Az FTC a hajrában szerezte meg a három pontot Zalaegerszegen

Adama Traore
A ferencvárosi Adama Traore (j) gólöröme a labdarúgó OTP Bank Liga 2. fordulójából elhalasztott ZTE FC - Ferencvárosi TC mérkőzésen a zalaegerszegi ZTE Arénában. Fotó: MTI/Katona Tibor

A címvédő és toronymagasan listavezető Ferencváros hajrában szerzett góllal 2-1-re győzött a Zalaegerszeg vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójából elhalasztott és kedden pótolt mérkőzésén.

Kifejezetten jó iramban kezdődött az esztendő első élvonalbeli mérkőzése. A Ferencváros nagy kedvvel futballozott, így alig öt percet kellett várni az első komoly helyzetre, de Traore a kapus kicselezése után célt tévesztett. Noha a Zalaegerszeg nem adta fel a támadásvezetéseket, alapvetően a fővárosi csapat akarata érvényesült, veszélyes lehetőségei is akadtak. 

Demjén egy ízben bravúrral hárított, de bő negyedóra elteltével büntetőből vezetést szereztek a vendégek, igaz Marquinhos 11-ese szerencsés volt, mert elcsúszott a támadó és lehet, hogy saját lábát eltalálva perdült a labda a hálóba, azonban a videobíró végül megadta a találatot. 

A kék-fehérek viszont azonnal egyenlítettek, a gólváltást követően pedig az előtte látott mederben folytatódott a meccs. A játékrész derekán volt némi hullámvölgy, a szünet előtti percekben viszont ismét veszélyessé vált az FTC támadó játéka, Civic fejesénél újra Demjén hárított bravúrral.

Hirdetések

Térfélcserét követően álmosabb tempóban folytatódott az összecsapás. A Ferencváros ugyan továbbra is irányította a játékot, de ebben a periódusban az utolsó passzok és lövések rendre pontatlanok voltak, így bár akadtak veszélyes akciók, mégsem sikerült befejezni azokat. 

A hajrában a sorozatban ötödik bajnoki címére hajtó FTC fokozta a nyomást, ám a hazai védelem eleinte állta a sarat, Botka jó lövését pedig Demjén védte. Amikor már úgy tűnt, hogy pontot szerezhet a Zalaegerszeg, akkor a hosszabbítás kezdetén Traore fejese döntötte el a meccset, így végül sikerrel kezdte az újévet a bajnokság egyértelmű favoritja, amely még a nemzetközi porondon is érdekelt, mivel az Európa-ligában nyolcaddöntős.

A zöld-fehérek immár hét kör óta veretlenek. A még mindig eggyel kevesebb találkozóval rendelkező fővárosi együttes újabb sikerével 11 pontra növelte az előnyét a második Kecskeméttel szemben, míg a ZTE maradt ötödik.

Hirdetések

A meccset a Ferencváros Bajnokok Ligája-selejtezői miatt halasztották el.

Ricardo Moniz, a ZTE vezetőedzője

“Nagy csalódás ez a meccs, megérdemeltük volna a győzelmet, sokat tettünk érte. Tajti azért nem kezdett, mert korábban sérült volt, de egészen jó játékot produkáltunk. Nem értem, a 11-est hogyan tudta szabályosnak ítélni a VAR, hiszen ott két érintés történt. Szerencsére gyorsan egyenlítettünk. A második félidőben Manzingának meg kellett volna szereznie a vezető gólt valamelyik helyzetéből. Sajnálom, hogy végül egy pontrúgás miatt elvesztettük a találkozót. A kritikus pillanatokat nem tudtuk megragadni. A tehetség megvan, de ha az ember nem elég éles, akkor nem tudja a küzdelmet a maga javára fordítani. Legalább az egyik pontot megérdemeltük volna, a győzelemmel pedig a harmadik helyig kapaszkodhattunk volna fel.”

Sztanyiszlav Csercseszov, az FTC vezetőedzője

“Gratulálok csapatoknak, úgy gondolom, nagyon jó évkezdet volt ez mindkét részről. Tudtuk, hogy a ZTE erős presszingre képes és ezt is kaptuk a mérkőzésen. Örülök, hogy sikerült megnyernünk a meccset.”

OTP Bank Liga

A 2. fordulóból elhalasztott mérkőzés:

ZTE FC-Ferencvárosi TC 1-2 (1-1)
Zalaegerszeg, 5514 néző, v.: Erdős
Gól: Huszti (21.), illetve Marquinhos (18., 11-esből), Traore (91.)
ZTE FC: Demjén – Huszti (Lesjak, 86.), Mocsi, Csóka (Németh D., 93.), Bedi – Szendrei (Ubochioma, 75.), Szalay (Tajti, 46.), Sankovic, Gergényi – Ikoba, Manzinga (Szafronov, 86.)
Ferencvárosi TC: Dibusz – Botka, Kovacevic, Knoester, Civic – Besic, Vécsei – Mercier (Nguen, 61.), Zachariassen (Laidouni, 75.), Traore (Abena, 93.) – Marquinhos (Auzqui, 75.)

A tabella:
 1.  Ferencvárosi TC             15 12   1   2    36-13  37 pont
 2.  Kecskeméti TE               16  6   8   2    23-16  26
 3.  Kisvárda Master Good        16  7   4   5    27-29  25
 4.  Puskás Akadémia FC          16  6   7   3    22-18  25
 5.  ZTE FC                      16  6   4   6    25-19  22
 6.  Paksi FC                    15  6   3   6    27-26  21
 7.  Debreceni VSC               16  5   5   6    27-27  20
 8.  MOL Fehérvár FC             16  5   4   7    20-23  19
 9.  Mezőkövesd Zsóry FC         16  4   4   8    18-26  16
10.  Újpest FC                   16  4   4   8    19-29  16
11.  Budapest Honvéd             16  4   4   8    16-27  16
12.  Vasas FC                    16  3   6   7    13-20  15

A 17. forduló párosítása

Szombat:
14:30, Kisvárda Master Good-Paksi FC
17:00, Debreceni VSC-ZTE FC
19:30, Ferencvárosi TC-Vasas FC

Vasárnap:
13:30, Mezőkövesd Zsóry FC-Puskás Akadémia FC
15:30, Újpest FC-Budapest Honvéd
17:30, Kecskeméti TE-MOL Fehérvár FC

Forrás: MTI / ZAOL

Hirdetések