Hamilton beérte Schumachert, és növelte az előnyét

Posted by

A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Eifel Nagydíjat a Nürburgringen, ezzel beállította a hétszeres vb-győztes Michael Schumacher 91 futamgyőzelmet számláló rekordját.

A rajtnál Valtteri Bottas (Mercedes) és Hamilton nagyot harcolt egymással, két kanyar után a finn maradt az élen, Hamilton másodiknak, Verstappen harmadiknak sorolt be.

A 13. kör elején Bottas csúnyán elrontotta az első kanyar féktávját, Hamilton emiatt utolérte, és meg is előzte. Bottas ezután kerékcserére a boxba hajtott, és harmadikként tért vissza a pályára. A 16. körben Hamilton, valamint Verstappen is friss abroncsokat kapott, három körrel később pedig Bottasnak műszaki hiba miatt fel kellett adnia a versenyt. Az élen Hamilton száguldott, őt Verstappen követte a második, Lando Norris (McLaren) pedig a harmadik helyen.

Féltávnál Ricciardo vette át a harmadik helyet Norristól, miután a brit versenyző kerékcserére a boxba hajtott.

Húsz körrel a leintés előtt Hamilton és Verstappen előnye az első két helyen csaknem egy perc volt a harmadik Ricciardóval szemben, a hajrában pedig még a biztonsági autó is bent járt a pályán, de a dobogós helyezések sorrendje a leintésig már nem változott.

A Forma-1-es pályafutása 323. versenyét teljesítő, ezzel rekorderré vált finn Kimi Räikkönen (Alfa Romeo) 12. lett. A 2007-ben vb-győztes Räikkönen a brazil Rubens Barrichello 322 F1-es rajtot számláló csúcsát adta át a múltnak.

A futam utáni interjú közben a legendás, hétszeres vb-győztes Schumacher fia, Mick édesapja egyik mercedeses sisakját adta át Hamiltonnak a rekordbeállítás alkalmából

A győzelemért ugyanúgy egy trófea járt neki, mint az előző 90 alkalommal. A rekordbeállításért viszont egy különleges ajándék: a szintén 91-szer nyerő Michael Schumacher sisakja. A 2012-es mercedeses fejvédőt a hétszeres világbajnok fia, Mick nyújtotta át a család nevében a címvédőnek, ezzel tisztelegve eredménye előtt.

„Természetesen lesz helye” – mondta a nem mindennapi ereklyéről. „Valójában van már egy sisakom Michaeltől a lakásomon. Az egyik legkülönlegesebb pillanat számomra az volt, amikor 2012-ben Abu-Dzabiban átmentem a Mercedes kiszolgáló épületébe, és találkoztam Michaellel, majd sisakot cseréltünk. Az számomra egy olyan pillanat volt, amit soha nem fogok elfelejteni. Ott álltam valaki mellett, akit gyerekkoromban a tévében figyeltem. A sportolóknál a legnagyobb jele a tiszteletnek, amikor mezt vagy sisakot cserélnek. Különleges volt számomra, hogy a sportág legendája sort kerített erre velem.”

A brit nem győzött hálálkodni Schumacheréknek a kedves gesztusért, ami érezhetően sokat jelentett neki. 

„Az is zavarba ejtő, hogy a család ma megtisztelt ezzel az ajándékkal. A fia nagyszerű tehetség, és egy őszinte személyiség. Michael nagyszerű férfit nevelt belőle. Alig várom, hogy lássam, hogyan alakul a pályafutása” 

– méltatta a Forma–2-es bajnokságot vezető Micket, aki éppen azért tartózkodott a hétvégén a Nürburgringen, mert úgy volt, hogy bemutatkozik az Alfa Romeóval a második szabadedzésen.

Hamilton nevetve állapította meg: „Most tehát két különleges sisakom van már Michaeltől a kicsi nappalimban.”

Lewis Hamilton Michael Schumacher sisakjával. Fotó: Moy / XPB Images

Arról is beszélt, milyen megtiszteltetés számára Schumacherrel osztozni a rekordon.  

„Mindenki tudja róla, hogy ő a sport egyik ikonja, legendája. Bizonyos területeken olyan dolgokat ért el… például új szintre emelte a fizikai felkészülést, igazi úttörőnek számított azzal, hogy a legfittebb versenyzője volt a kornak. Amit pedig a két csapatával, különösen a Ferrarival elért, az egyszerűen figyelemreméltó.”

„Ez a szám olyan nagy. Vannak páran, akik nagyon messze vannak tőle, és csak kevesen értik, milyen sok a kilencvenegy futamgyőzelem, hogy mi kell ahhoz, hogy évről évre minden hétvégén teljesíts, miközben fizikálisan is formában maradsz. Én most ezt megértem már, jobban, mint bármikor. És elmondhatom, nem lesz könnyebb. Az elsőtől a kilencvenegyedikig hosszú és kemény menet volt ez. Nagyszerű versenyzők vesznek körül, remélem, hogy szorosabb lesz velük. Michael egy legendája a sportnak, és örökre az is marad. Zavarba ejtő, hogy enyém lehet az egyik sisakja, és megtiszteltetés.”

A rekordjának jelentőségét még nem igazán tudja felfogni. 

„Még egyáltalán nem ülepedett le bennem. Nem tudom, a többi versenyző hogyan érzett az ilyen győzelmeknél, de egyértelműen idő kell ahhoz, hogy egyáltalán felfogjam, mit jelent ez valójában. Mind Michael futamgyőzelmein nőttünk föl. A Forma–1-be jutás volt az elsődleges álmom, aztán hogy utolérjem Ayrtont (Senna). De Michael annyira távol volt, hogy még a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy utolérhetem.”

Eifel Nagydíj

Nürburgring (60 kör, 308,617 km, a pontszerzők):

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:35:49.641 óra
2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 4.470 másodperc hátrány
3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 14.613 mp h.
4. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 16.070 mp h.
5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 21.905 mp h.
6. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 22.766 mp h.
7. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 30.814 mp h.
8. Nico Hülkenberg (német, Racing Point) 32.596 mp h.
9. Romain Grosjean (francia, Haas) 39.081 mp h.
10. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 40.035 mp h.
Leggyorsabb kör: Verstappen, 1:28.139 perc (60. kör)

A vb-pontversenyek állása 11 futam után (még 6 van hátra):

Versenyzők:
1. Hamilton 230 pont
2. Bottas 161
3. Verstappen 147
4. Ricciardo 78
5. Pérez 68
6. Lando Norris (brit, McLaren) 65
7. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 64
8. Leclerc 63
9. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 57
10. Gasly 53

A vb két hét múlva, Portugáliában folytatódik.