Négygólos hátrányban a Veszprém a negyeddöntőben

Posted by

A Telekom Veszprém 32-28-ra kikapott a francia HBC Nantes otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének csütörtök esti, első mérkőzésén.

A vendégek keretéből Dejan Manaszkov, Manuel Strlek, Rasmus Lauge Schmidt és Danyiil Siskarjov hiányzott.

Támadásban és védekezésben is remekül kezdett a Veszprém, amely a 11. percben 8-5-re vezetett. Ezt követően David Davis vezetőedző egyre többet cserélt, ennek következtében 10-7-es állás után több mint nyolc percig nem talált be csapata, és a Nantes fordított (12-10).

A folytatásban sem tudott ismét lendületbe kerülni az előző BL-idény negyedik helyezettje, amely a szünetig akcióból már nem tudott gólt szerezni, büntetőből is csak kétszer.

A második félidő elején a franciák tovább növelték az előnyüket (19-12), majd David Davis időkérése után 18 percet követően szerzett ismét akciógólt csapata. Ezután sem változott számottevően a különbség, így a vendégek nyitott védekezéssel próbálkoztak, de ez is csak átmenetileg vezetett eredményre.

Három gólra felzárkózott a Veszprém, ám a meccs végén ismét hiányzott játékából az átütőerő, többször is eladta a labdát, így a Nantes 31-24-re ellépett. A hajrában előbb szimpla, majd kettős emberelőnyben kézilabdázott a vendégcsapat, így végül vissza tudott kapaszkodni mínusz négyre.

A hazaiaknál Valero Rivéra hat gólt lőtt, a veszprémiek közül Gasper Marguc nyolc, Petar Nenadic és Andreas Nilsson hat-hat találattal zárt. A Nantes és a Veszprém kapusa, Emil Nielsen és Rodrigo Corralesegyformán 15 védést mutatott be.

David Davis, a Veszprém vezetőedzője: “A Nantes sokkal jobb volt, mint mi. Rengeteg labdát adtunk el, így nagyon sok lerohanás gólt tudtott lőni ellenfelünk. Próbáltunk változtatni a védekezésen. Ezzel a négygólos különbséggel még mindig nyitott a párharc, és sokkal keményebb meccset várok jövőhéten saját Szurkolóink előtt.”

Rodrigo Corrales: “A mester mindent elmondott. Nielsen ragyogóan védett, ebből pedig a Nantes futni tudott és könnyű gólokat szerzett. A végén szerencsére mi is könnyen találtunk be párszor. Négy góllal kikaptunk, de jövőhéten teljesen új mérkőzés lesz, és a mi szánk íze szerint alakul majd az eredmény. Muszáj négy, vagy több góllal nyernünk.”

A levegőben a labdával Vuko Borozan és Gasper Marguc

Alberto Entrerrios, a Nantes vezetőedzője: “Elégedett vagyok a játékosaimmal. A 10 perc stressz után sokkal jobbak voltunk, és Nielsen óriásiakat védett. A csapat jól játszott, és gyorsan, nem engedtük a Veszprém játékosoknak, hogy megmutassák legjobbjukat. A találkozó vége igencsak nehézre sikeredett ezzel a két kiállítással. Győzni megyünk Veszprémbe jövőhéten, az az egyetlen esélyünk a Final4-ba jutásra.”

David Balaguer: “Szeretnénk jó eredményt elérni jövő héten Veszprémben. Azt terveztük, hogy hazai pályán egy kis reményt szerezünk a Final4-ra, és sikerült is. Nehéz dolgunk lesz, de jó esélyekkel várjuk a visszavágót.”

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 1. mérkőzés:

HBC Nantes (francia) – Telekom Veszprém 32-28 (16-12)
Nantes: Nielsen, Dumoulin (kapusok), Balaguer 4, Briet, Cavalcanti 3, Damatrin-Bertrand 3, De la Breteche, Figueras, Gurbindo, Lazarov 4, Milic, Minne 2, Monar 2, Ovnicek 4, Pechmalbec 4, Rivera 6.
Veszprém: Corrales, Cupara (kapusok), Blagotinsek, Borozan 3, Jahja 1, Lékai 1, Ligetvári, Lukács, Mahé 2, Maqueda, Marguc 8, Markussen, Morraes 1, Nenadics 6, Nilsson 6, Tönnesen.

Lövések/gólok: 56/32, illetve 50/28
Gólok hétméteresből: 4/4, illetve 4/4
Kiállítások: 10, illetve 4 perc

A visszavágót egy hét múlva rendezik, a négyes döntőre június 12-én és 13-án kerül sor Kölnben.

További eredmények:
Aalborg HB (dán) – Flensburg-Handewitt (német) 26-21 (13-10)
THW Kiel (német) – Paris Saint-Germain (francia) 31-29 (14-15)
Meskov Breszt (fehérorosz) – Barcelona (spanyol) 29-33 (16-17)

Forrás: handballveszprem.hu/MTI