A Fradiban folytatja a magyar trió
Klujber Katrinnal, Márton Grétával és Simon Petrával szerződést hosszabbított a női kézilabda NB I-ben és Bajnokok Ligájában szereplő Ferencváros.
„Nagyon örülök, hogy bejelenthetjük ennek a három játékosnak a szerződéshosszabbítását, mert mindhárman a csapat meghatározó tagjai – idézte a klub honlapja a szakosztály sportigazgatóját, Paál Lászlót. – Eltökélt célunk, hogy a legjobb magyar játékosok a Ferencvárosban játsszanak, a következő évi keretünkben is lesz nyolc hazai kézilabdázó, köztük saját nevelésű játékosok is, vagyis az irányvonal nem változik.”
Klujber Katrin a közelmúltban lőtte meg az 1500. gólját a zöld-fehérek színeiben, a nemzetközi mérkőzések tekintetében pedig Szucsánszki Zita mögött már második az örökranglistán. Hét éve igazolt a Népligetbe, azóta két bajnoki és négy Magyar Kupa-arannyal, illetve egy Bajnokok Ligája-ezüstéremmel gazdagodott, a Magyar Kézilabda Szövetség 2022-ben és 2024-ben is őt választotta az év női kézilabdázójának, miközben a 2023/2024-es bajnoki idény, valamint a 2024-es Európa-bajnokság gólkirálya is ő lett.
– Nemrég gondoltam bele, hogy úristen, milyen gyorsan elrepült az idő 2018 decembere óta, és tényleg olyan, mintha ezer éve itt lennék – mondta a még mindig csak huszonhat éves Klujber Katrin. – Egyfajta biztonságot és örömöt éreztem, amikor aláírtam az új szerződésemet a Ferencvárossal, amúgy sem vagyok „ugrabugráló” típus, de tényleg jó érzés, hogy ugyanebben a környezetben maradhatok. Furcsa belegondolni, hogy lassan a rutinosabb körbe tartozom, pedig nem tartom magam olyan idősnek – azt viszont érzem, hogy több észrevételem van már, amit meg tudok osztani a lányokkal, élvezem ezt a szerepet.
Márton Gréta az FTC-ben fogott először kézilabdát, ebben a klubban vált élvonalbeli, majd válogatott kézilabdázóvá. 2015-ben mutatkozott be az NB I-ben, azóta kétszeres magyar bajnoknak, négyszeres Magyar Kupa-győztesnek, Bajnokok Ligája-ezüstérmesnek vallhatja magát.
– Januárban kezdem a huszadik évemet itt, a Ferencvárosnál, és egyértelműen csak jó érzések járnak át, ha erre gondolok, nagyon büszke vagyok arra, hogy végigjárhattam ezt az utat, és hogy tovább íródik a történetem – mondta Márton Gréta. – Egészen hihetetlen, hogy tíz éve játszom már a felnőtt csapatban, hogy a mai napig ott kézilabdázhatok, ahol elkezdtem a sportágat, és még mindig minden pillanatát élvezem. Hatalmas megtiszteltetés, hogy a klub így tekint rám, és hogy a jövőben is azt szeretnék, ha ennek a nagy projektnek a része legyek, ezért is volt annyira csábító itt maradni. Sok nagy cél van előttünk, és én lennék a legboldogabb, ha a Ferencvárossal elérnénk ezeket.
Simon Petra az utánpótlásból felkerülve 2022-ben, a Győr elleni győztes Magyar Kupa-döntőben robbant be a felnőttmezőnybe, egy évet kölcsönben az MTK-nál töltött, 2023 nyarától pedig az élvonalbeli keret tagja. A 2023/2024-es idényben részese volt a történelmi duplázásnak, ahogyan 2025-ben a Ferencváros zsinórban negyedik Magyar Kupa-sikerének is, miközben a válogatottal bronzérmes lett a 2024-es Európa-bajnokságon.
Megválasztották a torna legjobb fiatal játékosának, illetve ugyanezt az elismerést a Nemzetközi – és az Európai Kézilabda Szövetségtől is megkapta. A jelenlegi idényben a bajnokságban az FTC legjobb gólszerzője, míg a BL-ben holtversenyben a harmadik.
– Fontos mérföldkő ez a szerződéshosszabbítás a pályafutásomban, hiszen most kezdek megérni kicsit a kézilabdára – mondta Simon Petra. – Sokkal több felelősséget kell vállalnom, sokkal nagyobb a szerepem a csapatban, annak irányításában. Rengeteg célom van a kézilabdában, és remélem, hogy a Ferencvárossal elérhetem ezeket. Nagyon sikerorientált vagyok, tényleg bármit megtennék a győzelemért, mindig ez hajt a mérkőzéseken, de a hétköznapokban is – az hiszem, mindig is jellemző volt rám, hogy törekszem rá, hogy a legjobb legyek. Büszke vagyok rá, hogy ennyire fiatalon már száztizennégy mérkőzés van a hátam mögött a Fradiban, de ennél sokkal többet szeretnék még.
Forrás: Fradi.hu / MTI








