Nem bírt a Mataróval, a bronzért játszik a Dunaújváros

Dunaújváros
A dunaújvárosi Geraldine Mathieu (elöl) és a spanyol Anna Gual a női vízilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében játszott CN Assolim Mataro - Dunaújvárosi VC mérkőzésen a spanyolországi Sabadellben. Fotó: MTI/Derencsényi István

A Dunaújváros nem tudta borítani a papírformát, 12-9-es vereséget szenvedett a Keszthelyi Ritát is a soraiban tudó spanyol Mataro együttesétől a női vízilabda Bajnokok Ligája barcelonai négyes döntőjének elődöntőjében.

A barcelonai négyes döntő első párharcában a sorozat történetének két legeredményesebb csapata találkozott: a nyolcszoros győztes Ekipe Orizzonte és az ötszörös bajnok, házigazda Sabadell. Utóbbi 2011 óta négyszer rendezte meg a négyes döntőt, és mind a négy alkalommal – 2011, 2013, 2016, 2019 – győzött.

A spanyol együttes ezúttal is ott lesz a fináléban: a nagyszünetben 6-6-ra álltak a felek, és bár a záró negyed előtt 11-10-re még az olaszok vezettek, a Sabadell a hajrában fordítani tudott.

Az esti mérkőzésen a magyar csapat szerezte a mérkőzés első gólját – Garda Krisztina pillanatok alatt értékesítette a fórt -, a spanyol sztárcsapat viszont Keszthelyi Rita kiváló passza után centerből egyenlített. A magyar válogatott csapatkapitányáról egy pillanatra megfeledkeztek a dunaújvárosiak, ezt pedig kihasználta a légióskodó klasszis, aki BL góllövőlistájának élmezőnyében van, és hálóba pattintott. A rivális ötméteresből növelte az előnyt a szünet előtt.

A második negyedet Sevenich parádés centergólja vezette fel, majd Espar bombázott a jobb alsóba, így látótávolságon kívülre (5-1) került a Mataro. A több mint egy negyeden át tartó dunaújvárosi gólcsendet Garda törte meg, majd Dobi lövését ügyetlenkedte be a spanyolok kapusa. Morell egy rendkívül pimasz és tökéletes ejtéssel válaszolt. Horváth fórból szépített, de a túloldalon újra jól működött a Keszthelyi-Sevenich kapcsolat (7-4).

A Dunaújvárosnak a nagyszünet után is csak felvillanásokra volt ereje a Mataróval szemben, a játékrész közepén Keszthelyi ötmétereséből állította vissza a négygólos különbséget (9-5), amely egy sikeres fórmegjátszás után tovább duzzadt. Bő hét másodperccel a dudaszó előtt Horváth második találatával szépített a magyar csapat.

A záró nyolc perc első találatát Dobi jegyezte egy gyönyörű ejtésből, de a spanyolok Van De Kraats bombájával azonnal válaszoltak (11-7). A Dunaújváros nem adta fel, Horváth pattintásával szépített, de a spanyolok megint egyből tudtak reagálni, ezáltal a magyar együttesnek nem volt esélye a hajrában. Kevesebb mint egy perccel a vége előtt Horváth a mérkőzés legeredményesebb játékosa lett, beállítva a 12-9-es végeredményt.

Mihók Attila együttese így szombaton a bronzért a nyolc győzelmével rekorder olasz Ekipe Orizzonte együttesével játszik.

A Mataro pedig a házigazda, ötszörös győztes Sabadell csapatával játszik a fináléban, ez lesz a sorozat történetének első döntője, amelyet azonos nemzetbeli csapatok vívnak.

Női vízilabda Bajnokok Ligája

Elődöntő:

Assolim CN Mataro (spanyol) – Dunaújvárosi Főiskola VE 12-9 (3-1, 4-3, 3-2, 2-3)
Gól:
 Sevenich 3, L. Espar 3, Keszthelyi 2, Morell, van de Kraats, Cambray, Avegno, ill. Horváth B. 4, Dobi 2, Garda 2, Szabó N.

Ekipe Orizzonte (olasz) – Astralpool Sabadell (spanyol) 12-13

Szombat

A 3. helyért 
Ekipe Orizzonte (olasz) – Dunaújvárosi Főiskola VE, 16:00

Döntő
Astralpool Sabadell (spanyol) – Assolim CN Mataro (spanyol), 17:30

(MTI)