Idegenben is legyőzte Svájcot a női kézilabda-válogatott

női kézilabda-válogatott
Fotó: Wagner / Alexander Wagner

A magyar női kézilabda-válogatott 35-27-re nyert Svájc ellen Gümligenben az Eurokupa szombati játéknapján.

A két együttes hatodszor mérkőzött egymással, az öt korábbi találkozót kivétel nélkül a magyar válogatott nyerte. Szerdán Tatabányán a szünetben két találat volt Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttesének előnye, végül 38-26-ra győzött a nemzeti csapat. 

A keretbe a kapusok közül Janurik Kinga került be Szemerey Zsófia helyére, míg a balátlövő Juhász Gréta az irányító Debreczeni-Klivinyi Kingát váltotta.

hirdetés

A találkozó első tíz percében szoros volt az állás, 8-7-re vezetett a magyar válogatott, amelyben a három nappal korábbihoz hasonlóan ezúttal is Kuczora Csenge volt a vezéregyéniség támadásban. Védekezésben kevéssé tudott határozott lenni Golovin együttese, negyedóra elteltével így is 12-9-es előnyben volt. Sőt, 14-10 is volt az állás, innen azonban egy több mint hatperces magyar „gólcsendet” kihasználva a házigazda 15-14-re fordított. A nemzeti csapat azonban – az őt messzire elkísérő szurkolóinak buzdítása közepette – a játékrész hajrájában visszavette a vezetést.

A fordulást követően Janurik fontos védéseivel segítette a magasabb sebességi fokozatba kapcsoló válogatottat, Kuczora mellé Vámos Petra lépett elő támadásban, kettejük „gólpárbaja” révén az együttes a meccs kétharmadára kidolgozta az addigi legnagyobb különbséget (24-19). Ennél nagyobb előnyt sokáig nem sikerült kiharcolni a nagyot küzdő vendéglátók ellen, javuló védekezésére alapozva a záró tíz percben tudta megtoldani ezt a magyar válogatott, amely végül nyolc góllal kerekedett felül.

Vámos kilenc, Kuczora és Simon Petra egyformán hét-hét találattal, Janurik 12 védéssel járult hozzá a sikerhez.

Golovin Vlagyimir, a magyar válogatott szövetségi kapitánya

„Örülünk a győzelemnek, de ma a saját dolgunk nehezítettük meg. Az első félidőben nem volt feszes a védekezésünk. A szerdai mérkőzés alapján tudtuk, hogy a beállóra külön figyelnünk kell, ezt mégsem sikerült megoldanunk eleinte. A szünet után kicsit javult a védekezésünk, így Janurik Kinga is több védést tudott bemutatni. Sok mindent kipróbáltunk, különböző, szokatlan felállásokban is játszottunk, más, új játékelemeket is látni szerettünk volna, így a felkészülésünket is jól szolgálta ez a két Svájc elleni találkozó.”

Golovin együttese pontszámban beérte a vasárnap Ausztriában pályára lépő norvég együttest a csoport élén. Az áprilisban – a debreceni olimpiai selejtezőtorna előtt – záruló Eurokupában azok a csapatok vesznek részt, amelyek nem lépnek pályára a decemberi, magyar-osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokság selejtezősorozatában.

Női kézilabda EHF Eurokupa

4. forduló:

Svájc – Magyarország 27-35 (16-17)
Svájc:
 Brütsch, Dokovic (kapusok), Altherr 4, Baumann 2, Bucher, Bächtiger 1, Emmenegger 3, Frey 1, Gautschi 3, Goldmann, Kähr, Kündig 3 (1), Riner 2, Schmid 7, Wick 1, Wolff. 
Magyarország: Böde-Bíró, Janurik (kapusok), Albek 2, Bordás 1, Faluvégi, Füzi-Tóvizi 1, Győri-Lukács 2, Juhász 2, Kuczora 7 (3), Kácsor, Márton 1, Papp, Pásztor, Simon 7 (1), Szöllősi-Schatzl 3, Vámos 9. 

Vasárnap játsszák:
Ausztria-Norvégia 16.00

Az állás: 1. Norvégia 6 pont/3 mérkőzés (125-82), 2. MAGYARORSZÁG 6/4 (138-123), 3. Svájc 2/4, 4. Ausztria 0/3

Forrás: MKSZ / MTI

Magabiztos kézisiker Svájc ellen

1 Response

  1. hGiCZjWfOMuQ szerint:

    OxJdbMmVqcPtQfLk

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük