Mészáros Krisztofer a világbajnoki döntő nyolcadik helyezettje!

Mészáros Krisztofer
Mészáros Krisztofer

A Jakartában zajló torna-világbajnokság férfi egyéni összetett döntőjében Mészáros Krisztofer 80,664 ponttal a nyolcadik helyen zárt, ezzel az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el a sportágban hat szeren.

„Nagyon örülök, hogy sikerült előrelépnem a tavalyi olimpiai kilencedik hely után, és most a világbajnokságon a legjobb nyolc közé kerültem. Úgy érzem, sikerült megcsinálnom a gyakorlataimat, de tudom, hogy még van bennem tartalék. Van hová fejlődni, és jövőre szeretnék még előrébb végezni”

– értékelt Mészáros Krisztofer, aki pénteken még a talaj fináléjában is érdekelt lesz.

A Győri AC versenyzője a 15. helyről jutott be a 24 fős döntőbe, ahol kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott: talajon 13,366, lólengésben 13,666, gyűrűn 12,866, ugrásban 13,500, korláton 13,600, nyújtón pedig 13,666 pontot szerzett.

Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára szerint a helyezés reális és kiemelkedő

„Nagyon jól tornázott Krisztofer. Ez a teljesítmény stabil, kiegyensúlyozott, és azt mutatja, hogy az élmezőnyben a helye. A pontszámok versenyről versenyre változnak, de a mostani 80 fölötti eredmény a világ egyik legerősebb mezőnyében született. Európából a harmadik legjobb lett, ráadásul úgy, hogy az oroszok és a fehéroroszok is visszatértek. Ez mindenképp hatalmas fegyvertény.”

Embed from Getty Images

A sportvezető hozzátette, hogy a talajdöntőben is bizakodva várják a folytatást:

„Egy döntőben bármi megtörténhet, Krisztofernek pedig ott a helye a legjobbak között. Szép gyakorlatot kell bemutatni, és akkor bármi elérhető.”

A 22 éves tornász az utóbbi évek egyik legsikeresebb magyar férfi versenyzője: olimpiai döntős, Eb-érmes, és immár vb-nyolcadik.

A pénteki napon a női egyéni összetett döntőt rendezik, ahol Székely Zója és Mayer Gréta is szerekhez lép, Székely ráadásul pénteken a felemáskorlát-fináléban is érdekelt lesz.

Férfi egyéni összetett döntő, végeredmény:

  1. Hashimoto Daiki (Japán) – 85.131 p
  2. Zhang Boheng (Kína) – 84.333
  3. Noe Seifert (Svájc) – 82.831

..8. Mészáros Krisztofer (Magyarország) – 80.664

A vb további programja:

  • Október 23., csütörtök – Női egyéni összetett döntő 13:30–16:00
  • Október 24., péntek – Szerenkénti döntők I. napja (férfi: talaj, lólengés, gyűrű; női: ugrás, korlát) 9:00–13:00
  • Október 25., szombat – Szerenkénti döntők II. napja (férfi: ugrás, korlát, nyújtó; női: gerenda, talaj) 9:00–13:00, majd záróünnepség