Egy gól semmiről sem döntött Dortmundban

Niclas Füllkrug kiugrása és pontos lövése döntött: a Borussia Dortmund hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Paris Saint-Germaint a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén.
Kiegyenlített kezdés után az első félidő derekára mezőnyfölénybe került a múlt hétvégén címét megvédve friss francia bajnok PSG, kapura igazán veszélyes lehetőség ugyanakkor az 1997-ben BL-győztes Dortmund előtt adódott. Bár bő félóra elteltével kiszabadult a szorításból a Ruhr-vidéki alakulat, mégis némileg váratlanul szerezte meg a vezetést.
A 36. percben Nico Schlotterbeck előreívelt labdáját a 16-os területére berobbanó Niclas Füllkrug jobb ággal levette, majd két ütemmel később bal lábbal a PSG kapujába helyezte (1-0).
A párizsiak ráadásul még a szünet előtt elvesztették a háromszor is ápolásra szoruló Lucas Hernandezt a védelem tengelyéből és Gianluigi Donnarumma bravúrjára volt szükség, hogy csupán egygólos különbséggel vonulhassanak pihenőre a felek.
Az első játékrészt a Paris Saint-Germain komoly lehetőség nélkül zárta.
Harcosabban jött vissza az öltözőből a francia együttes, amely röviddel a szünet után egy támadás alatt kétszer is a kapufát találta el. Magasabb lett az iram, a kritikus időszakot átvészelő a Dortmund is hibázott el nagy lehetőségeket, sőt, labdabirtoklásban is átvette az irányítást.
A hajrához érkezve ismét mindkét kapu veszélyben forgott, azonban hol a támadók céloztak pontatlanul, hol egy önfeláldozó védő becsúszó szerelése akadályozta meg a gólt. A mérkőzést így Niclas Füllkrug gólja döntötte el, a párharcot azonban nem: egygólos különbséggel kezdik meg a felek a visszavágót hat nap múlva a francia fővárosban.
UEFA Bajnokok Ligája
Elődöntő, első mérkőzés:
Borussia Dortmund – Paris Saint-Germain 1-0 (1-0)
Dortmund, 81 365 néző. Vezette: Anthony Taylor (angol)
Gól: Füllkrug (36.)
BVB: Kobel – Ryerson (Wolf, 87.), Hummels, Schlotterbeck, Maatsen – Can, Sabitzer – Adeyemi (Reus, 83.), Brandt (Nmecha, 87.), Sacnho – Füllkrug (Moukoko, 91.)
PSG: Donnarumma – Hakimi, Marquinhos, L. Hernández (Beraldo, 42.), N. Mendes – Zaire-Emery, Vitinha, F. Ruiz – Dembélé, Mbappé, Barcola (Kolo Muani, 66.)
Forrás: M4 Sport.hu