Több ezer futó és olimpikonok sora tisztelgett Kolonics György emléke előtt

Posted by

A sportbarátok október 23-án nem csak a forradalomra emlékeztek, de a tragikusan korán elhunyt, kétszeres olimpiai bajnok kenus, Kolonics György előtt is lerótták tiszteletüket. 

A 2008-as pekingi olimpia a nagyszerű magyar eredményeken túl egy szomorú veszteséget is hozott: a legendás, aranyesélyes kenus, Kolonics György (Koló) közvetlenül az ötkarikás játékokra való kiutazása előtt vesztette életét. Barátai és tisztelői azóta minden évben emlékfutást rendeznek a tiszteletére, október 23-án. Azért éppen ezen a napon, mert Koló rendszeresen indult a Bécs–Budapest Ultramaratonon, ahol szintén mindig a forradalom napján értek célba a futók.

Az idei eseményen 2986 sportolni vágyó ember vett részt, de a Koló előtt tisztelgő olimpiai- világ- és Európa-bajnokokból sem volt hiány. Többek között megjelent Dr. Kiss Gergely, Storcz Botond, Csabai Edvin és Koló kenus társa, Kozmann György is. A 2019. évi verseny további különlegessége, hogy most a futás mellett stílszerűen vízre is szállhattak az érdeklődők. Egy sárkányhajós futam keretében Ötpróba-pontokért lehetett evezni a Dunán, emellett pedig kicsik és nagyok több vízi mozgásformát is kipróbálhattak, hogy kedvet kapjanak valamelyikhez. Az első alkalommal megrendezett Vízi Sportágválasztón bemutatkozott a kajak, a kenu, a SUP, a sárkányhajó, a szlalom kajak és az evezés is.

Dr. Kiss Gergely, az emlékrendezvény kommunikációs igazgatója elmondta, hogy hatalmas öröm volt az Ötpróba Tokióba szervezőcsapata számára látni ezt a mai napot.

„Koló, az igazi példakép emlékét méltó módon igyekszünk ápolni. Hat napja beteltek a nevezések, közel 3000 futó regisztrált, a szikrázó napsütésben a vízi sportokat is nagyon sokan kipróbálták. Élsportoló gyerekek, szabadidő sportolók, olimpikonok együtt emlékeztünk és mozogtunk.”

Kolonics György 2007-ben a Nagy Sportágválasztón. Fotó: Kínyó Norbert

„Nagyon örülök, hogy ennyi ember megmozdul és elindul ezen a versenyen Koló emlékére, már-már az esemény fizikai korlátait feszegetve. Számomra külön öröm, hogy ilyenkor régi csapattársakkal és edzőkkel tudok találkozni és így egy kis időre visszatérhetek a kajak-kenus közegbe, hiszen a munkámat Pakson, nem sportos témában végzem. Minden elismerésem a szervezőknek és kívánom, hogy hosszú éveken, akár évtizedeken keresztül folytassuk ezt a hagyományt és együtt fussunk Koló tiszteletére.”

– osztotta meg gondolatait, Kozmann György kétszeres olimpiai bronzérmes kenus.