A Szeged öt góllal kikapott Aalborgban

Bánhidi
Bánhidi Bence. Fotó: Henrik Hansen

A Szeged 31-26-ra kikapott a dán Aalborg HB otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 12. fordulójában, szerdán.

A vendégek teljes kerettel utaztak Dániába, a csapatból Nagy Martin és Carlos Molina maradt ki.

Jól kezdte a találkozót a Szeged, amely először a 13. percben került hátrányba, de ez sem törte meg a lendületét és jó védekezésre alapozva 5-1-es sorozatot produkált, ekkor a dánok időt kértek. A folytatás újabb két gyors vendéggólt hozott (12-7), és a 25. percig a Tisza-parti gárda szinte alig hibázott támadásban és védekezésben egyaránt. Az utolsó öt perc azonban az Aalborgnak sikerült jobban, így a szünetben csak kettővel vezetett a Szeged.

hirdetés

A második felvonásban egyik csapat sem tudott elhúzni, a 43. percben a dánok – akik a beálló körül ekkor már hatékonyabban védekeztek – ismét egyenlítettek, és bár a vendégek 13 percig csak négyszer találtak be, utána két percen belül három gólt is szereztek (23-21). Ekkor még nem lehetett látni, hogy hamarosan gyökeres fordulatot vesz a meccs. Kilenc perccel a vége előtt megint kedvezőbb helyzetbe kerültek a hazaiak, ráadásul jobban bírták erővel a végjátékot, és egy 7-1-es sorozattal eldöntötték a meccset.

Mario Sostaric hét, Bánhidi Bence öt góllal, Emil Kheri Imsgard négy, Mikler Roland három védéssel zárt. A hazaiaknál Aleks Vlah volt a legeredményesebb öt találattal, Fabian Norstennek pedig nyolc védése volt.

A két együttes 12. egymás elleni BL-meccsén öt szegedi siker és két döntetlen mellett ötödször győzött az Aalborg. A hat győzelemmel, egy döntetlennel és öt vereséggel álló magyar csapat egy hét múlva a német THW Kielt fogadja.

EHF férfi kézilabda Bajnokok Ligája

13. forduló

A csoport:

Aalborg HB (dán) – OTP Bank-Pick Szeged 31-26 (14-16)
Aalborg:
 Landin, Norsten (kapusok), Arnoldsen 4, Barthold 4, Björnsen, Hansen 4 (4), Hald Jensen 2, Hoxer 4, Jakobsen 1, Juul 3, M. Larsen, P. W. Larsen 1, Möllgaard, Nilsson 3, Thurin, Vlah 5. 
Szeged: Imsgard, Mikler (kapusok), Bánhidi 5, Bodó, Bombac 3, Frimmel 3, Gaber, Garciandía 1, Jelinic 2, Kalarash, Mackovsek, Martins 2, Sostaric 7 (4), Stepancic, Szilágyi, Szita 3.

Kolstad Handball (norvég)–HC Zagreb (horvát) 25-34 (10-18)

Az A-csoport további mérkőzései:
Február 22., csütörtök
18:45 THW Kiel (német)–HC Eurofarm Pelister (északmacedón)
20:45 PSG Handball (francia)–Industria Kielce (lengyel)

B-csoport

RK Celje Pivovarna Lasko (szlovén)–SC Magdeburg (német) 27-37 (12-18)
20:45 Orlen Wisla Plock (lengyel)–Montpellier HB (francia)

Február 22., csütörtök
18:45 Telekom Veszprém–GOG (dán) (Tv: Sport 1)
20:45 Barca (spanyol)–FC Porto (portugál)

(MTI)

Továbbjutott az FTC, magabiztos győzelemmel zárta a csoportkört a Debreceni VSC

2 hozzászólás

  1. Sececaura szerint:

    Bandage contact lenses can also be quite helpful in management of painful ruptured bullae blisters in more severe disease buy priligy reddit In human, three core subunits INI1 SMARCB1, BAF155 SMARCC1, and BAF170 SMARCC2 and two helicases ATPases BRM SMARCA2 and BRG1 SMARCA4 are essential in maintaining the chromatin remodeling activity of the SWI SNF complex 80

  2. In contrast, no significant uptake of HCTZ was observed in cells expressing hMATE1 cytotec price in south africa

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük