Otthon nyertek az erdélyi csapatok

Mindhárom erdélyi csapat otthon győzött a jégkorong Erste Liga csütörtöki játéknapján.
Szeredában a címvédő a magyar bajnok FTC-t fogadta, és két harmad után már 2-0-ra vezetett. A záró felvonásban két-két gól született, így a hazaiak otthon tartották a három pontot.
Tom Coolen, a Csíkszereda vezetőedzője
„Úgy gondolom, egy olyan mérkőzés volt a mai, amely során több új játékosunk megfelelő helyét kerestük a csapaton belül. Több sérültünk is van a fiatal játékosaink körében, így három sorral kell játszanunk. Nem szeretnénk három egységnyi játékossal játszani, négy sorozni szereznénk, ez megkönnyítené mindenki dolgát, frissebben tartva a srácokat. Három sort használva a fiúk fáradtabbak. Korán sikerült megszereznünk a vezetést, amit sikerült is megtartanunk a mérkőzés egésze alatt. Attila remekelt a kapuban. Örülök a győzelemnek, de azt gondolom, tudunk jobban játszani, sőt tudom, hogy ennél is tudunk jobbak lenni. Minden nap azon dolgozunk, hogy jobban teljesítsünk és a jó dolgokat műveljük a pályán, ez a mi folyamatos munkánk. Sosem vagyunk tökéletesek, de próbálkozunk azzá válni, és ez az én feladatom, hogy annyira tökeletesek legyünk, amennyire csak lehet. Úgy gondolom, ez egy remek hely játszani és egy igazán jó hely edzőnek lenni.”
Fodor Szabolcs, a Ferencváros vezetőedzője
„Már beszéltem róla, hogy erre a túránkra elég kevesen tudtunk eljönni, mert rengeteg beteg és sérült játékosunk van. Itt is jó pár srác sérülten játszotta végig a meccset. Szóval azt gondolom, ennek ellenére jó meccset tudtunk játszani. A végén még az is benne volt, hogy vissza tudunk jönni a mérkőzésbe. Le a kalappal a srácok előtt! Erre abszolút lehet építeni, hogy így tudunk küzdeni, ilyen kevesen, sérültekkel és betegekkel teletűzdelve. A srácok tényleg óriásit küzdöttek ma. Ha ezt így tudjuk folytatni, akkor jók leszünk itt a végelszámolásnál.”
A listavezető Gyergyói HK Bodó Christophernek 23 másodperccel az első harmad vége előtt lőtt emberelőnyös góljával nyert az Újpest ellen, míg Brassóban a DEAC a meccs felénél még háromgólos előnyben volt, ám a hazaiak még a második harmadban egyenlítettek, és végül 6-3-ra diadalmaskodtak.
Erste Liga
SC Csíkszereda – FTC-Telekom 4-2 (1-0, 1-0, 2-2)
Gól: Részegh Tamás (7.), Radek Vesely (22.), Péter Balázs Szabolcs (47.), Cody Paul Milan (60.), ill. Rasmussen Kulmala (46., emberhátrányban), Tóth Adrián (57.)
Corona Brasov – DEAC 6-3 (0-1, 3-2, 3-0)
Gól: Kevin Domingue (32., emberelőnyben), Jared Michael van Wormer (34., 51., a másodikat emberelőnyben), Chase William Schaber (39., emberelőnyben), Connor Sullivan Sills (43.), Radim Valchar (57., emberelőnyben), ill. Mihalik András (6.), Sándor Bence (23.), Molnár Dávid (25.)
Gyergyói HK – UTE 1-0 (1-0, 0-0, 0-0)
Gól: Bodó Christopher (20., emberelőnyben)
A tabella:
1. Gyergyói HK 29 21 1 2 5 126-70 67 pont
2. Budapest JAHC 28 17 3 1 7 124-74 58
3. Corona Brasov 29 14 4 2 9 98-77 52
4. DVTK Jegesmedvék 29 14 4 2 9 96-78 52
5. SC Csíkszereda 29 11 4 5 9 101-96 46
6. DEAC 30 14 1 2 13100-103 46
7. FTC-Telekom 28 13 1 2 12 90-88 43
8. UTE 30 8 2 3 17 90-111 31
9. Dunaújvárosi Acélbikák 29 6 2 2 19 83-136 24
10. FEHA19 27 3 1 2 21 57-132 13
Forrás: MJSZ / MTI
A hosszabbítás utolsó előtti másodpercében nyert a Budapest JAHC