Hazai pályán fordított a Barcelona és a Manchester City is

Manchester City
Phil Foden, Rodri és Bernardo Silva

Barcelonában az FC Porto egy-, míg az RB Leipzig Manchesterben kétgólos előnyre tett szert, ám a végén a portugál és a német gárda is vesztesként hagyta el a pályát.

Álmoskásan kezdtek a csapatok Barcelonában, a BL-csoportkör 5. fordulójának keddi játéknapján, fél óra elteltével a vendég Porto jutott vezetéshez, amelyre a hazaiak két perccel később válaszolni tudtak. 

A második játékrész Joao Cancelo zúgó kapufájával indult, nem sokkal később azonban már pontosabb volt és megfordította a meccset. 

A Barcelona több helyzetet alakított ki a mérkőzés hátralevő részében, de gólt nem tudott szerezni, 2–1-es győzelmével azonban így is az utolsó kör előtt bebiztosította továbbjutását a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe.

A Borussia Dortmund 3-1-re győzött az AC Milan vendégeként, ezzel ugyancsak bejutott a nyolcaddöntőbe; az Atlético Madrid, a Lazio és az FC Barcelona szintén biztosította továbbjutását.

A milánói mérkőzésen a hazaiak már az ötödik percben büntetőt rúghattak, de Olivier Giroud hibázott, míg a másik oldalon öt perccel később Marco Reus nem hibázott a tizenegyespontról. A folytatásban a Milan egyenlített, de a második félidőben már csak a németek voltak eredményesek.

A csoport másik meccsén a Paris Saint-Germain Kylian Mbappé 98. percben értékesített büntetőjével mentett pontot a vendég Newcastle United ellen. A franciák a tabella második helyén állnak, és a Newcastle-t, illetve a Milan egyaránt két ponttal megelőzve várják a zárókört.

Az E csoportban az Atlético Madrid – két öngólnak is köszönhetően – 3-1-re nyert a Feyenoord otthonában, ezzel pedig nem csupán saját továbbjutását, hanem a kora este győztes Lazio 16 közé kerülését is biztosította. A rómaiak a 33 éves Ciro Immobile duplájával nyertek a Celtic ellen.

Gulácsi Péter a cseresorból nézte végig, ahogyan az RB Leipzig 2-0-ra vezetett a szünetben a Manchester City otthonában, ám végül 3-2-re a címvédő győzött. Willi Orbán sérülés miatt ezúttal is hiányzott a lipcseiek keretéből. 

A győztes találatot Julián Álvarez szerezte a 87. percben. Korábban már mindkét együttes biztosította továbbjutását.

UEFA Bajnokok Ligája

5. forduló

E csoport:

Feyenoord – Atlético Madrid 1-3 (0-1)
Gól: Wieffer (77.), illetve Geertruida (14., öngól), Hermoso (57.), Gimenez (81., öngól)

SS Lazio – Celtic FC 2-0 (0-0)
Gól: Immobile (82, 85.)

Az állás: 1. (és továbbjutott) Atlético Madrid 11 pont, 2. (és továbbjutott) Lazio 10, 3. Feyenoord 6, 4. Celtic 1

F csoport:

Paris Saint-Germain – Newcastle United 1-1 (0-1)
Gól: Mbappé (98., 11-es), illetve Isak (24.)

AC Milan – Borussia Dortmund 1-3 (1-1)
Gól: Chukwueze (37.), illetve Reus (10., 11-es), Bynoe-Gittens (59.), Adeyemi (69.)

Az állás: 1. (és továbbjutott) Borussia Dortmund 10 pont, 2. Paris Saint-Germain 7, 3. Newcastle United 5 (5-5), 4. AC Milan 5 (3-7)

G csoport:

Manchester City – RB Leipzig 3-2 (0-2)
Gól: Haaland (55.), Foden (70.), Alvarez (87.), illetve Openda (13., 33.)

Young Boys – Crvena zvezda 2-0 (2-0)
Gól: Nedeljkovic (8., öngól), Blum (29.)

Az állás: 1. (és továbbjutott) Manchester City 15 pont, 2. (és továbbjutott) RB Leipzig 9, 3. Young Boys 4, 4. Crvena zvezda 1

H csoport:

FC Barcelona – FC Porto 2-1 (1-1)
Gól: Cancelo (32.), Joao Félix (57.), illetve Pepe (30.)

Sahtar Donyeck – Royal Antwerp 1-0 (1-0)
Gól: Matvilenko (12.)

Az állás: 1. (és továbbjutott) FC Barcelona 12 pont, 2. FC Porto 9 (10-5), 3. Sahtar Donyeck 9 (7-7), 4. Royal Antwerp 0

Forrás: UEFA / M4 Sport

Az Arsenal nyert, de még nem jutott tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük