A DVTK először, a Győr hatodszor kapott ki a női kosárlabda Euroligában

Aho Nina
Aho Nina. Fotó: FIBA

Az idényben eddig veretlen DVTK hazai pályán kikapott a címvédő török Fenerbahcétól, míg a Győr szintén odahaza maradt alul a spanyol Salamancával szemben szerdán a női kosárlabda Euroliga hetedik fordulójában.

Az Euroligában és az NB I-ben is veretlen DVTK igazi csúcsrangadóra készült a 16 csapatos mezőny másik százszázalékos gárdája, a címvédő Fenerbahce ellen. A túloldalon számos ismerős akadt, mivel az amerikai Kayla McBride egy idényt Sopronban töltött, a honosított Yvonne Anderson a szerb válogatottban játszott a magyarok ellen a júniusi Európa-bajnokságon, amelyet az a Belgium nyert meg Ljubljanában, amelynek az – Eb legjobbjává választott – vezére, Emma Meesseman a Fener színeiben érkezett Miskolcra.

Völgyi Péter vezetőedző együttese csak 6-7-ig volt hátrányban a nyitónegyedben, onnantól a magyar válogatott Aho Nina révén a hazaiak diktálták a tempót. A sokat és eredményesen büntetőző isztambuli elitalakulat 25-26-nál vette át ismét a vezetést a 15. percben, majd hét ponttal meglépett, a nagyszünetben 37-47 volt az állás.

Térfélcsere után hét perc alatt 16 pontra növelte előnyét a címvédő, ezzel eldőlni látszott a meccs, a diósgyőrieken az időkérés sem segített. Az 53-66-ról induló zárószakaszban még egyszer sikerült nyolc pontra csökkenteni a hátrányt, de a hatékonyabban támadó vendégek győzelme ekkor már nem forgott veszélyben. A miskolci gárda legjobbja Aho Nina lett 17 ponttal.

A szezonbeli 13. meccsén először alulmaradt Diósgyőr egy hét múlva a francia ASVEL együttesét látja vendégül.

Völgyi Péter, a DVTK vezetőedzője

„Minden mérkőzésnek megvannak a maga pozitívumai, az, hogy ennyien kint voltak és szurkoltak nekünk az nagyon örömteli, látszott, hogy a vereség ellenére értékelik a játékunkat a szurkolók. Örülök, hogy nem sérült meg senki, mert nagyon kemény csata volt. AMinek nem örülök, az a zóna elleni játékunk, nem gondoltam, hogy ezzel ma ennyire meg fognak fogni minket. Nagyot küzdöttünk a támadólepattanókért, de sajnos második esélyből nem tudtunk ma igazán eredményesek lenni. A Fenerben világsztárok játszanak, egy-egy egyéni megmozdulás mindig kihúzta őket a bajból, mikor akadozott a gépezetük. Büszke vagyok a csapatra, nagyon sajnálom, hogy elszúrtuk a második negyedet, mert ilyen csapat ellen rendkívül nehéz hátrányból visszajönni. Nagyon sokáig veretlenek voltunk az Euroligában, nagyon szép hat győzelem volt, de mostantól a következő mérkőzésekre kell fókuszálni. Holnap pihenőt kapnak a lányok, három edzéssel készülünk aztán a Győrre. Jót tesz nekünk, hogy vasárnapra került át a mérkőzés, kell most a regeneráció a nehéz sorozat közepette. Nagyon számítok arra, hogy a duplameccs miatt a futballmeccsről is szép számmal jönnek majd át szurkolók, ma igazán remek hangulat volt, bízom benne, hogy vasárnap még ennél is sokkal jobb lesz. Óriási szükségünk van erre a támogatásra, hogy a holtpontokon át tudjunk lendülni.”, a

Aho Nina: Azt kaptuk ettől a mérkőzéstől, amire számítottunk

„Megbeszéltük, hogy negyven perces koncentráció kell ahhoz, hogy egy jó mérkőzést játszhassunk vagy esetleg meg is verjük a Fenert. Sajnos ez nem sikerült, de ettől függetlenül nagyon büszke vagyok a lányokra, próbáltunk fejben változtatni és építeni a támadást és a védekezést. Nagyon tanulságos és értékes mérkőzést játszottunk, megyünk tovább és készülünk a Győr ellen.”

