Kettős győzelemmel elődöntős az FTC-Green Collect

Bognár Alex
Bognár Alex

A Ferencváros elődöntőbe jutott a férfi kézilabda Európa-kupában, mivel 31-28-ra nyert a szlovák Tatran Presov otthonában a negyeddöntő szombati visszavágóján.

A vendégek keretéből Ónodi-Jánoskúti Máté, Prainer Viktor és Szepesi Zsombor hiányzott.

Az első félidőben 17 percig felváltva születtek a gólok, majd az FTC több mint tíz percig nem talált a hálóba. Ezt a házigazdák a csereként beállt Győri Kristóf bravúros védései miatt nem tudták igazán kihasználni, de a szünetben két góllal vezettek. A Ferencváros a 16. percben még 10-9-es előnyben volt, az első félidőből hátralévő időben azonban egyetlen egyszer talált be, mivel a szlovákoknál Igor Csuprina is remekül védett.

hirdetés

A szünet után háromgólos hátrányból fordított a Ferencváros, majd megúszott egy kettős emberhátrányt. A Tatran csakhamar ismét kettővel vezetett, ám ekkor következett a meccs újabb, egyben utolsó fordulata: az FTC egy 6-1-es sorozattal eldöntötte a mérkőzést és a párharcot. 

Nagy Bence hét, Imre Bence öt góllal, Győri Kristóf tíz védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Pavel Hernández kilenc, Marko Davidovic öt alkalommal talált be, míg Csuprina 11 védéssel zárt.

A párharc első mérkőzését egy héttel ezelőtt házigazdaként 32-29-re nyerte meg az FTC, amelynek ellenfele a görög Olimpiakosz lesz a legjobb négy között. 

A másik ágon az izlandi Valur a bukaresti Steaua után a Nagybányával játszik a döntőbe jutásért.

A harmadik számú európai kupasorozat elődöntőjének első mérkőzéseit április 20-án vagy 21-én, a visszavágóit egy héttel később rendezik.

Férfi kézilabda Európa-kupa

Negyeddöntő, visszavágó:

Tatran Presov (szlovák) – FTC-Green Collect 28-31 (13-11)
Eperjes
: Chupryna, Cvitkovic (kapusok), Antl, Davidovics 5, Fech, Fenér 4, Hajan 1, Hernández 9 (5), Hozman, Kaszatkin 2, Kravcák, Kovács 1, Mital 3, Recicár, Sako, Urban 3.
FTC: Borbély, Győri (kapusok), Balogh 4, Bognár 4, Bujdosó, Csörgő, Debreczeni 4, Fülöp, Füzi 2, Imre 5, Kovacsics 1, Lékai 4, Mikita, Nagy 7 (1), Peto, Pordán. 

Továbbjutott: a Ferencváros, kettős győzelemmel, 63-57-es összesítéssel.

MRK Krka (szlovén) – Olimpiakosz (görög) 19-25 (10-10)
Összesítésben 56-45-re az Olimpiakosz jutott tovább az elődöntőbe.

Bregenz (osztrák) – CS Minaur Baia Mare (román) 30-28 (18-16)
Összesítésben 65-61-re a CS Minaur Baia Mare jutott tovább az elődöntőbe.

Valur (izlandi) – CSA Steua Bucuresti (román) 36-30 (21-12)
Összesítésben 72-65-re Valur jutott tovább az elődöntőbe.

(MTI)

Nem bírt egymással a Ferencváros és a Balatonfüred

4 hozzászólás

  1. I truly relished the effort you’ve put in here. The sketch is stylish, your authored material chic, however, you seem to have developed some anxiety about what you intend to deliver subsequently. Assuredly, I will revisit more regularly, akin to I have nearly all the time, in the event you maintain this rise.

  2. I truly appreciated the work you’ve put forth here. The sketch is tasteful, your authored material stylish, yet you appear to have developed some nervousness regarding what you intend to deliver next. Rest assured, I’ll return more regularly, much like I’ve done almost constantly, should you maintain this upward trajectory.

  3. TtVBQqNXAgnHZF

  4. NrhktVBHijnMqdC szerint:

    iTfAjxEWIXLhDB

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük