Debreczeni-Klivinyi: bármi áron meg akartuk csinálni

női kézilabda-válogatott
Debreczeni-Klivinyi Kinga, Klujber Katrin, Füzi-Tóvizi Petra, Böde-Bíró Blanka, Szöllősi-Schatzl Nadine és Győri-Lukács Viktória (b-j), a magyar válogatott tagjai ünnepelnek, miután csapatuk 23-22-re győztek az olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában játszott Magyarország - Horvátország mérkőzésen a svédországi Göteborgban. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Minden áron akarták a győzelmet, ez volt a kulcs a horvátok elleni sikerhez Debreczeni-Klivinyi Kinga szerint a dán-norvég-svéd közös rendezésű olimpiai kvalifikációs világbajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában.

A háromszor eredményes irányító az MTI-nek azzal kezdte, hogy az egész csapatra nagyon büszke.

„Az utolsó másodpercig küzdöttünk, kitettük a szívünket, lelkünket a pályára, együtt harcoltunk és megdöglöttünk minden egyes labdáért.”

Kitért rá: ezt a találkozót az elején túlzottan akarták, nem állt össze a védekezés annyira, mint a korábbi találkozókon.

„A végén csak a szívünk vitt előre és az, hogy ezt mi ma bármi áron meg akartuk csinálni.”

Elárulta, hogy a társházigazda svédek ellen két nappal korábbi mérkőzés után nagyon rosszul érezte magát, mivel nem kapott lehetőséget, nem tudott segíteni a csapatnak.

„Úgy voltam vele, hogy bármi történik, én itt ma jól akarok játszani.”

Az ötször eredményes Győri-Lukács Viktória hangsúlyozta: noha a legjobb nyolcba kerülés nem jött össze, a megszerzett tizedik pozíció még fényesebb számukra, hiszen ott lehetnek az olimpiai selejtezőn, amiért eddig küzdöttek, onnan pedig kijuthatnak az ötkarikás játékokra.

Győri-Lukács
Győri-Lukács Viktória. Fotó: MTI/Illyés Tibor

„Emberek vagyunk, nem gépek, tudunk hibázni is, és hiba nélkül is lehozni mérkőzést. Az sokkal fontosabb, hogy a csapat nyert ma, mint az, hogy bárki is kimagasló teljesítményt nyújtott. Hiszen az elejétől a végéig csapatként dolgoztunk, mindenki hitt benne, a kispad, a kimaradó játékosok a lelátón, a szurkolóink, mindenki elhitte ezt a mait, ezért tudtunk nyerni.”

Az utolsó negyedóra kapcsán azt mondta: annyira extázisban voltak, hogy „csak úgy megtörtént”.

„A végéig küzdöttünk, felszedtük a parkettát is, és hála Istennek, mi örülhettünk.”

Az első félidőben mezőnyben nem remeklő Klujber Katrin kilenc gólt szerzett, nyolc hétmétereséből hetet értékesített, nyilatkozatában azonban az egyének helyett a csapat teljesítményét emelte ki.

„Az eleje nagyon nem úgy sikerült, mint amikről tegnap beszéltünk, túlságosan akartuk és vitt minket a hév, a tervezettnél sokkal több hiba született. Erőltettük az átlövéseket, ezeket nagyon jól védte a kapusuk, aztán szerencsére lenyugodtunk és ezt átfordítottuk” – fejtette ki.

Klujber
Klujber Katrin. Fotó: MTI/Illyés Tibor

„Nagyon keményen mentünk előre, a védekezés nagyon rég volt ennyire határozott, mint amit a végén mutattunk. Böde-Bíró Blanka extra jól védett, eldöntötte a mérkőzést az utolsó hétméteresüknél, nagyon boldogok vagyunk” – fűzte hozzá Klujber.

„Gondoltuk, hogy megmutatjuk: tudunk a második félidőben is kézilabdázni” – kezdte a vegyes zónában Pásztor Noémi. – „Úgy jöttünk ide, hogy ma nincs más opció, csak a győzelem. Szeretnénk kint lenni az olimpián, ehhez ez elengedhetetlen volt, ez motivált minket.”

Úgy vélte: a második félidőben egyszer csak eljött a pont, hogy „vagy most, vagy soha”.

„Ott rá kellett kapcsolni, ha nem tesszük és nem kapcsolunk rá plusz száz fokozatra, akkor ez a meccs ott elúszik. A végső pillanatig kivártunk, ha ott nem, akkor ezt nem nyerjük meg. A végén az igazság is velünk volt” – szögezte le.

Golovin Vlagyimir: hittük, hogy 15 perc alatt tudunk csodát tenni

A szövetségi kapitány az MTI-nek értékelve kiemelte: jó ez a csapat, hiszen amit eddig megbeszéltek, az mindig működött.

„Bármit gyakoroltunk és beszéltünk meg, a mai napon negyven percen keresztül nem voltunk jók taktikailag. Az utolsó húsz percre viszont váltottunk a kicsit eltolt öt-egyes védekezésre, amit tegnap gyakoroltunk a Montenegró-Horvátország mérkőzésből tanulva, de nem gondoltam, hogy az utolsó húsz percet folyamatosan így kell védekeznünk” – fejtette ki.

„Két szerzett labda akkora erőt adott, hogy elhittük, tizenöt percben is tudunk csodát tenni. A végén mindenki hozzá tudott tenni védekezésben és támadásban is. Kiemelhetjük Böde-Bíró Blankát is, aki hetest és ziccereket hárított, ami még egy kis pluszt adott, hogy higgyünk” – emelte ki kapusát Golovin Vlagyimir.

Golovin
Golovin Vlagyimir, a magyar válogatott szövetségi kapitánya (b) az olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában játszott Magyarország – Horvátország mérkőzésen a svédországi Göteborgban. Fotó: MTI/Illyés Tibor

„A sport olyan, hogy szerencse kell hozzá. Most hozzánk is pártolt, és ugye mondják, hogy ahhoz szegődik, aki többet tesz érte.”

A szövetségi kapitány elárulta: védekezésben tervben volt, hogy keresni fogják a testkontaktust, ennek ellenére a horvátok negyven percig azt csinálták, amit akartak, a záró húsz percre viszont úgy lezárták a területeket, hogy nem volt levegő a horvát játékosok körül.

„Megvoltak az ütközések, a megállító faultok, ketten voltunk egy emberen, nem ment tovább a labda, a védekezésben ez a jó mentalitás azt eredményezte, hogy az addig nyugodtan játszó horvát válogatottat zavarba hoztuk. Nagyon egységesek voltunk a végén. Nálunk nincs most olyan játékos, aki egyedül meg tud nyerni meccseket, csapatként viszont sok mindenre képesek vagyunk” – fogalmazott. Kiemelte: nagyon örülnek a győzelemnek, amely lehetővé tette az olimpiai selejtezőtornán való részvételt.

„Folytatnunk kell az elkezdett munkát, úgy látom, hogy nem hiába dolgoztunk ennyit” – zárta gondolatait.

(MTI)

Göteborgi csoda! Hatgólos hátrányból fordított a női kézilabda-válogatott

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük