Lengyel, orosz és spanyol kézilabdázó érkezik Szegedre

Szymon Dzialakiewicz
Szymon Dzialakiewicz

Az OTP Bank-Pick Szeged az elmúlt napokban előbb az orosz Gleb Kalaras, majd a spanyol Carlos Molina Cosano szerződtetését jelentette be, szerdán pedig közölte, hogy a 23 éves Szymon Dzialakiewicz is az együttesnél folytatja pályafutását.

A 32 éves Gleb Kalaras leigazolását pénteken jelentette be a honlapján a klub, amely azt is közölte, hogy 1+1 éves megállapodást kötött a beállóval.

„Hatalmas nemzetközi rutinnal rendelkezik, ezt megtapasztalhattuk mi is, hiszen többször is játszott ellenünk. Fő erénye a határozott, kemény védekezés, de természetesen támadásban is képes megvillanni” – mondta a játékosról Kiss Bence, az egyesület cégvezetője.

Kalaras 2019-ben, a Vardar Szkopjéval nyert Bajnokok Ligáját, az orosz válogatottban pedig 68 mérkőzésen 117 gólt szerzett.

„A szegedi szurkolótábor imádja a kézilabdát, személyesen tapasztalhattam meg, hogy mennyire rajong a csapatért. Fantasztikus ilyen légkörben sportolni, boldog vagyok, hogy kék mezben folytathatom a pályafutásomat” – jelentette ki az orosz játékos.

1+1 éves szerződést kötöttek Carlos Molina Cosanóval, aki a Tisza-partiak negyedik új szerzeménye.

A barcelonai születésű beálló a 2017/18-as szezonban igazolt külföldre, két idényt a német Magdeburg csapatánál töltött, majd a portugál Benficát erősítette, és 2020 óta az ukrán Motor Zaporizzsja játékosa volt. Ő a szegedi kézilabdaklub történetének kilencedik spanyol légiósa.

Szymon Dzialakiewicz lengyel jobbátlövő – a másik két új szerzeményhez hasonlóan 1+1 éves megállapodást kötött a csapattal.

„Már számolom vissza a napokat, hogy elkezdhessem a közös munkát a kerettel, találkozhassak a szurkolókkal, pályára léphessek abban a gyönyörű Arénában, amelynek komoly híre van Európában. Nehéz szavakkal leírni azt, amit érzek, hatalmas bennem a bizonyítási vágy, az, hogy megmutathassam, mire vagyok képes”

– idézte a szegediek közleménye Dzialakiewiczet, aki jelenleg a svéd Redbergslids IK-ban játszik, a válogatottban pedig eddig 13 mérkőzésen lépett pályára és ezeken 25 gólt szerzett.

Forrás: pickhandball.hu / MTI

A Szeged nyerte a Veszprém elleni rangadót