Előnyben a Budapest JAHC és a DVTK

Budapest JAHC
Budapest JAHC

Kiélezett küzdelemben győzött a FEHA19 ellen az alapszakaszban élen záró Budapest Jégkorong Akadémia az Erste Liga negyeddöntőjében, a párharc első mérkőzésén.

A Budapest JAHC csütörtökön elsőként választhatott negyeddöntős ellenfelet magának, de a vártnál nehezebben kezdte meg az egyik fél négy győzelméig tartó párharcot. 

A szombati mérkőzés a papírformának megfelelően BJAHC-góllal kezdődött, majd Szita Donát a második felvonásban is betalált. Pár perccel később szépített, majd egyenlíteni is tudott a fehérvári együttes, sőt a harmadik játékrészben – fél perc erejéig – átvette a vezetést. Kangyal Balázs együttese az 50. percben ismét betalált, a hátralévő időben pedig már nem esett több gól, így hosszabbítás következett. 

hirdetés

A ráadás utolsó percében Ivan Vorobjov döntötte el a találkozót, ezzel 1-0-s előnybe került a BJA. 

Kangyal Balázs, a Budapest JAHC vezetőedzője

„Amit megbeszéltünk, amire felhívtuk a figyelmet azt nem tartottuk. Látszott a FEHÁ-n, hogy egy győztes, DEAC elleni párharcból jöttek, teljesen más hőfokon égtek, mint mi. Közel sem volt olyan könnyű, az hogy őket válasszuk ellenfélnek, mint azt sokan gondolták.”

A duplázó Szita Donát

„Minden elismerésem a FEHA csapatáé. Őszintén szólva gondoltuk, hogy nehéz meccs lesz, de azt azért nem, hogy ennyire. Ébresztőnek jó volt ez a mai meccs, a mi teljesítményünk ennél csak jobb lehet.”

A DVTK Jegesmedvék csapata 4-2-re legyőzte a vendég Ferencvárost

Csütörtökön dőlt el, hogy az alapszakaszban a harmadik helyen záró miskolciak a magyar bajnok FTC vagy a címvédő Csíkszereda közül választhatnak ellenfelet, miután a Budapest JAHC elvitte a sereghajtó FEHA-t, a Gyergyói HK pedig a Dunaújvárost.

A két együttes az alapszakaszban négyszer találkozott egymással, és mindig a vendégalakulat nyert. Valamennyi csata szoros volt: háromszor egy, egyszer pedig két gól különbség döntött.

Nagy iramban kezdődött a meccs, a fővárosiak kivédekeztek egy emberhátrányt, és egyszer a kapuvas mentette meg őket a góltól. A 31. percben Valentyin Razumnyak, a hazaiak pontkirálya látványos egyéni akció végén szerzett vezetést, ám Seregély Máté az idénybeli első góljával két és fél perc múlva távolról egyenlített, a korong a kapitány Miskolczi Márk lábán váltott irányt. Később feszültté vált a mérkőzés, rengeteg volt a kiállítás, majd a harmadot Páterka Bence szép fonáktalálata zárta le.

A harmadik játékrész FTC-góllal indult, Jari Sailio maradt üresen, és másodszor már nem hibázott. Roman Berdnyikov révén hamar jött a válasz a hazaiaktól, emberelőnyben, videobírózást követően talált be a Ferencvárosnak, majd a hajrában egy üres kapus találattal alakult ki a végeredmény.

Tokaji Viktor, a DVTK vezetőedzője

„Hazai pályán ilyen közönség előtt mindig jó dolog nyerni. A mai mérkőzés bebizonyította, hogy egy parázs hangulatú párharc lesz. Tudtuk kontrollálni a mérkőzést, ez volt a döntő faktora ennek a meccsnek, nem engedtük ki a kezünkből a kezdeményezést. A Ferencváros jött az eredmény után, de mindig meg tudtunk újulni. Ezt a játékot kell folytatnunk, egy kis lépcsőfokot tettünk meg, de már a holnapi hazai meccsre koncentrálunk.”

Fodor Szabolcs, az FTC vezetőedzője

„Nagyon jó hokimeccs volt, egy igazi rájátszás találkozó. 1-0-ra vezet az ellenfél, de ez a rájátszás, amit a rövid memória jellemez. Holnap jön egy újabb meccs, lehet látni, hogy a DVTK egy rendkívül jó csapat, ezt most is bebizonyították, jól küzdenek. Minden tudásra és minden akaratra szüksége van annak, aki ebben a csarnokban nyerni szeretne. Közel voltunk hozzájuk, egy emberelőnyös lövés döntött.”

Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc vasárnap folytatódik, ugyancsak Miskolcon.

Jégkorong Erste Liga

Negyeddöntő, 1. mérkőzés:

Budapest JAHC – FEHA19 4-3 (1-0, 1-2, 1-1, 1-0) – hosszabbítás után
Gól:
 Szita Donát (2., 23.), Tóth Richárd (50.), Ivan Vorobjov (65.), ill. Alekszander Mohancev (26., emberelőnyben), Fekete Alex (40.), Keceli-Mészáros Mátyás (50.)

DVTK Jegesmedvék – FTC-Telekom 4-2 (0-0, 2-1, 2-1)
Gól:
 Valentine Razumnyak (31.), Páterka Bence (38.), Roman Berdnyikov (47., emberelőnyben), Jan Blasko (60.), ill. Seregély Máté (33.), Jari Johannes Sailio (44.)

Forrás: MJSZ / MTI

A DVTK inkább a Ferencvárost választotta a Csíkszereda helyett