Ambros Martín szerint fantasztikusan játszott a Győr

Az ötszörös győztes Győri Audi ETO KC bronzérmet nyert a női kézilabda Bajnokok Ligájában, miután 32-21-re legyőzte az orosz CSZKA Moszkva csapatát a harmadik helyért rendezett mérkőzésen, a Papp László Budapest Sportarénában zajló négyes döntő vasárnapi játéknapján.

A győriek minden játékelemben sokkal jobban teljesítettek, mint szombaton a hétméteres-párbajban elveszített elődöntőben: lendületesen, pontosan támadtak, hatékonyan védekeztek, és remek volt a kapusteljesítmény is. Ennek következtében 5-1-es állásnál a hatodik percben a tavalyelőtt alapított, BL-újonc orosz csapat időt kért.

A játék képe ezt követően sem változott jelentősen, így az egy nappal korábbihoz képest sokkal összeszedettebben kézilabdázó ETO a 17. percben már 11-4-re vezetett, és mivel az első félidőt egy ötös gólsorozattal zárta, a szünetben 18-8 volt az állás.

A moszkvaiak több mint 12 percig nem dobtak gólt

A hátralévő időben már csak a különbség volt a kérdés, és az, hogy az idén nyáron visszavonuló Görbicz Anita hány találattal járul hozzá a sikerhez.

A CSZKA egy 5-0-s szériával némileg csökkentette a hátrányát, Görbicz pedig háromszor volt eredményes, így 235 európai kupameccsen 1313 góllal, a BL-ben 186 találkozón 1016 találattal zárta karrierjét, a négyes döntőkben pedig 57 gólt szerzett.

Silje Solberg hét, Laura Glauser négy orosz lövést hárított. Az orosz Rosztov-Donhoz távozó brazil Eduarda Amorim és francia Beatrice Edwige szintén az utolsó BL-meccsét játszotta győri színekben.

Az ETO három ezüst és öt arany után először nyert bronzérmet a BL-ben, mivel a négyes döntő 2014-es bevezetése óta mindig továbbjutott az elődöntőből, amikor részt vett a tornán.

“A lányok ma fantasztikusan játszottak, tiszteletre méltó a hozzáállásuk. Ezúttal a támadójátékon volt a hangsúly, így sokkal több gólhelyzetet alakítottunk ki” – nyilatkozta a spanyol szakvezető a lefújás után.

Az ötszörös győztes győriek szombaton hétméterespárbajt követően kaptak ki 27-25-re a francia Brest Bretagne elleni elődöntőben. Martín úgy fogalmazott, nagy nyomás alatt voltak azon a kulcsfontosságú mérkőzésen, ezért sokkal nehezebb volt jól teljesíteniük. A CSZKA ellen sokkal nyugodtabbak voltak, élvezték a játékot, és megérdemelték a győzelmet.

Lukács Viktória

A két góllal záró Lukács Viktória felidézte, hogy nagyon rossz volt átélni a szombati vereséget, és csapattársai csalódottságát még vasárnap is nagyon rossz volt látni.

“Előbb mindenki magába fordult, de aztán igyekeztük vigasztalni egymást. Megbeszéltük, hogy ne hagyjunk magunkban rossz érzéseket azért, mert esetleg nem tettünk meg mindent. El kell felejteni az összes fájdalmat, harcolnunk kell a bronzéremért és győznünk kell” – mesélte a válogatott jobbszélső.

Hozzátette, jobb lett volna a döntőben játszani, de örül a bronzéremnek, hiszen nem üres kézzel kell hazatérniük, és nagyon örül, hogy a szurkolóik ott lehettek a lelátón.

“Sosem titkoltam, ez volt a nagy álmom, hogy a BL négyes döntőjében játszhassak. Ez most való vált, ráadásul ilyen fantasztikus emberekkel, fantasztikus játékosokkal. Szebb lenne az élmény, ha döntőbe jutottunk volna, de boldog vagyok, hogy itt lehettem és részese lehettem ennek” – nyilatkozta Lukács, aki tavaly a Ferencvárostól igazolt Győrbe.

Francia csapattársa, Estelle Nze Minko úgy fogalmazott, vasárnap nem a bronzmeccsen akartak szerepelni, de ha már így alakult, szerették volna megmutatni a hozzáállásukat, és harcolni az éremért.

“Elhatároztuk, hogy mindent megteszünk, mivel ez volt az utolsó lehetőségünk ezzel a csapattal a Bajnokok Ligájában, és megpróbáltuk élvezni a játékot” – mondta az irányító, aki három gólt dobott.

Hozzáfűzte, apróságokat változtattak a taktikájukon, például a játék sebességét és az egymás közötti kommunikációt.

A norvég Vipers nyerte a döntőt

Remekül kezdtek a norvégok és az ötödik percben már 5-1-re vezettek, de a franciák egy ötös gólsorozattal egyenlítettek (9-9). A Vipers az első félidő folytatásában, majd a második felvonás elején is produkált egy 4-0-s szériát, ezzel 22-15-re vezetett, és előnyét magabiztosan megőrizte a végéig.

Henny Ella Reistad 12 góllal járult hozzá a sikerhez. Csapattársai közül Heidi Löke, Katrine Lunde és Nora Mörk az ötödik, Jana Knedliková a negyedik BL-címét nyerte. Együttesük a koronavírus-járvány miatti szigorú utazási korlátozások miatt csupán két mérkőzést játszhatott hazai pályán a mostani BL-szezonban.

Az egyszeres győztes és kétszeres ezüstérmes Larvik HK után a Vipers a második norvég csapat, amely döntőt játszhatott a női BL-ben.

Női kézilabda Bajnokok Ligája, döntő:

Vipers Kristiansand – Brest Bretagne 34-28 (18-14)
A legeredményesebb játékosok: Reistad 12, Knedliková 6, illetve Gros 8, Gulldén 5

Lövések/gólok: 52/34, illetve 51/28
Gólok hétméteresből: 1/0, illetve 11/8
Kiállítások: 12, illetve 4 perc

A 3. helyért:

Győri Audi ETO KC – CSZKA Moszkva 32-21 (18-8)
Gól: Oftedal 7, Kristiansen 6, Nze Minko, Görbicz, Hansen 3-3, Brattset, Faluvégi, Lukács, Amorim 2-2, Kürthi, Fodor 1-1, illetve Mihajlicsenko 4, Risztovszka, Heindahl 3-3, Szkorobogacsenko, Iljina, Dmitrijeva, Gorskova 2-2, Vegyehina, Szudakova, Csigirinova 1-1.
Lövések/gólok: 46/32, illetve 47/21
Gólok hétméteresből: 5/5, illetve 6/4
Kiállítások: 8, illetve 8 perc