Charles Leclerc rajt-cél győzelemmel növelte előnyét az összetettben

Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjon, és növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén.

A rajtot Leclerc mellett Pérez és a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton (Mercedes) kapta el kiemelkedően jól, az ötödik pozícióból startoló brit meg is kaparintotta a harmadik helyet az első kanyarban. Az élen Leclerc maradt, mögötte Verstappen és Hamilton száguldott a második és harmadik helyen.

A mezőny középső részében küzdő Sainz a harmadik körben a sóderágyba csúszott, feladni kényszerült a viadalt, az autó mentésének idejére pedig a pályára hajtott a biztonsági autó. A Safety Car mindössze három kört töltött a mezőny előtt, majd folytatódhatott a száguldás.

Az újraindítás gond nélkül lezajlott, az élen álló Leclerc-t Verstappen üldözte, míg Hamiltont a 9. körben Pérez magabiztosan megelőzte, így a mexikói visszavette a harmadik helyet.

A kerékcserék sorát Verstappen kezdte a 19. körben, egy körrel később pedig Pérez is új abroncsokat kapott. Az élről Leclerc csak a 22. körben állt ki friss gumikért, s ugyanígy tett Hamilton is. A 23. körben újra a pályára hajtott a biztonsági autó Sebastian Vettel (Aston Martin) kisebb balesete miatt, de három körrel később már folytatódhatott az éles verseny. 

Az élen Leclerc, Verstappen, Russell volt a sorrend, rövidesen azonban Pérez megelőzte Russellt és feljött harmadiknak, hamarosan pedig már második volt, csapattársa, Verstappen ugyanis a 39. körben műszaki hiba miatt feladni kényszerült a versenyt.

A hajrá kezdetén tehát Leclerc, Pérez, Russell volt az első három sorrendje, ez a leintésig már nem változott. Hamilton negyedikként végzett, a hazai közönség előtt szereplő Daniel Ricciardo (McLaren) hatodik lett, az utolsó, 20. helyről startoló thaiföldi Alexander Albon (Williams) pedig végül a 10. helyen zárt és így egy világbajnoki pontot szerzett.

 A 24 éves Leclerc-nek ez pályafutása negyedik és az idénybeli második futamgyőzelme.

A Ferrari monacói sztárja mögött Sergio Pérez, a Red Bull mexikói pilótája ért célba másodikként, míg a harmadik helyen George Russell, a Mercedes brit versenyzője zárt.

Leclerc előnye az összetettben 38 pontra nőtt csapattársával, a melbourne-i futamot feladni kényszerülő spanyol Carlos Sainzzal szemben, és 46-ra a vb-címvédő holland Max Verstappenhez (Red Bull) képest, aki műszaki hiba miatt szintén kiállt.

„Az F1-ben ez volt az első olyan győzelmem, amikor kontrolláltam a különbséget” – ismerte el Leclerc.

„És micsoda autóm volt! Természetesen egész hétvégén jó munkát végeztem, de az autó nélkül nem lett volna lehetséges. És főleg a versenytempó volt nagyon erős. Az elsőtől az utolsó körig jók voltak a gumik, jól kezeltük őket.”

Hogy mennyire dominált, azt jelzi, hogy Leclerc megszerezte az első valódi Grand Slamjét az F1-ben. Ez annyit takar, hogy a pole-ból indult, övé lett a győzelem, a leggyorsabb kör, és egyetlen pillanatig sem adta ki a kezéből a vezető helyet. Ilyen mesterművet legutóbb Ferrarival Fernando Alonso tudott alkotni, még 2010-ben.

A monacói csütörtökön még arról beszélt, hogy a melbourne-i pálya átalakulása és felgyorsulása a Red Bull kezére fog játszani…

„Nem számítottam rá. Nem-nem! Amikor nyilatkozok csütörtökön, csak azt mondom, amit nekem a csapat. És őszintén szólva papíron – bár talán felül kell vizsgálnunk a papírjainkat – ezen a pályán a Red Bull mögött voltunk egy kicsivel. De nyilvánvaló, hogy erősebbek voltunk, mint gondoltuk, és ez kellemes meglepetés”

– mondta a jellemző hétvégék előtti óvatossága kapcsán.

Ausztrál Nagydíj, Melbourne (58 kör, 306,124 km, a pontszerzők):
    
 1. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:27:46.548 óra
 2. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 20.524 másodperc hátrány
 3. George Russell (brit, Mercedes) 25.593 mp h.
 4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 28.543 mp h.
 5. Lando Norris (brit, McLaren) 53.303 mp h.
 6. Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) 53.737 mp h.
 7. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1:01.683 perc h.
 8. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 1:08.439 p h.
 9. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 1:16.221 p h.
10. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 1:19.382 p h.
    Leggyorsabb kör: 1:20.260 perc, Leclerc (58. kör)

A vb-pontversenyek állása 3 futam után (még 20 van hátra):
    
 Versenyzők:
 1. Leclerc 71 pont
 2. Russell 37
 3. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 33
 4. Pérez 30
 5. Hamilton 28
 6. Verstappen 25

A szezon két hét múlva Imolában, az Emilia Romagna Nagydíjjal folytatódik.

2023.06.01.
  • ETO FC Győr – Ferencvárosi TC, női labdarúgó NB I, döntő, 2. mérkőzés

    2023.06.01.  17:45 - 19:45
    ETO Stadion

  • Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, elődöntő

    2023.06.01.  18:30 - 20:00

  • Gambia – Uruguay, U20-as labdarúgó-világbajnokság, nyolcaddöntő

    2023.06.01.  19:30 - 21:30

  • Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, elődöntő

    2023.06.01.  20:00 - 21:30

  • Anglia – Olaszország, U20-as labdarúgó-világbajnokság, nyolcaddöntő

    2023.05.31.  23:00 - 2023.06.01.  01:00

  • Argentina – Nigéria, U20-as labdarúgó-világbajnokság, nyolcaddöntő

    2023.05.31.  23:00 - 2023.06.01.  01:00

  • Ecuador – Dél-Korea, U20-as labdarúgó-világbajnokság, nyolcaddöntő

    2023.06.01.  23:00 - 2023.06.02.  01:00

2023.06.02.
  • OTP Bank-Pick Szeged – Telekom Veszprém, férfi kézilabda NB I, döntő, 1. mérkőzés

    2023.06.02.  18:15 - 20:15

  • Németország – Franciaország, U17-es labdarúgó Európa-bajnokság, döntő

    2023.06.02.  20:00 - 22:00
    Hidegkuti Nándor Stadion, Budapest, Salgótarjáni u. 12-14, 1087 Magyarország

  • Ecuador – Dél-Korea, U20-as labdarúgó-világbajnokság, nyolcaddöntő

    2023.06.01.  23:00 - 2023.06.02.  01:00

2023.06.03.
  • Győri Audi ETO – Vipers Kristiansand (norvég), női kézilabda BL, elődöntő

    2023.06.03.  15:15 - 17:15

  • Manchester City – Manchester United, FA Kupa, döntő

    2023.06.03.  16:00 - 18:00
    Wembley stadium

  • FTC-Rail Cargo Hungaria – Team Esbjerg (dán), női kézilabda BL, elődöntő

    2023.06.03.  18:00 - 20:00

  • Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, bronzmérkőzés

    2023.06.03.  19:00 - 20:30

  • Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, döntő

    2023.06.03.  21:00 - 22:30

Forrás: M4 Sport/MTI