Korhut Mihály és Marco Rossi. Fotó: Micheller Szilvia/MLSZ

Rossi: nagy lökést adna egy nagyszombati győzelem

Posted by

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint hatalmas lökést adna a magyar labdarúgó-válogatottnak, ha csütörtökön győzne az Európa-bajnoki selejtezősorozat rajtján, Szlovákia vendégeként.

Az olasz szakember a Telkiben tartott sajtótájékoztatón kifejtette: korábbi nyilatkozatának megfelelően úgy véli, egy nagyszombati siker után jó eséllyel három nappal később, a Groupama Arénában sem kapna ki a nemzeti együttes a világbajnoki ezüstérmes horvátoktól. Abban a tekintetben sem változott a véleménye, hogy a cél a hat pont megszerzése, ugyanakkor kettővel sem lenne csalódott.

“Két dologra összpontosítok, egyrészt a taktikai, másrészt a pszichikai felkészítésre, ha mindkettő jól sikerül, akkor igazi csapattá kovácsolódhat a társaság” – mondta Rossi, aki hozzátette, a kezdő 11-ről csak kedden vagy szerdán fog határozni. A szakmai stáb által kitalált stratégiáról viszont nem akart nyilatkozni, mert – ahogy fogalmazott – nem szeretné “felfedni a kártyáit”.

A szakvezető arról is beszélt, hogy az új szövetségi kapitány ellenére – a cseh Pavel Hapalt tavaly októberben nevezték ki a szlovák együttes élére – százszázalékosan felkészültek a riválisból, mint mondta, majdnem olyan szinten tudják, mire számíthatnak egyes játékosoktól, mintha a sajátjuk lenne. Éppen ezért nem tartotta fontosnak, hogy beszéljen Dárdai Pállal, aki két szlovák válogatott labdarúgóval is foglalkozik a Hertha BSC-ben.

A magyar futballistákra vonatkozó kérdésekre szűkszavúan válaszolt Rossi: szerinte az újonc Szoboszlai Dominik esetében eljött a “megfelelő alkalom”, hogy meghívót kapjon, míg a csapatkapitány Dzsudzsák Balázzsal kapcsolatban azt emelte ki, hogy bár három hete nem játszott, jobb állapotban van, mint tavaly novemberben. Megjegyezte, csak Németh Krisztián és Baráth Botond (mindkettő Sporting Kansas City) nem érkezett még meg a telki edzőközpontba.

Korhut Mihály úgy vélekedett a szlovákokról, hogy erős keretük van. Hozzátette, ma kapnak videót arról, hogy játékosokra bontva mire számíthatnak az ellenfélnél. Az Arisz Szaloniki védője önmagáról szólva úgy fogalmazott, hogy jó állapotban van, de nem érzi magát egyértelmű kezdőnek, szerinte ilyet nem is lehet mondani a válogatott esetében.

A magyar válogatott csütörtökön 20.45-től csap össze a szlovákokkal Nagyszombatban, majd vasárnap 18 órától a horvátokat fogadja a Groupama Arénában. A csoportban még Wales és Azerbajdzsán szerepel és az első kettő jut ki a 2020-as kontinensviadalra, melynek részben Budapest is házigazdája lesz négy mérkőzés erejéig.

Gulácsi Péter: Folytatni kell az ősszel megkezdett utat

Az RB Leipzigben kiváló formában védő Gulácsi Péter azt emelte ki, hogy a válogatottnak ott kell folytatnia a tavaly megkezdett utat, ahol a legutóbbi mérkőzésein abbahagyta, és a szervezett védekezésre kell fektetnie a hangsúlyt.

– A magyar válogatottat a negyedik kalapból sorsolták ki a selejtező előtt, ez alapján nem tartozunk a favoritok közé, ezt szervezett, agresszív játékkal kell ellensúlyoznunk. A legutóbbi két mérkőzésünket kapott gól nélkül hoztuk le, ellenfeleink nem is alakítottak ki komolyabb helyzeteket ellenünk. Ezt az utat kell folytatnunk az Eb-selejtezőkön is, a jó védekezés felkészültség, mentalitás és erőszakosság kérdése. A szlovákok elleni mérkőzés kiemelten fontos, hiszen ellenfelünk közvetlen riválisunk, és ahhoz, hogy elérjük a céljainkat, a riválisok ellen minél több pontot kell szereznünk. Emellett az is lényeges, hogy jól kezdjük el a sorozatot.

Holender Filip és Gulácsi Péter. Fotó: MLSZ
Holender Filip és Gulácsi Péter. Fotó: MLSZ

Gulácsi kitért a csütörtöki ellenfélre is

– A szlovák válogatott fizikálisan és technikailag is felkészült játékosokból áll. A védelmüket fizikálisan erős labdarúgók alkotják, elöl pedig kombinatív focit játszanak, rengeteg mozgással, a szélsőik befelé indulásaival. Marek Hamsik a legismertebb játékosuk, ő mozgatja a csapatot, de nemcsak rá kell figyelnünk, hanem a többiekre is. A Bundesligából testközelből is ismerek egy-két játékost, Duda például veszélyes középpályás, aki a legtöbbször s mélységből érkezik, erre végig figyelnünk kell. A legfontosabb, hogy egységesen, csapatként kell védekeznünk és hatástalanítani az ellenfél támadóit –tette hozzá Gulácsi Péter.

Az OTP Bank Liga góllövőlistáját vezető Holender Filip szerint a megfelelő mentalitás a kulcs a jó eredményekhez.

– A selejtező sorozat minden mérkőzésén erősnek kell lennünk mentálisan ahhoz, hogy sikerrel járhassunk. Nehéz meccsek várnak ránk, de mindent beleadunk a két találkozón, és természetesen már az edzéseken is – fogalmazott Holender Filip, majd hozzátette: a kereten belül egészséges konkurenciaharc alakult ki a kezdőcsapatba kerülésért, mindenki a legjobbját nyújtja az edzéseken, hogy ott lehessen csütörtökön a pályán.

Gulácsi Péterkiemelte a szurkolók szerepét is, akik nagy segítséget jelenthetnek Szlovákiában, majd a későbbi selejtezőkön is a válogatottnak.

– A futball szenvedélyes sport, a szlovákok elleni mérkőzés az egész országnak különleges. De nem szabad elfelejteni, hogy egy hosszú utat kezdünk meg, a csütörtöki a selejtező sorozat szempontjából csak egy mérkőzés a nyolc közül. Végig szükségünk lesz a szurkolókra, bízom benne, hogy az egész úton el tudnak kísérni bennünket, és nem nehezítik a helyzetünket olyan szankciók, mint amilyet legutóbb a görögök elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen tapasztalhattunk, amikor zárt kapuk mögött kellett játszanunk. Szeretnénk végig érezni a szurkolók buzdítását, bízunk benne, hogy Szlovákiában is kizárólag a csapat segítésével lesznek elfoglalva.

Forrás: MLSZ/MTI