Sofron István gólja zárta le a leghosszabb hazai mérkőzést

Posted by

A szerda esti FTC-Telekom – MAC HKB Újbuda jégkorong-mérkőzés volt az eddigi leghosszabb magyarországi találkozó a sportág újkori történetében. Sofron István a 91:32 percben volt eredményes, és ezzel a MAC 4-3-ra győzött az Erste Liga negyeddöntőjében, a párharc pedig 1-1-re áll.

A mindkét együttes otthonának számító Tüskecsarnokban kedden az FTC magabiztosan győzött pályaválasztóként, most pedig már 2-0-ra vezetett, a rivális viszont jó emberelőny-kihasználással fordított.

Erősen nyomott a társbajnok, a MAC kontrákkal veszélyeztetett. Három és fél perccel az alapidő vége előtt egyenlített a Ferencváros, amely a ráadásban hősiesen kivédekezett egy emberhátrányos két percet, akárcsak az Újbuda.

Nyolcvan perc után sem volt döntés, jött egy újabb játékrész, amelyben a két kapus, Arany Gergely és Bálizs Bence remekelt.

Végül a 92. percben emberelőnyben Sofron István kapásból bombázott a kapuba.

A találkozó 18.00 órakor kezdődött, és 21.44-kor ért véget

Az eddigi csúcsot a 2018. február 25-én rendezett Brassó-UTE összecsapás tartotta, amelyben az újpestiek csatára, Sikorcin Ladiclav 85:32-nél talált be.

“Fárasztó meccs volt, mégpedig annyira, hogy azt hittem, már a második hosszabbítás végefelé járunk, pedig csak a közepe múlt el éppen. Az alapszakaszban volt már overtime-os gólom, a playoffban most először. Az öltözőben beszélgettünk róla a srácokkal, hogy senkinek nem volt még ilyen hosszú meccse, és senki nem is emlékezett ilyen hosszúra. Örülök, hogy végül mi nyertünk, és így 1-1 a párharc, nem pedig 2-0 az FTC-nek” – mondta Sofron István az MTI-nek.

Az elmúlt tíz évben rendezik időkorlát nélkül az első gólig a hazai hokimeccseket a rájátszásban, korábban csak meghatározott ideig (5, 10 vagy 20 percig) tartott a hirtelen halál, és ha ott nem esett gól, akkor büntetőlövések következtek.

Az öt leghosszabb magyarországi mérkőzés:
2021. március 3.: FTC-MAC 3-4, 91:32 p, győztes gól: Sofron István
2018. február 25.: Brassó-UTE 3-4, 85:32, Sikorcin Ladislav
2019. március 22.: Csíkszereda-UTE 5-4, 84:47, Becze Tihamér
2016. február 25.: MAC-Fehérvár 2-1, 77:58, Stipsicz Bence
2013. március 20.: DAB-Csíkszereda 1-2, 77:07, Jan Fadrny

Hosszabbításban nyert a Gyergyó, ismét győzött a DEAC

Az erdélyi csatában már kedden is csak a ráadás döntött a Szereda javára, most pedig a hazaiak az 55. percben emberhátrányban egyenlítettek. Így következhetett a hirtelen halál, amelyben ezúttal a Gyergyói HK volt a jobb, a 78. percben Joseph David Basaraba emberelőnyben talált be. Érdekesség, hogy az az John Anthony Combs volt kiállítva, aki egy nappal korábban eldöntötte a találkozót a ráadásban.

Az Újpest az első harmadban még vezetett Debrecenben, Benk András kipattanóját Bodó Christopher közelről kotorta be. A folytatásban viszont a DEAC akarata érvényült, és három légiós-góllal ellépett. A harmadik harmad elején Kyle Just létszámfölényben szépített, ám a hazaiak ugyancsak emberelőnyben rövid időre visszaállították a kétgólos különbséget. Gyorsan jött a válasz, így a záró percek megint izgalmasan alakultak.

A Brassó ismét legyőzte a vendég Vasast és már 2-0-ra vezet a jégkorong Erste Liga negyeddöntőjében.

Az éppen rájátszásba jutott Vasas már kedden is megnehezítette az alapszakaszgyőztes Brassó dolgát, és most is sokáig szoros volt a csata, végül nem született meglepetés.

Erste Liga, negyeddöntő, 2. mérkőzések:

FTC-Telekom – MAC HKB Újbuda 3-4 (2-2, 0-1, 1-0, 0-0, 0-1), kétszeri hosszabbítás után
Gól: Kóger Dániel (2., emberelőnyben), Rasmussen Kulmala (11.), Németh Attila (57.), ill. Terbócs István (14.), Kovács Bronson Zoltán (19., kettős emberelőnyben, 25., emberelőnyben), Sofron István (92., emberelőnyben)

Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 1-1.

DEAC-UTE 4-3 (0-1, 3-0, 1-2)
Gól: Dominik Novotny (28.), Jakub Izacky (36.), Jan Daelcky (39.), Berta Ákos (53., emberelőnyben), ill. Bodó Christopher (14.), Kyle Just (46., emberelőnyben), Benk András (54.)

Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 2-0, a DEAC javára.

Sport Club Csíkszereda – Gyergyói Hoki Klub 1-2 (0-0, 0-1, 1-0, 0-1), hosszabbítás után
Gól: Judd Blackwater (55., emberhátrányban), ill. Tere Koskiranta (32.), Joseph David Basaraba (78., emberelőnyben)

Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 1-1.

Corona Brasov Wolves – Opten-Vasas HC 5-4 (2-2, 2-1, 1-1)
Gól: Carlo Finucci (13.), Bors Huba-Ferenc (14.), Cody Carlson (36., emberelőnyben), Gajdó Balázs (33.), Benjamin Tor Wilson (55.), ill. Czakó Barna (6., 16., emberhátrányban), Páterka Bence (32.), Turbucz Martin Zoltán (56., emberhátrányban)

Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 2-0, a Brassó javára.

Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharcok fordított pályaválasztással szombaton folytatódnak.

Forrás: MJSZ/MTI