Klujber Katrin: csapatkapitányként még több figyelmet kell fordítanom a lányokra

Klujber Katrin
Klujber Katrin és Janurik Kinga. Fotó: Árvai Károly / Nemzeti Sport

Klujber Katrin szerint csapatkapitányként az eddigieknél is több figyelmet kell fordítania társaira az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatottban a jövő héten szerdán rajtoló világbajnokság során.

A Ferencváros jobbátlövője az MTI-nek hangsúlyozta: a válogatottnál fontos a jó hangulat, márpedig ugyanazzal a jókedvvel érkeztek a nemzeti csapat összetartására, mint ahogy a legutóbbi alkalommal elváltak.

„Annyiban változott meg a helyzet azzal, hogy csapatkapitány vagyok és egy világversenyre készülünk, hogy még több figyelmet kell fordítanom a lányokra, hogy lelkileg mindenki rendben legyen. Ha bárkinek tudok segíteni, ha bármi problémájuk van, akkor tudják azt, hogy én ott vagyok és meghallgatom őket, hiszen egy csapatkapitánynak ez is a feladata” 

– vélekedett Klujber Katrin, aki örül, hogy társai bíznak benne és elfogadták, amikor Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány bejelentette, hogy ő fogja betölteni ezt a posztot.

„Azon vagyok, hogy jól csináljam, amit csinálni kell.”

Kitért rá, hogy ferencvárosi csapattársaival lelkileg nagyon fontos volt számukra az a bravúr, amelyet hétvégén a Bajnokok Ligájában értek el, amikor is kilencgólos hátrányból fordítottak és 29-28-ra legyőzték a vendég Brest Bretagne együttesét.

Ő szerezte két másodperccel a dudaszó előtt, kilenc méterről azt a gólt, amellyel együttese a mérkőzésen először megszerezte a vezetést, egyúttal a győzelmet. Ezt a találatot választották a legszebbnek a hétvégi fordulóból a sorozat közösségi oldalán. Klujber szerint véletlenül alakult úgy a szituáció, hogy neki kellett elvállalnia azt a lövést, nem így volt eltervezve.

„Ez is egy pluszt ad nekem és motivál is. Hatvan perc után kell nyerni és örülök, hogy ez sikerült, az önbizalmamat is visszaadta”  – mondta Klujber.

Szemerey Zsófit hétvégén a Storhamar elleni BL-mérkőzésen fejbe találták, a Győr Eb-bronzérmes kapusa ebben az idényben sokadszor járt így

A mostani fejlövésem nem volt olyan rossz, jobban vagyok. De most már remélem, hogy elkerülnek az ilyen esetek” – fogalmazott bizakodóan. Mint mondta, próbál nem ezzel foglalkozni, a vb-rajtig hátralevő egy hétben igyekszik minél jobban visszanyerni a kényszerpihenők miatt elvesztett erejét.

„Nem szeretem azt mondani, hogy gyenge ellenfelekkel kerültünk volna egy csoportba, egy világbajnokság mindig más” – fejtette ki a hálóőr.

„Irán és Szenegál teljesen más kézilabdát képvisel, sokkal kellemetlenebb ellenfelek, mint például a franciák, akiknek a játékosaival szinte heti szinten találkozunk a nemzetközi kupákban. De fel kell készülnünk minden ellenfélből és elérnünk azt a célt, amit kitűztünk magunk elé.”

Golovin Vlagyimir: fontos lesz a norvégiai torna

A holland-német közös rendezésű vb előtt a norvégiai Strauméban játszik a nemzeti csapat, amely csütörtökön a szerb, szombaton a házigazda, míg vasárnap a spanyol együttessel méri össze erejét. A kapitány az MTI-nek rámutatott, hogy a szerb és a spanyol együttes sem gyenge csapat, ráadásul különböző iskolákat képviselnek.

