Ahoy! Ötgólos magyar siker Románia ellen

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 34-29-re legyőzte Romániát, ezzel kulcsfontosságú két ponttal gazdagodott a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjének első fordulójában.
A két együttes korábban 102 mérkőzést játszott egymással, ezeken magyar szempontból a mérleg 59 győzelem, kilenc döntetlen és 34 vereség volt. Legutóbb a tavalyi Európa-bajnokság debreceni középdöntőjében csaptak össze a felek, akkor 37-29-re győzött Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese.
A magyar keretben kedden csere történt, az Irán ellen megsérült Grosch Vivient a szintén jobbszélső Kovács Anett váltotta. A meccskeretből ezúttal a kapus Bukovszky Anna és a beálló Szmolek Appollónia maradt ki, míg Vámos Petra századik, Simon Petra pedig ötvenedik alkalommal volt válogatott.
Előzetesen arra lehetett számítani, hogy a románok elsőszámú veszélyforrása a balátlövő Sorina-Maria Grozav lesz, aki 24 találatával a csoportkör után holtversenyben vezette a góllövőlistát, amelyen az első szakasz során 18 alkalommal eredményes Márton Gréta foglalta el a legelőkelőbb pozíciót a magyarok közül.
A román válogatottat erősíti a Siófok és a Győr korábbi beállója, Elghaoui Asma, aki szülőhazája, Tunézia színeiben játszott már a magyar válogatott ellen a 2009-es és 2013-as világbajnokságon, mielőtt 2018-ban két találkozón is magára ölthette a nemzeti csapat mezét. A magyar válogatott jelenlegi csapatkapitányával, Klujber Katrinnal, illetve Janurik Kingával volt egyszerre kerettag.
A hangulatra nem lehetett panasz: a bemelegítésre bevonuló csapatok közül a románokat még csak szórványos taps fogadta, a magyarok érkezésekor viszont felzúgtak a dobok és harsogott a „hajrá, magyarok!”.
A meccsre megérkezett a román szurkolók hangja is, a magyarokét pedig Szemerey Zsófi tüzelte még tovább, aki két remek védést is bemutatott a találkozó elején.
Társai is remekül kezdtek, a csoportkör során háttérbe húzódó Kuczora Csenge nyolc és fél perc alatt háromszor volt eredményes, a magyar válogatott pedig a 15. percre 10-5-ös állást alakított ki, miközben a helyi műsorközlő nem túl magas hatékonysággal találta el, hogy éppen melyik magyar játékos talált be.
Eleinte egyáltalán nem látszott, hogy Klujberék nem edzhettek a mérkőzésnek otthont adó csarnokban, a románoknak viszont már több meccsük volt az Ahoyban.

A folytatásban támadásban becsúszott néhány magyar hiba, a védekezés is kevéssé volt feszes, a román gárda 13-11-re közelített, pedig egyetlen klasszikus jobbátlövője, Alicia-Maria Gogirla hiányzott a keretből.
Az első félidő hajrájában 50 másodpercig kettős emberhátrányban kézilabdázott a magyar válogatott, két találatot így is megőrzött előnyéből a szünetre a remekül játszó és eddig ötször betaláló Klujber vezérletével.
A második játékrészre érkezett Janurik Kinga a kapuba, a hibák viszont változatlanul megmaradtak a magyar támadásoknál, egyenlíteni azonban nem tudtak a románok.
A kritikus időszakot átvészelve két-három találatos előnyt állandósított a kontinensbajnoki harmadik, a védekezés ismét határozottá vált, az utolsó tíz percen belülre érve pedig újra négygólos vezetésre tett szert a válogatott (28-24).
Sőt, a hajrában már öt találat is volt az előny, és bár Janurik ziccert védett, mínusz kettőre visszajöttek a románok (30-28).
Ennél közelebb viszont nem tudtak zárkózni, a hajrát a magyarok bírták jobban és végül öt góllal kerekedtek felül.
Szemerey hat, Janurik hét, a túloldalon Bianca Curment 13 lövést védett. Elghaoui egyszer talált be, Grozav hét, Lorena-Gabriela Ostase öt góllal zárt.
A magyar válogatott pénteken 18 órától a japán, majd vasárnap 20.30-tól az Eb-ezüst-, olimpiai és világbajnoki bronzérmes dán csapat ellen lép pályára. A középdöntő első két helyezettje jut a legjobb nyolc közé.
IHF női kézilabda-világbajnokság
Középdöntő, 1. forduló, I. csoport:
Magyarország – Románia 34-29 (18-16)
Magyarország: Szemerey – Falusi-Udvardi 3, Vámos 5, Klujber 7(2), Tóvizi 5, Kuczora 4, Márton 3, cserék: Papp, Simon 1, Bordás 1, Faragó Lea 1, Kovács, Hársfalvi 1, Janurik, Albek 3.
Románia: Sorina-Maria Grozav 7(3), Lorena-Gabriela Ostase 5, Alisia Lorena Boiciuc 4, Elena Rosu 4, Mihaela Andreea Mihai 3, Seraficeanu 2, Dumitrescu 1, Elghaoui 1, Popa 1, Kerekes 1.
(MTI)
Hétgólos siker Svájc ellen, négy pontot visz a középdöntőbe a női kézilabda-válogatott








