A női vízilabda-válogatott ötméteresekkel kapott ki az amerikaiaktól

Szilágyi Dorottya
Szilágyi Dorottya a Magyarország – Egyesült Államok női vízilabda Európa-bajnoki felkészülési mérkőzésen a szolnoki Vízilabda Arénában 2026. január 15-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Az Európa-bajnokságra készülő magyar női vízilabda-válogatott ötméteresekkel 12-11-re kikapott az amerikai csapattal Szolnokon.

Cseh Sándor szövetségi kapitány december 17-én kezdte a felkészülést 22 fős bő keretével a január 26-tól február 5-ig tartó funchali kontinensviadalra. Az edzések itthon zajlottak és ezután is hazai környezetben lesznek majd. A 2012-ben, 2016-ban és 2021-ben olimpiai bajnok tengerentúliak vasárnap érkeztek közös edzőtáborozásra, és az első hivatalos mérkőzést játszotta csütörtökön a két csapat Szolnokon.

Szorosan alakult a találkozó első negyede, 2-2 után Szilágyi Dorottya fórból szép gólt lőve a magyarokat juttatta előnyhöz. Ezt követően kétszer is jól blokkolt az amerikai védelem, majd érkezett az egyenlítés (3-3).

A második szakaszban gyors találattal kezdtek a tengerentúliak, majd sikertelen magyar támadás után kétszer is emberelőnyben támadhattak, s a másodikat kihasználták. 

Ezután – hazai időkérést követően – kimaradt a magyar fór, az amerikaiak pedig növelték előnyüket (3-6). 

Aztán végre megtört a magyar gólcsend, Faragó Kamilla emberelőnyben volt eredményes, azután Varró szép befordulásakor ötméterest kaptak a magyarok, amit Garda Krisztina értékesített, az egyenlítést pedig Faragó pontos távoli bombája hozta meg (6-6). A nagyszünet előtt az amerikaiak még egyszer eredményesek voltak (6-7).

A harmadik nyolc perc elején a ráúszásnál sikerült elhozni a labdát, de az egyenlítés elmaradt

A folytatásban többször jól működött az emberhátrányos védekezés, elöl viszont nem mentek be a lövések. Csaknem öt perc elteltével Keszthelyi Rita harcolt ki ötméterest, de kapufára lőtte, majd Tiba Panna úszott meg, mégsem sikerült góllal zárni az akciót.

A negyedik negyedben is hasonló volt a forgatókönyv, jól védekezett a magyar csapat, Neszmély többször szépen védett, de az amerikaiak sem igazán hagytak tiszta lövőhelyzetet. 

Aztán másfél perccel a vége előtt kettős előnybe kerültek a magyarok, Leimeter Dóra jól lopta a távolságot, majd pontos lövéssel egyenlített. Nem sokkal később Szilágyi is a kapuba bombázott fórból, majd az amerikaiak egyenlítettek, amikor már csak 17 másodperc volt hátra (8-8).

Garda és Keszthelyi belőtte az ötméteresét, Faragó és Hajdú Kata kihagyta, aztán Szilágyi pontosan célzott, de az amerikaiak csak egyszer hibáztak, így ők nyertek.

Magyarország – Egyesült Államok 11-12 (3-3, 3-4, 0-0, 2-1, 3-4) – ötméteresekkel
A magyar csapat gólszerzői:
 Szilágyi 2, Faragó 2, Keszthelyi 1, Hajdú 1, Leimeter 1, Garda 1

A két együttes szombaton a Komjádi uszodában is összecsap egymással. Azt követően a világbajnoki címvédő görögök érkeznek Budapestre közös gyakorlásra. Az utolsó felkészülési meccs velük lesz jövő szerdán, ugyancsak a fővárosban.

Két világversenyes újonc a női vízilabda-válogatottban

Két, világversenyen még nem szerepelt játékos került be a magyar női vízilabda-válogatott Európa-bajnoki keretébe, melyet Cseh Sándor szövetségi kapitány pénteken hirdetett ki.

A magyar szövetség honlapjának híre szerint a 15 fős utazó keretből 13-an részesei voltak a tavalyi szingapúri világbajnokságon nyert ezüstéremnek, Aubéli Tekla és Golopencza Szonja viszont karrierje első felnőtt világversenyére készülhet. 

A cikk emlékeztetett rá, hogy korábban mindketten többször is részt vettek a felnőttválogatott felkészülésében, és kulcsszerepet játszottak az U20-as nemzeti együtteses 2023-as világbajnoki diadalában.

„Mindig nehéz döntés ez, és nem azért, mert egy világbajnoki ezüstérmes csapatról van szó” – idézte a honlap Cseh Sándort. 

„Sokkal inkább amiatt, mert mindenki nagyon odateszi magát az edzéseken, a lányok tényleg a maximumot nyújtották, akik bekerültek ugyanúgy, mint azok, akik most nem. De folyamatosan jönnek az újabb események, az Eb után lesz Világkupa Divízió I-es torna tavasszal, azaz lehet harcolni a csapatba kerülésért, még azoknak is, akik esetleg most a felkészülési keretben sem szerepeltek.”

A szakvezető jelezte azt is, hogy három fiatal játékos, Schmuck Tünde, Alaksza Kinga és Hetzl Adrienn, továbbra is a csapattal edz, segítve a felkészülés utolsó szakaszának munkáját.

A magyar válogatott a madeirai Európa-bajnokságig még két felkészülési mérkőzést vív, előbb szombaton az amerikaiakkal, majd szerdán 18 órától a világbajnok görögökkel.

A csapat Funchalban január 26-án az olimpiai bajnok spanyolokkal vívja első meccsét, majd 27-én a románokkal, 29-én pedig a házigazda portugálokkal játszik a B csoportban, ahonnan az első két hely ér továbbjutást.

A középdöntőben a D csoportból kaphat ellenfelet, melyben a címvédő hollandok, valamint az izraeliek, a svájciak és a britek szerepelnek. Az egymás elleni eredményeket magukkal viszik a csapatok. Az elődöntőbe az első két helyezett jut be.

A magyar válogatott Eb-kerete

Kapusok: Golopencza Szonja (UVSE), Neszmély Boglárka (FTC)

Mezőnyjátékosok: Aubéli Tekla (UVSE), Dömsödi Dalma (BVSC), Faragó Kamilla (UVSE), Garda Krisztina (DFVE), Hajdú Kata (UVSE), Keszthelyi Rita (FTC), Kovács-Csatlósné Szilágyi Dorottya (FTC), Leimeter Dóra (FTC), Rybanska Natasa (CN Sabadell), Sümegi Nóra (DFVE), Tiba Panna (UVSE), Vályi Vanda (FTC), Varró Eszter (UCLA)

Forrás: MVLSZ / MTI

You may also like...