A címvédő kiejtésével először döntős a Paksi FC

A Paksi FC története során először játszhat a labdarúgó MOL Magyar Kupa fináléjában, ugyanis kedden a négy között hazai pályán 3-0-ra legyőzte a címvédő Újpestet.
A Paks tőle szokatlanul biztonságosabb játékra rendezkedett be, azaz nem a támadásra helyezte hangsúlyt, ez viszont annyiban kifizetődött, hogy hátul stabil volt a csapat.
A lila-fehérek nem is tudtak mit kezdeni a zártan védekező ellenféllel, amely így is közelebb járt a gólhoz, mivel a játékrész derekán Nagy Richárd szabadrúgásból a kapufát találta el. Nem sokkal később a zöld-fehérek egy bal oldalon végig vitt akció végén öngóllal szereztek vezetést, amelyet a szünetig biztosan meg is tartottak.
A folytatásban az Újpest próbálta irányítani a játékot, de nem találta a továbbra is szervezetten védekező hazaiak ellenszerét, ráadásul egy szögletet követően a korábbi újpesti középpályás, Windecker József megduplázta a paksi előnyt.
A második góltól a Paks magabiztosabb, a fővárosi csapat pedig idegesebb lett, ennek eredményeként Kutrumpisz kiállítása miatt emberhátrányba is került a címvédő, amely ennek ellenére rohamozott ugyan, de a slusszpoén is a hazaiaké volt Sajbán keresztlécről kapuba vágódó bombájával.
A zöld-fehérek ezt megelőzően még elődöntőben sem szerepeltek. A május 11-i fináléban a Paks ellenfele a másodosztályú ETO FC és a bajnokságban éllovas Ferencváros szerdai párharcának továbbjutója lesz a Puskás Arénában.
Érdekesség, hogy kilenc napja a lila-fehérek 3-1-re győztek Pakson az élvonalban.

Bognár György, a Paksi FC vezetőedzője
„A legutóbbi egymás elleni 3-1-es vereségre alapoztunk. Biztos voltam benne, hogy az Újpest a kelleténél magabiztosabban jön majd ide, és, ha egy olyan Pakssal találja magát szemben, aki fegyelmezetten játssza a csapatjátékot, védekezik, továbbá a megszerzett labdákból egyből kontrázik, bajban lesznek. Nyilván mi is alkalmazkodtunk a három kiváló támadójukhoz, ami ült, hiszen nem tudtak helyzetbe kerülni. Jól és lelkesen játszottunk, egy ilyen feladatra nem kellett senkit motiválni, ez magától értetődő volt. Nagyon örülök a döntőnek, megérdemelten jutottunk be, noha most vívtunk először NB I-es gárdával a sorozatban. Az Újpest egy jó csapat, maximálisan megdolgoztunk ezért a mai nagy ünnepért, ami a játékosokon túl az egyesületé és természetesen a szurkolóké. Mindenkit gratuláció illet, kitűnő hozzáállás volt, a fegyelmezettség és a csapatjáték önmagáért beszél.”
Balogh Balázs, a Paks középpályása
“Dúlnak bennem az érzelmek, hiszen felettébb boldogok vagyunk, hogy így alakult ez a mérkőzés. Előre nem is mertem erre gondolni, hogy ilyen játékot teszünk le az asztalra. Örülök a helyzetemnek, amiből aztán az első gól született, és Joci, valamint Máté találatának is. Jobb fogatókönyv lett volna, ha döntőben találkozunk az Újpesttel, az még impulzívabb lett volna. Nem találok szavakat, mennyire boldogok vagyunk, olyat csináltunk, ami még nem volt a klub történetében, mehetünk a kupadöntőbe. Végtelenül büszke vagyok a csapatunkra.”
MOL Magyar Kupa, elődöntő
Paksi FC-Újpest FC 3-0 (1-0)
Paks, 3214 néző, v.: Bogár
Gól: Diaby (27., öngól), Windecker (66.), Sajbán (86.)
Kiállítva: Kutrumpisz (73.)
Paksi FC: Nagy G. – Lenzsér (Szabó J., 46.), Tamás O., Kinyik – Windecker – Kovács N., Sajbán, Balogh B. (Haraszti, 83.), Medgyes – Nagy R. (Szabó B., 62.), Ádám (Böde, 88.)
Újpest FC: Pajovic – Pauljevic, Kutrumpisz, Diaby, Antonov – Csongvai, Onovo – Croizet (Katona, 75.), Mitrovic (Bjelos, 63.), Beridze – Zivzivadze.
Forrás: MTI / paksifc.hu
I may need your help. I’ve been doing research on gate io recently, and I’ve tried a lot of different things. Later, I read your article, and I think your way of writing has given me some innovative ideas, thank you very much.
I may need your help. I tried many ways but couldn’t solve it, but after reading your article, I think you have a way to help me. I’m looking forward for your reply. Thanks.

