Naomi Osaka gyújtotta meg az olimpiai kandellábert Tokióban

Tokió, 2021. július 23. Oszaka Naomi teniszező meggyújtotta az olimpiai lángot a XXXII. nyári olimpiai játékok nyitóünnepségén a tokiói Olimpiai Stadionban 2021. július 23-án. A világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztották a 2020-as tokiói nyári olimpiát. MTI/Czeglédi Zsolt

Ahogyan várható volt rendhagyó vagy inkább rendkívüli, zárt kapus ünnepség nyitotta meg a XXXII. nyári ötkarikás játékokat Tokióban.

Persze a ceremónia hagyományos elemei, mint az eskütétel, a nemzeti csapatok bevonulása, az olimpiai zászló felhúzása és végül az olimpiai láng megnyújtása ezúttal sem maradt el, ám a körítés sokkal szerényebb volt, végül a megnyitót egy mini tűzijáték zárta.

Az “Érzelmek által egyesülve” (United by Emotions) című hivatalos program egy videóval, valamint az azzal összekombinált élő előadással kezdődött. Egy látványos fényjátékkal tarkított táncos előadásban a test, az izmok és a szív munkáját mutatták be a küzdőtéren a táncosok, akik a produkcióhoz gumiköteleket is használtak.

A himnusz előtt bemutatták a megnyitó két díszvendégét, Naruhito japán császárt, valamint Thomas Bachot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökét. A himnuszt az ázsiai szigetország egyik leghíresebb énekesnője, Misia énekelte el, ezt megelőzően a küzdőtérre vitték a japán nemzeti lobogót.

A magyarok 143.-ként értek az Olimpiai Stadion küzdőterére, a zászlót Cseh László négyszeres ötkarikás ezüstérmes és kétszeres világbajnok úszó, valamint Mohamed Aida tőrvívó vitte, aki hazai rekorderként hetedszer vehet részt nyári játékokon – az olimpiák történetében először volt két zászlóvivő. A nők piros-fehér-zöld, kimonószerű ruhában vonultak, míg a férfiak sötétzöld nadrágot és piros-fehér-zöld felsőt viseltek. A magyar csapat 173 tagú, többen azonban hiányoztak a ceremóniáról, mert vagy még meg sem érkeztek a japán metropoliszba, vagy a hétvégén már verseny vár rájuk.

A bevonulás után egy videós összeállításban a 100 éves Keleti Ágnes is feltűnt, mint a legidősebb élő olimpiai bajnok.

A stadion felett 1824 drón segítségével a levegőben formázták meg a tokiói emblémát, illetve a drónok ezt követően földgömbbé “alakultak”. John Lennon “Imagine” című slágere csendült fel a Szuginami gyermekkórus (Ázsia), valamint világhírű énekesek – Alejandro Sanz (Európa), John Legend (Amerika), Keith Urban (Óceánia) és Angélique Kidjo (Afrika) – előadásában.

A műsor végén Tokió is bemutatkozott, és megérkezett az olimpiai fáklya is, mellyel Oszaka Naomi négyszeres Grand Slam-tornagyőztes teniszező a Fudzsi-hegyet formázó építmény tetejére sétált és meggyújtotta a lángot.

Az augusztus 8-ig tartó tokiói olimpián 206 nemzet több mint 11 ezer versenyzője vesz részt

Reggel már hírt adtunk arról, hogy remekül kezdte olimpiai szereplését Pétervári-Molnár Bendegúz. Azóta friss hír, hogy a várható rossz időjárás miatt a hétfői evezős programot egy nappal korábban bonyolítják le a tokiói olimpián, így férfi egypárban Pétervári-Molnár Bendegúz vasárnap száll vízre a negyeddöntőben.

Az olimpia honlapja szerint a sportág egyetlen magyar indulóját érintő férfi egypárban helyi idő szerint 11.40 és 12.10 között rendezik a negyeddöntőket, a futambeosztást még nem hozták nyilvánosságra.

Mohamed Aida hétszeres olimpikon, világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok tőrvívó és Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó viszi a nemzeti zászlót a magyar csapat élén, a XXXII. nyári olimpiai játékok nyitóünnepségén a tokiói Olimpiai Stadionban. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ám előtte nézzük az olimpia első napjának hivatalos programját

Rögtön az első napon nyolc helyszínen állnak rajthoz magyar olimpikonok. A sort Mészáros Eszter sportlövő nyitja, aki a női légpuskások versenyében magyar idő szerint már hajnali fél kettőkor lőállásba áll az Aszaka Lőtéren.

