Bravúros győzelemmel négy között a magyarok

A magyar válogatott bravúros, 10-8-as győzelmet aratott az Európa-bajnok spanyol csapat ellen a női vízilabda világliga athéni szuperdöntőjének csütörtöki negyeddöntőjében.

A magyarok a csoportkörben a japánokat ugyan legyőzték, az oroszoktól és a kanadaiaktól azonban kikaptak, így a világbajnoki ezüstérmes spanyolok vártak rájuk a nyolc között. Bíró Attila szövetségi kapitány tokiói olimpiára készülő csapata a torna eddigi legjobb játékát nyújtva, végig vezetve nyerte az összecsapást és a negyedik negyedben már négygólos előnye is volt.

“Tisztában vagyunk vele, hogy ez nem egy olimpia, de azért egy kiemelkedően jó, szakmailag is erős torna, ahogyan a szervezést tekintve is egyébként. Jó lenne érmet szerezni, ehhez most közelebb került a csapat. A spanyolokkal a legutóbbi találkozásunk alkalmával is mi jöttünk ki jobban a meccsből, 2-3 góllal vezettünk, a végére egy maradt belőle. Most is vezettünk többel már, és annak ellenére, hogy a játékvezetői felfogás a végén megváltozott, hogy egy kicsit szorosabbá tegye a meccset, végül így is magabiztosan nyertünk. A regnáló Európa-bajnok ellen végig vezettünk, azért ez egy ritka dolog, főleg, mert egy komplett kerettel felálló spanyol válogatott volt a mai ellenfelünk. A védekezés és a kapusteljesítmény volt a siker kulcsa” – idézte Bíró Attilát a Magyar Vízilabda Szövetség helyszíni tudósítása.

Bíró Attila együttese a négy között pénteken a kanadaiakkal találkozik, akiktől a csoportör szerdai, harmadik fordulójában 13-12-re kikapott.

Női vízilabda világliga szuperdöntő, negyeddöntő:

Magyarország-Spanyolország 10-8 (3-3, 3-1, 2-2, 2-2)
Gól: Keszthelyi-Nagy 3, Leimeter, Garda 2-2, Szilágyi, Gurisatti, Gyöngyössy 1-1, illetve Espar 3, Tarrago 3, Ortiz, Forca

Kanada-Kazahsztán 11-3 (5-0, 1-1, 1-1, 4-1)

(MTI)