This article opened my eyes, I can feel your mood, your thoughts, it seems very wonderful. I hope to see more articles like this. thanks for sharing.
This article opened my eyes, I can feel your mood, your thoughts, it seems very wonderful. I hope to see more articles like this. thanks for sharing.
Very nice post. I just stumbled upon your blog and wanted to say that I’ve really enjoyed browsing your blog posts. In any case I’ll be subscribing to your feed and I hope you write again soon!
כל מה שחיפשת על דירות דיסקרטיות בבאר שבע.
מעדיפים דירות דיסקרטיות ליד הבורסה?
דרך האתר תמצאו דירות דיסקרטיות ליד המקומות המרכזיים של רמת גן
או בשכונות הרחוקות. רמת גן נמצאת
במיקום מרכזי ומגיעים אליה
עובדים מכל רחבי הארץ. הן מגיעות במלוא הדרן,
קוקסינליות בדרום הארץ מושלמות,
משהו שלא חוויתם מזה זמן רב, בילויים צבעוניים על כל המשתמע מכך.
במקרים רבים גברים צעירים רוצים לבלות עם החברה או נערות ליווי ואין
להם דירה פרטית משל עצמם על מנת לקיים בה בילויים סוערים.
כל דירה שמופיעה באתר מאובזרת ברמה גבוהה ועומדת בסטנדרטים של בתי המלון המובילים בישראל.
אם ברצונך לעבור חוויה מינית אמיתית אך אתה מפחד להיתפס, דירה דיסקרטית היא הפתרון המושלם עבורך.
בחופים יגשו אליכם וישאלו אתכם
אם לעשות לכם מסג’ במקום, בזמן שאתם על החוף משתזפים.
במכוני המסג’ הגדולים והמפוארים המסג’ עלול להיות יקר ואפילו להגיע לעלות
של כ – 400 באט, אך המסג’ במכוני
המסג’ הקטנים והממוזגים, טוב באותה מידה, המסג’יסטים והמסג’יסטיות מוכשרים
ומוכשרות באותה מידה, ואחרי הטיפול המסור
והאישי שיעניקו לכם המסג’יסט ו/ או המסג’יסטית במהלך המסג’, תרגישו שאתם מרחפים בקלילות.
אם אתם לא רוצים להיקלע לכזה מצב אולי כדאי להשאיר את ה
„חוויה התאילנדית” לאחרי האנג-אובר, לשעות היום, בהן תוכלו לממש את החלום ולהתחיל עם בחורות תאילנדיות וגם להבחין יותר טוב אם הן בחורות או ש”לא כל כך בטוח”, (
בתאילנד, ה – „לא כל כך בטוח”,
זה בדרך כלל „לא”, יש הרבה ליידי בויס וזה
לא סתם נדמה לכם ). בכל מקרה בתאילנד
מקבלים את הליידי בויס בהבנה ולא מתייחסים
אליהם באופן שונה, התופעה נפוצה,
פופלארית ומתעצמת, גם בקרב בני
נוער תאילנדים.
גברים ליווי . מסיבות מין בברלין . תהיו בטוחים בדבר
אחד, דירה דיסקרטית באשדוד כבר ראתה הכל; אם
הקירות יכולו לדבר הייתם שומעים
סיפורים על בחורים צעירים המגיעים לפעם ראשונה עם נערת
ליווי; קבוצות המגיעות למסיבות רווקים; זוגות נשואים
הרוצים לחדש את הרומנטיקה; גברים נשואים עם מאהבת;
זוגות של גייז וכל שילוב שתוכלו לחשוב עליו.
נשים רבות בגילאים שונים, ירגישו במקרים
מסוימים שהן מעוניינות בשירותיהם של נערי ליווי צעירים וחסונים.
יש הרבה נשים חילוניות שמפנטזות על סקס עם גבר
דתי. סופיה אירופאית פצצת על בת 19 תגיע לביתך או לבית מלון באיזור המרכז לשעת
פינוק מהסרטים. סופיה בת 19 לביתך/מלון סופיה
אירופאית בת 19 במרכז לביתך / מלון !
מיקי בת 20 נערת ליווי חדשה בחיפה והקריות הזמנה… איך כדאי כיום להזמין נערת ליווי באזור המרכז?
זונות באזור ירושלים . בית זונות בתל אביב
. דירות דיסקרטיות בתל אביב זה פריט אחר לגמרי.
זה בדיוק השלב בו נערות ליווי בתל אביב המספקות שירותי ליווי בכל אזור המרכז
נכנסות לתמונה והן אלו שיוכלו להעניק לכם את החוויות שאתם
חולמים עליהן. פורטל בננה 69 מציע לכם מגוון רחב של דירות בכל אזור המרכז,
הצפון והדרום. בלונדיניות, שחורות, אדמוניות, כהות עור ועוד מגוון רחב.
ירושלים הניתנים לכם על ידי שלל המעסים בישראל
כוללים גם את העיסוי השוודי הקלאסי והמוכר.
שום מאהבת לא תרצה להסתובב במקומות כאלו.
קיימת עבורכם האפשרות של רק כמה
שעות בודדות לחוות סיפוקים עמוקים עם בנות פנומנליות מתוך
המאגר המובחר של נערות ליווי בפורטל אקספיינדר.
Apoiar ferramentas de apostas e estar equipado com uma plataforma diversificada de transações financeiras, a 20Bet oferece suporte tangível aos jogadores. Este é um lugar onde eles podem apostar com dinheiro real, respaldados por concorrentes de diversas disciplinas esportivas. 20bet
flJaSKouHYPZbLBq
bCKMTtgFSHOz
Thank you very much for sharing, I learned a lot from your article. Very cool. Thanks. nimabi