Rövidpályás gyorskorcsolya Eb: mind a tíz magyar induló rajthoz áll egyéniben

A magyar szakvezetés döntése értelmében mind a tíz magyar induló lehetőséget kap a szereplésre egyéni számban a rövidpályás gyorskorcsolyázók Európa-bajnokságán.
Bánhidi Ákos, a magyar szövetség ágazati igazgatója a magyarok csütörtöki edzése előtt a helyszínen az MTI-nek elárulta, hogy a férfiaknál az olimpikonok közül Nógrádi Bence és Tiborcz Dániel 500 és 1000 méteren, míg a dél-koreai születésű Moon Wonjun 1000 és 1500 méteren áll rajthoz, hozzájuk csatlakozik a két fiatal tehetség közül Csizmadia Márk 500, míg Granasztói Ádám 1500 méteren.
„A szomszéd városban jó a szállásunk, ráadásul negyed óra alatt itt vagyunk a csarnoknál. A jég is nagyszerű, jól csúszik, én pedig kifejezetten jó formában érzem magam – mondta a milánói olimpiára kijutott férfi négyes tagja, Tiborcz az egyórás tréning előtt. – A férfi váltóknál a holland és az olasz csapat kiemelkedik, a harmadik helyért pedig azt hiszem, óriási csata lesz öt staféta között. Ebben a körben mi is ott vagyunk a lengyelekkel, a britekkel, a törökökkel és a lettekkel.”
A nőknél az ötkarikás játékokra készülő Somodi Maja a két hosszabb, Végi Diána Laura pedig a két rövidebb távon indul. Szintén két számban, 500 és 1500 méteren kap lehetőséget Bácskai Sára Luca, emellett Somogyi Barbara 500, az olimpiai tartalék Sziliczei-Német Rebeka pedig 1500 méteren versenyez.
„Természetesen nagyon nagy csalódottság volt bennünk, hogy a női váltó nem jutott ki az olimpiára, ezt figyelembe véve meglepően jó a hangulat egymás között. Egyszerűen most egy jót akarok versenyezni, nem dacból csak azért is megmutatni, hogy mit tudok, mert azzal nyomást helyeznék magamra. Annak kifejezetten örülök, hogy 1500 méteren lehetőséget kapok”
– mondta a leghosszabb távon nyolc éve Eb-bronzérmes Bácskai, aki a női váltó esélyeiről úgy vélekedett, hogy a holland és az olasz négyes papíron erősebb, a magyarok így a lengyelekkel és franciákkal harcolhatnak a harmadik dobogós pozícióért.
Pénteken 13.30-tól a selejtezőkkel kezdődik a kontinensviadal, szombaton a férfiaknál az 500 és 1500, míg a nőknél az 1000 méter, valamint a váltó küzdelmeit rendezik meg. Vasárnap a férfiak 1000 méteren, a nők a legrövidebb és a leghosszabb egyéni távon versenyeznek, a kontinensviadal aztán a férfi és a vegyes váltók küzdelmeivel zárul. A magyarok 2006 óta valamennyi Eb-n nyertek legalább egy érmet.
(MTI)
- Rövidpályás gyorskorcsolya Eb: bronzérmes a magyar vegyes váltó
- Bronzérmes a magyar női váltó, a férfi pedig döntős
- Rövidpályás gyorskorcsolya Eb: mind a tíz magyar induló rajthoz áll egyéniben
- Team Samsung Galaxy: A Nyitottság Téli Olimpiája 2026-ban
- Bánhidi Ákos: minden tekintetben olimpiai főpróba lesz az Európa-bajnokság








