota Vikings, vasárnap 19.05
Philadelphia Eagles-Seattle Seahawks, vasárnap 22.40

(MTI)