A szerbeket jól ismerik, mint kiemelte, az ellenfél több mint fele játszott már Magyarországon, a spanyolok jó formában „nagyon komoly teljesítményt tudnak nyújtani„, míg a magas sebességgel játszó, olimpiai és Európa-bajnok norvégokat senkinek nem kell bemutatni Golovin Vlagyimir szerint.

„Fontos ez a felkészülési torna, három olyan csapattal játszunk, amelyek más kézilabdát, más filozófiát követnek” – hangsúlyozta.

A magyarok ellenfele a vb csoportkörében jövő héten csütörtökön Szenegál, szombaton Irán, december 1-jén pedig Svájc lesz a hollandiai ‘s-Hertogenbosch-ban.

Szenegál inkább európai kézilabdát játszik, már ismerjük őket” – tekintett a vb-ellenfelekre Golovin, aki a korábbiakhoz hasonlóan mindig a következő mérkőzésre koncentrál. Iránt tartja a csoport leggyengébb tagjának, a svájciak kapcsán viszont kiemelte, hogy évről évre fejlődik, van Bajnokok Ligája-tapasztalattal rendelkező játékosa.

A csoportok első három helyezettje jut a középdöntőbe, a nemzeti csapat továbbjutás esetén Rotterdamban folytatja szereplését, ám amint a szövetségi kapitány rámutatott: egy mérkőzés előtt sem lehet tudni, hogy könnyű lesz-e az adott találkozó.

Kedden délután a pestszentlőrinci BUD Arénában tréningezett – márciusban itt győzte le felkészülési találkozón 35-16-ra az ukrán csapatot – a válogatott keret, amelyben kényszerű csere történt: balszélső poszton Fodor Csenge combizomsérülés miatt nem tarthat válogatottal Norvégiába, illetve a vb-re sem. 

A Győri Audi ETO KC játékosa helyett a kapitány a ferencvárosi Hársfalvi Júliát hívta be a keretbe, aki kedden csatlakozott az együtteshez

Fodor sérüléséről Golovin elmondta: a játékos november elejétől bajlódik a problémával és mivel még nem tart ott a felépülése, ezen a héten még nem tud megfelelő edzésmunkát végezni.

„Benne volt a rizikó, hogy ez akár súlyosabb is lehet, nem szerettünk volna kockáztatni” – szögezte le.

Golovin kifejtette: a combizom beszakadt, ez szúró fájdalmat okoz, mivel még nem gyógyult meg.

„Ez hosszú folyamat, a protokoll szerint nagyjából négy hét.”

Kitért Szemerey Zsófira is, az Eb-bronzérmes kapust hétvégén a Storhamar elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen találták fejbe, és amint a szövetségi kapitány felidézte, az elmúlt időszakban ez már az ötödik-hatodik ilyen eset volt. Ezúttal azonban szerencsére csak érintette a győri hálóőr fejét, aki saját bevallása szerint jól van és a kapusedzésen is részt tudott venni.

„Fizikálisan megmértük a játékosokat, jók vagyunk, ez biztató a jövőre nézve” – fogalmazott Golovin Vlagyimir.

A magyar válogatott szerdán hajnalban utazik Norvégiába, ahol délután már edzést is vezényel a szövetségi kapitány. Felhívta a figyelmet rá, hogy a szombati és vasárnapi találkozó között kevesebb mint 24 óra telik el, így fokozottan figyelniük kell majd a rotálásra és a terhelések elosztására. Hétfőn közös programokkal dúsított pihenőnap vár az együttesre, amely kedden, két nappal az első vb-csoportmérkőzését megelőzően utazik Hollandiába.

Posten Cup, Norvégia

November 20., csütörtök, Straume
20:30, Magyarország – Szerbia

November 22., szombat, Straume
16:45, Norvégia – Magyarország

November 23., vasárnap, Straume
14:00, Magyarország – Spanyolország

Forrás: MKSZ / MTI


You may also like...