Cseh László a visszavonulást fontolgatja

Posted by

Minden bizonnyal a márciusi országos bajnokság után dönt Cseh László az olimpiai indulásról, akinek pályafutása ötödik olimpiája lehetne a tokiói játékok.

Nehéz napokon van túl a magyar úszás egyik ikonikus alakja, Cseh László, aki gőzerővel csinálja a felkészülést, egyre több versenyen indul és elmondása szerint sok mindenen javítani, sok mindenben pedig fejlődni tud.

A 33 éves sportoló az ISL (International Swimming League) sorozatban az olasz csapat tagjaként versenyez. Azért döntött emellett, mert jó ajánlatot kapott, valamint szerette volna kipróbálni magát egy külföldi klubnál.

„Sok tapasztalatot szereztem az ISL-sorozat eddigi versenyein. Elég érdekes a verseny formátuma, ez a csapatversenyzés nekünk, magyaroknak egy kicsit szokatlan. Sokkal fontosabb volt az, hogy pontokat szerezzünk és nem az, hogy ki, milyen számban szeretne úszni. Itt a csapatérdek volt a legfontosabb.”

A felkészüléssel kapcsolatban elmondta, mindig van extra motivációja, hiszen mindig szeretne jobb lenni és felülmúlni önmagát.

„Talán amiben más a felkészülés, hogy már nagyjából látom az út végét, azt hogy pontosan merre vihet az én utam. Megbeszéltük, átbeszéltük, átgondoltam és lefektettük azokat a szabályokat, amik ahhoz szükségesek, hogy minél nyugodtabban tudjam a mostani felkészülést elvégezni. Akkor sem esek letargiába, ha valami beüt és nem úgy sikerül, ahogy terveztem. Most már van A és B forgatókönyv is, hogy mi történik bizonyos esetekben és ez nekem egy nagyobb nyugodtságot ad. A március végi magyar bajnokságon megnézzük, milyen állapotban vagyok, hogy tudok versenyezni. Ha azt biztatónak találjuk, akkor megyünk tovább az olimpiáig. Ha viszont az ob nem úgy sikerül, ahogy elvárnánk, és én úgy érzem, hogy sajnos ennyi volt bennem, akkor viszont azt mondom: köszönöm szépen, ennyi elég volt, itt a vége.”

Hozzátette, az ob-n majd azokat a számokat próbálja meg erőltetni, amelyekben úgy érzi, van esélye.

A kvangdzsui világbajnokság nem sikerült jól számára, és ugyan lelkileg össze kellett szednie magát, de miután tisztázódtak előtte az utak, minden fajta nyomás és megfelelési kényszer lekerült róla.

Milák Kristóffal kapcsolatban úgy látja, fantasztikusan fejlődik.

„Abban a korban van, amikor még gyorsan lehet fejlődni, de elképzelhetőnek tartom, hogy ezt a világcsúcsot megdönteni majd úgy tudja, ha van mellette egy igazi ellenfél. Sokszor ezeket az utolsó tizedeket, századokat könnyebb akkor kifacsarni magunkból, ha van ellenfél is.”

Elárulta, nem tett le arról, hogy ellene versenyezzen, annak ellenére sem, hogy kicsit nehezebb a dolga, mert soha nem adja fel.

(M4 Sport)