A B csoportban az 1/5-nél tartó Győr a 3/3-mal álló Salamancát fogadta, a Rába-partiaknál következő hetekben a kanadai Bridget Carleton pótolja a térdműtéten átesett Diamond Millert.     

Dubei Debóra
Dubei Debóra (j), a SERCO UNI Győr játékosa a női kosárlabda Euroliga B csoportjának 7. fordulójában játszott SERCO UNI Győr – Salamanca mérkőzésen a győri egyetemi sportcsarnokban. Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Cziczás László vezetőedző tanítványai 2-10-zel kezdtek, így folyamatosan futottak az eredmény után, az ellenfél 17 pontos előnyt harcolt ki az első játékrészben. A folytatásban a magyar válogatott Goree Cyesha kosaraival nyolc pontra felzárkóztak a házigazdák, tíz ponttal megnyerték a második negyedet, a félidőben már 37-44 állt a nagyórán.

Fordulás után ismét rákapcsoltak a spanyolok, és hiába remekelt Török Ágnes, az utolsó felvonás „mínusz” 17-ről indult (49-66). A hátralévő időben a zöld-fehérek már nem tudták szorossá tenni a mérkőzést, így elszenvedték hatodik vereségüket az Euroligában.

Cziczás László, a Győr vezetőedzője

„Ellenfelünk megérdemelten nyert. Az első félidőben a triplákkal versenyben tudtunk maradni, ám a másodikban már nem voltunk olyan pontosak. Jól küzdöttünk, amíg erővel bírtuk, csúsztunk-másztunk. Szűkebb rotációval dolgoztunk, ez döntött. Teljes kerettel akár még szorosabb eredményt is elérhettünk volna.”

Török Ágnes négy triplát értékesített

„Felemás érzéseim vannak, mert voltak jó szakaszaink, de az első és harmadik negyedben olyan hibáink voltak, amelyek nem férnek bele. Igyekszünk tanulni a hibákból és már csak előretekintünk.”

A Győr jövő szerdán a francia Villeneuve d’Ascq csapatával száll szembe, ismét az Egyetemi Sportcsarnokban.

Női kosárlabda Euroliga

7. forduló:

A csoport: 

DVTK Hun-Therm – Fenerbahce (török) 64-81 (20-18, 17-29, 16-19, 11-15)
DVTK:
 Aho N. 17/9, Charles 13/3, Lelik 6/3, Garbin 11/9, Grigalauskytė 7. Csere: Tadić 10, Tenyér, Toman, Aho T. 
Fenerbahçe: Anderson 17/6, Onar 6, McBride 9/6, Meesseman 16, Howard 22. Csere: Laksa 3/3, Uzun 8, Gul.
    
B csoport:

SERCO UNI Győr – Perfumerias Avenida Salamanca (spanyol) 65-81 (13-30, 24-14, 12-22, 16-15)
Győr:
 SLOCUM 11/9, Bach, CARLETON 12/3, TÖRÖK Á. 12/12, Goree 9. Csere: Dubei 7/3, Dombai 12/6, Hegedűs 2, Gyöngyösi.
Salamanca: Dominguez 4, VILARO 13/9, Delaere 2, PRINCE 11/9, KONÉ 18. Csere: GIL 14, CAKIR 6, Le. Rodriguez 6/6, Hartley 7/3. 

Forrás: DVTK.eu / gyorikosar.hu / MTI

Veretlen maradt a DVTK, kikapott Törökországban a Győr

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük