Debreceni győzelmével bajnok a Győri Audi ETO KC

Győri Audi ETO KC
A győri Fodor Csenge Réka, Háfra Noémi és Lukács Viktória (b-j) ünneplik bajnoki címüket a női kézilabda NB I-ben játszott DVSC Schaeffler - Győri Audi ETO KC mérkőzés után a debreceni Hódos Imre rendezvénycsarnokban. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A Győri Audi ETO KC 16. alkalommal nyerte meg a női kézilabda NB I-et, mivel pénteken 28-25-re győzött Debrecenben, így pontazonossággal zárt a tabellán a tavalyi bajnok Ferencvárossal, de a gólkülönbség a győrieknek kedvezett.

A Bajnokok Ligája-elődöntős vendégek abban a tudatban léptek pályára szezonbeli utolsó élvonalbeli meccsükön, hogy jobb gólkülönbségüknek köszönhetően győzelmük esetén visszahódítják a bajnoki címet a Ferencvárostól. Vezetőedzőjük, Ambros Martín az eltiltása miatt csak a lelátóról nézhette a találkozót. 

A csapatot ezúttal Kun Attila és Görbicz Anita irányította a kispadról

A debreceniek már a hetedik percben, 4-2-es hátrányban időt kértek, majd kapusuk lecserélésével létszámfölényes támadójátékra álltak át. Ezt olyan hatékonyan alkalmazták, hogy 7-5-nél már ők vezettek kettővel, ellenfelük csak a 23. percben tudott ismét előnybe kerülni. Az ETO-nak nem volt szüksége időkérésre, anélkül is megtalálta a bronzérmes DVSC taktikájának ellenszerét, és a szünetben már 16-13-ra vezetett.

hirdetés

A második félidő elején újra egyenlített a Debrecen

Szilágyi Zoltán vezetőedző a 43. percben a harmadik időkérési lehetőségét is kihasználta, ezután csapata ismét hatékonyan támadott létszámfölényben, csakhamar azonban megtorpant, és a 48. percre 24-21-re elléptek a győriek. A továbbiakban felváltva estek a gólok, így az ETO színvonalas, izgalmas, küzdelmes meccsen biztosította bajnoki címét.

A hazaiaknál Vámos Mira hét, a túloldalon Linn BlohmAnne Mette Hansen és Estelle Nze-Minko öt-öt gólt szerzett.

Ezen a mérkőzésen búcsúzott a DVSC ötvenszeres válogatott jobbátlövője, Kovács Anna, aki már február végén bejelentette, hogy makacs térdsérülése miatt az idény végén visszavonul. Kovács korábban a Békéscsaba, az Érd és a Dunaújváros színeiben is szerepelt, utóbbival 2016-ban megnyerte az EHF Kupát. A válogatottban 2011 és 2019 között 147 gólt szerzett, játszott a 2016-os és a 2018-as Európa-, valamint a 2017-es és a 2019-es világbajnokságon is.

Kun Attila: Nehéz szavakat találni, a hangulatra, a csapatra

“Ilyen ellenfél ellen nem könnyű játszani, a Debrecen nagyon is megnehezítette a dolgunkat. Gratulálok a hazaiaknak a harmadik helyhez. Még messze nem végeztünk, a következő két hétvégén még két feladat áll előttünk.”

Győri Audi ETO KC
A bajnok Győri Audi ETO KC csapatának tagjai ünnepelnek a női kézilabda NB I-ben játszott DVSC Schaeffler – Győri Audi ETO KC mérkőzés után a debreceni Hódos Imre rendezvénycsarnokban. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Schatzl Nadine: “Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz. Szívünket, lelkünket beletettük a találkozóba. Nagyon boldog vagyok!”

Eközben a tavalyi bajnok Ferencváros házigazdaként 38-16-ra nyert a negyedik helyezett Vác ellen, de a címvédéséhez a győriek botlására lett volna szüksége

A két csapat egymás elleni rangadóján Győrben 25-20-as, a fővárosban pedig 29-24-es hazai siker született. Mivel az összes többi mérkőzését mindkét csapat megnyerte, azonos pontszámmal zártak, és közöttük az összgólkülönbség döntött. Ennek megállapításakor csak azokat a meccseket vették figyelembe, amelyeket ugyanazon ellenfelekkel szemben, azonos pályaválasztással a játéktéren ténylegesen lejátszottak.

Ennek értelmében az MTK és a Szombathely elleni hazai, valamint az Érd elleni idegenbeli bajokik gólkülönbségét nem számolták bele a különtabellába, mert az MTK és az Érd ellen a győriek, a Szombathely ellen pedig a fővárosiak kapták meg a két pontot 10-0-s gólkülönbséggel, játék nélkül.

A Győr 308-as, az FTC 275-es gólkülönbséggel zárt, kettejük versenyfutását pedig 269-243-ra nyerte az ETO.

Női kézilabda NB I, 26. forduló:

DVSC Schaeffler-Győri Audi ETO KC 25-28 (13-16)
DVSC
: Csapó, Torda (kapusok), Arany, Bordás 2, Costa, Fachinello 1, Hornyák, Jezsikova 1, Kovács 3 (1), Petrus, Planéta 2, Poczetnyik 1, Szabó 4, Tóvizi 1, Vámos 3, Vámos 7. 
Győr: Glauser, Solberg (kapusok), Blohm 5, Faluvégi, Fodor 1, Hansen 5 (1), Háfra, Kristiansen 2 (1), Kürthi, Lukács 2, Nze-Minko 5, Oftedal, Ogonovszky, Pintea 4, Ryu 2, Schatzl 2. 

FTC-Rail Cargo Hungaria – Váci NKSE 38-16 (19-9)
FTC
: Janurik, Suba (kapusok), Ballai, Bölk 3, Csiszár-Szekeres 1, Edwige 1, Grbic 4, Hársfalvi 1, Kisfaludy 1, Klujber 5 (1), Kovács 6, Malestein 7, Márton, Simon 8, Szucsánszki, Szöllősi-Zácsik 1.
Vác: Csatlós, Pásztor (kapusok), Aron 2, Ballai 3, Balogh, Ferenczy, Grosch, Helembai 2, Hámori 2, Kovalcsik, Kuczora 3 (2), Kácsor 1, Pálffy 1, Schatzl, Szondi 2, Világos. Edző: Ottó Katalin.

Motherson Mosonmagyaróvári KC-Alba Fehérvár KC 29-28 (16-15)
Mosonmagyaróvár:
 Mistina, Szemerey (kapusok), Asanin 5, Csekő 1, Hajtai 1, Kojic 5, Kovács 5, Mihály, Milic 1, Pásztor 1, Stranigg 6 (2), Tóth 4 (2), Török.
Székesfehérvár: Kubina, Tóth (kapusok), Afentaler, Bardi 3, Besszer 8, Boldizsár 2, Domokos 1, Gerháth 3, Ohyama 3 (2), Szarka 1, Takó 5, Triscsuk, Töpfner 1, Utasi 1, Varga.

A tabella:
 1.  Győri Audi ETO KC           26 25   –   1  876-568  50 pont – bajnok
 2.  FTC-Rail Cargo Hungaria     26 25   –   1  849-574  50
 3.  DVSC Schaeffler             26 21   –   5  758-636  42
 4.  Váci NKSE                   26 17   –   9  799-758  34
 5.  Motherson Mosonmagyaróvár   26 14   2  10  812-756  30
 6.  Siófok KC                   25 14   –  11  747-736  28
 7.  Kisvárda Master Good SE     25 10   2  13  631-675  22
 8.  MTK Budapest                25  9   4  12  665-712  22
 9.  Dunaújvárosi Kohász KA      25 10   –  15  676-736  20
10.  Alba Fehérvár KC            26  7   2  17  668-746  16
11.  Moyra-Budaörs               25  6   2  17  655-781  14
12.  Érd                         25  6   –  19  634-753  12
13.  Hungast Szombathelyi KKA    25  4   2  19  648-801  10 – kiesett
14.  Vasas SC                    25  3   –  22  654-840   6 – kiesett

Május 21., szombat
17:00 Vasas SC–Siófok KC
17:00 Dunaújvárosi KKA–Kisvárda Master Good SE
18:00 Érd–Moyra-Budaörs Handball

Május 22., vasárnap
16:00 MTK Budapest–Hungast Szombathelyi KKA

Forrás: MKSZ / MTI

A Győr a dán Esbjerggel játszik az elődöntőben