A férfi kardcsapat ezüstérmet szerzett Tbilisziben, a női kardcsapat bronzérmes Limában

férfi kardcsapat
Gémes Csanád, Szilágyi Áron, Decsi Tamás és Szatmári András. Fotó: Alegni/BizziTeam

Ezüstérmet nyert a magyar csapat a férfi kardozók georgiai világkupaversenyén, Tbilisziben, ezzel két versennyel a zárás előtt továbbra is vezeti az olimpiai kvalifikációs ranglistát.

Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád és Decsi Tamás alkotta világbajnoki címvédő együttes a 16-os táblán 45-38-ra verte a törököket, majd a nyolc között 45-33-ra az egyiptomiakat, az elődöntőben pedig 45-31-re az amerikaiakat. 

A döntőben a dél-koreaiakkal találkoztak a magyarok, akiket a tavalyi, milánói vb-döntőben 45-42-re legyőztek. Ezúttal az előző négy évben vb-aranyérmes ázsiaiak nyertek egyetlen találattal, 45-44-re több fordulatot is tartalmazó mérkőzésen. Az első öt párharcot elvesztették a magyarok, a hatodikban jött az első – szűk – siker, majd Gémesi 15-4-re verte Gu Bon Gilt, ezzel fordított, Szatmári pedig kettőre növelte az előnyt. Végül az előző napon egyéniben győztes Szilágyi ellen Do Gjeong Dong előbb fordított, aztán a háromszoros olimpiai bajnok magyar kardozó visszavette a vezetést, 43-40-re és 44-42-re nála volt az előny, de az utolsó három tust az ellenfélé lett.

„Remek hétvége volt, még akkor is, ha nehezen tudok napirendre térni a döntőben történtek felett. Maradjunk annyiban, hogy a szememben ez a csapat megnyerte a versenyt, aztán értse ezt mindenki úgy, ahogy akarja…” – idézte a hazai szövetség honlapja Decsi András vezetőedzőt. 

„Áron fantasztikus szombati vívása után kicsit féltettem a fiúkat, de ismét nagyszerűen tette mindenki a dolgát. A törököket nem vehetjük félvállról, ez ismét kiderült. Viszont amilyen magabiztosan hoztuk a folytatást Egyiptom, és a minket legutóbb legyőző Egyesült Államok ellen, az mintaszerű volt. A Korea elleni döntőben Csanád első két, elvesztett meccse után is bíztam benne. Akadt, hogy ilyen szituációban már lecseréltem, Tomi most is készen állt. De láttam Csanádon, hogy képes a bravúrra. A végét meg inkább hagyjuk, maradjunk annyiban, hogy ismét igazolta ez a válogatott, hogy a világ egyik legjobbja, ha nem a legjobbja…”

Bronzérmet nyert a magyar csapat a női kardozók perui világkupaversenyén, Limában és tovább erősítette olimpiai kvótás pozícióját a rangsorban

női kardcsapat
Szűcs Luca, Battai Sugár, Katona Renáta és Pusztai Liza. Fotó: Luca Pagliaricci/Bizzi Team

Battai Sugár, Pusztai Liza, Szűcs Luca, Katona Renáta alkotta együttes a 16-os táblán 45-25-re verte Algéria válogatottját, majd a negyeddöntőben 45-40-re nyert az amerikaiak ellen. Az elődöntőben a franciákkal találkoztak a magyarok, akiket az előző két világbajnokság döntőjében legyőztek, ezúttal viszont 45-35-re alulmaradtak. Végül Pusztai Lizáék a bronzmérkőzésen 45-42-re legyőzték a bolgárok csapatát

A magyar szövetség beszámolója szerint ezzel „két állomással az olimpiai kvalifikáció befejezése előtt egyre inkább úgy tűnik: a mi helyünk biztos Párizsban, a többieknek kell majd késhegyre menő csatákat vívniuk…”.

Dósa Dániel 11. lett Torinóban, a női párbajtőrcsapat hatodik Barcelonában

Az olimpiai kvótáért küzdő Dósa Dániel a 11. helyen végzett a torinói férfi tőr Grand Prix-n, ezzel megőrizte jó pozícióját a párizsi részvétel kiharcolásáért zajló versenyben.

Dósa a francia Joffrey Madert 15-5-re, az amerikai James Bourtist 15-9-re verte, majd a dél-koreai Ha Te Gjutól szoros asszóban 15-13-ra kikapott. Újabb jó teljesítményével továbbra is kvótát érő pozícióban áll, ugyanakkor két legnagyobb riválisa, a spanyol Carlos Llavador és a cseh Alexander Choupenich jobban szerepelt nála. Így nyílt a verseny az európai egyéni kvótákért, az utolsó két kvalifikációs versenyen dől majd el, hogy a háromból melyik két vívó jut el „egyenes ágon” Párizsba. 

Még egy magyar főtáblás volt: Korom Erik az első fordulóban kikapott.

A nők szintén az olasz nagyvárosban vívtak. A legjobb 64 közé egy magyar, Pásztor Flóra került, aki a kanadai Eleanor Harvey ellen fontos, 13-12-es győzelmet aratott, utána viszont 15-12-re kikapott a függetlenként versenyző orosz Szvetlana Tripapinától. Jelenleg ő is kvótát érő helyen áll a kvalifikációs rangsorban, ráadásul azok a rivális európaiak, akik harcban vabbak vele a kvótáért, ugyancsak elbúcsúztak ebben a körben. 

Férfi és női tőrben nincs esély arra, hogy a magyar válogatott ott legyen Párizsban, egyéniben pedig legfeljebb egy kvótát lehet szerezni.

A női párbajtőrcsapat, melynek a kvalifikációjára hajszálnyi esély még maradt, Barcelonában szépen szerepelt, a kézsérüléséből még nem teljesen felépült Kun Anna nélkül hatodik lett. A Dékány Kinga, Gnám Tamara, Muhari Eszter, Wimmer Dorina összeállítású együttes a nyolcaddöntőben 34-30-ra verte a hongkongiakat, a negyeddöntőben 45-33-as vereséget szenvedett a dél-koreaiaktól, majd 45-39-re legyőzte a románokat, végül 45-44-re kikapott a franciáktól.

Férfi kardcsapat Világkupa, Tbiliszi, 22 induló

1. Korea, 2. Magyarország (Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron, válogatott edző: Decsi András, edzők: Decsi István, Navarrete József, Gárdos Gábor, Decsi András), 3. Egyesült Államok.

Női kardcsapat Világkupa, Lima, 21 induló

1. Franciaország, 2.Olaszország, 3. Magyarország (Battai Sugár, Katona Renáta, Pusztai Liza, Szűcs Luca, válogatott edző: Gárdos Gábor, edzők: Dávid László, Boros György. Sárközi Gergely, Ravasz Etele, Bódy István, Bódy Benjámin).

Női párbajtőrcsapat Világkupa, Barcelona, 27 induló

Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Korea, 3. Kína, …6. Magyarország (Dékány Kinga, Gnám Tamara, Muhari Eszter, Wimmer Dorina).

Forrás: Hunfencing.hu / MTI

Címét megvédve világbajnok a női kardcsapat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük