Mennyit futsz százon? – keresik az ország leggyorsabb emberét

A Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj szervezőbizottsága idén is megrendezi a hagyományosan amatőröknek szóló, éppen ezért rendkívül népszerű, Mennyit futsz százon? elnevezésű betétversenyt.

A szervezők tájékoztatása szerint a 100 méteres sprintverseny selejtezőit jövő kedden 18 órától tartják a Margitszigeti Atlétikai Centrum vadonatúj rekortán pályáján, míg a döntőkre a Gyulai István Memorial második napján, július 6-án, kedden kerül sor.

Kiemelték, a selejtezőre nevezni a viadal honlapján, vagy személyesen a helyszínen, kedden 17 órától 18.30-ig lehet. A selejtezőkön indulók száma limitált (150 fő), így a szervezők fenntartják a jogot, hogy a nevezést a jelzett határidőnél korábban lezárják. A döntőben kategóriánként az első három helyezett díjazásban részesül.

hirdetés

Az amatőr és haladó, férfi és női kategóriákat felvonultató, 100 méteres sprintverseny idén ünnepli tizedik születésnapját, így a koronavírus-járvány miatt tavalyról idénre halasztott esemény még különlegesebbnek ígérkezik.

A Mennyit futsz százon? verseny minden tizedik életévét betöltött magyar állampolgár számára nyitott

Klubigazolással, versenyengedéllyel rendelkező atléták jelentkezését is elfogadják a haladó kategóriában. A 14 év alattiak – klubigazolástól függetlenül – automatikusan az amatőr kategóriába kerülnek.

Deutsch Péter, a nagydíj szervezőbizottságának elnöke kiemelte, a program tökéletes lehetőség arra, hogy bárki kipróbálja, milyen egy profi atlétikai verseny hangulata, élménye és izgalma, ahol elsősorban minden résztvevő azért küzd, hogy 100 méteren legyőzze a saját határait.

“A döntőbe jutók számára biztosan felejthetetlen élmény lesz a világ egyik legmagasabban rangsorolt nemzetközi atlétikai versenyén pályára lépni, ugyanazon a rekortánon, amelyen aznap világcsúcstartó futók teszik meg ugyanezt” – közölte.

Keresik az ország leggyorsabb emberét!

(MTI)