Alig fél órával később a Makuhari Messe B csarnokában megkezdik a küzdelmeket férfi kardozóink Decsi Tamás, Szatmári András és Szilágyi Áron is. Az elődöntőkre, majd a bronzmérkőzésre és a fináléra majd dél után kerül sor.

A cselgáncsozó Csernoviczki Éva magyar idő szerint hajnali négy után lép tatamira, ha jól szerepel 48 kg-os versenyzők, akkor akár még éremért is küzdhet szombaton.

A Makuhari Messe A csarnokában rendezik a tekvondó versenyeket, ahol Salim Omar az olasz Vito Dell’Aquila ellen kezd.

Hajnali négykor megkezdődik az országúti kerékpározás férfi mezőnyversenye is. A Giro d’Italián három napig vezető Valter Attila bizakodik abban, hogy neki kedvez majd a Fudzsi hegy háromszori megmászása.

Az első nap hat úszónk lesz érdekelt az előfutamokban, 400 vegyesen Hosszú Katinka és Verrasztó Dávid is úgy szeretne teljesíteni, hogy ott lehessen a szám vasárnapi döntőjében.

Amikor a következő napokban a médiában mindenki bőszen számolja majd országonként az olimpiai érmeket és helyezéseket, akkor ne felejtsük el, hogy az Olimpiai Charta 57. Dicsőséglista paragrafusa arról rendelkezik, hogy

“A NOB és az Olimpiai Játékok Szervezőbizottsága semmilyen sorrendet nem állít fel a résztvevő országok között.” 

ASZTALITENISZ (Tokiói Fővárosi Sportcsarnok)
11.15 (4.15): vegyes páros nyolcaddöntő, Szudi Ádám, Pergel Szandra – Vong Csun-ting, Tu Hoj-kem (hongkongi)
20.15 (13.15): női egyes, első forduló, Madarász Dóra-Offiong Edem (nigériai)
21.45 (14.45): férfi egyes, első forduló, Majoros Bence-Larbi Bouriah (algériai) 

CSELGÁNCS (Nippon Budokan)
11.00 (4.00): női 48 kg, Csernoviczki Éva-Shushla Likmabam (indiai), selejtező, negyeddöntő
17.00 (10.00): NŐI 48 KG, vigaszág, elődöntő, bronzmérkőzés, DÖNTŐ

 ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR (Muszasinonomori Park – Fudzsi Nemzetközi Motorsport Versenypálya)
11.00 (4.00): FÉRFI MEZŐNYVERSENY (Valter Attila)

 ÖKÖLVÍVÁS (Kokugikan Aréna)
12.18 (5.18): férfi 57 kg selejtező, Gálos Roland-Serik Temirzsanov (kazah)

SPORTLÖVÉSZET (Aszaka Lőtér)
 8.30 (1.30): női légpuska  alapverseny (Mészáros Eszter), 
10.45 (3.45): NŐI LÉGPUSKA DÖNTŐ

 TEKVONDÓ (Makuhari Rendezvényközpont, A csarnok)
12.20 (5.20): férfi 58 kg nyolcaddöntő, Salim Omar-Vito Dell’Aquila (olasz), negyeddöntő, elődöntő
19.15 (12.15): vigaszág
20.45/21.15 (13.45/14.15): bronzmérkőzések
21.45 (14.45): DÖNTŐ 

ÚSZÁS (Tokiói Vizes Központ)
19.00 (12.00): előfutamok: 
19.13 (12.13): férfi 400 m vegyes (Bernek Péter, Verrasztó Dávid)
19.28 (12.28): női 100 m pillangó (Sebestyén Dalma)
20.00 (13.00): férfi 400 m gyors (Zombori Gábor)
20.12 (13.12): női 400 m vegyes (Mihályvári-Farkas Viktória)
20.18 (13.18): női 400 m vegyes (Hosszú Katinka)

VÍVÁS (Makuhari Rendezvényközpont, B csarnok)
 9.30 (2.30): férfi kard egyéni, 32-es tábla: Szilágyi Áron-Josida (japán)/Quintero (venezuelai),
Szatmári András-Ali Pakdaman (iráni), Decsi Tamás-Max Hartung (német) 64-es tábla
19.00 (12.00): elődöntő
20.20 (13.20): bronzmérkőzés
21.15 (14.15): DÖNTŐ

Forrás: M4 Sport/MTI