Varga Ádám legyőzte a világbajnok Kopasz Bálintot

Varga Ádám (KSI SE) egy hajóorrnyival nyert Kopasz Bálint (Graboplast Győri VSE) előtt. Fotó: MKKSZ

A világbajnoki címvédő Kopasz Bálint meglepetésre kikapott Varga Ádámtól K-1 1000 méteren a Szolnokon rendezett kajak-kenu országos bajnokságon, amely a korábbi tesztviadalok után az idei első hivatalos megméretése volt a sportág képviselőinek.

Varga, a KSI SE 20 éves kajakosa és Kopasz felváltva vezette a mezőnyt a szerda délutáni döntőben, mögöttük Béke Kornél, Dombvári Bence és Noé Bálint inkább csak a bronzéremért harcolt. A cél előtt 200 méterrel aztán kis hátrányból Kopasz megkezdte hajráját, amivel tavaly vb-címet tudott nyerni Szegeden, de meglepetésre nem érte utol Vargát, aki egy hajóorrnyival nyert.

“Nagyon jó futam volt, sikerült egy hibátlan, jó pályát mennem, ki tudtam hajtani magamat. Engem is meglepett az eredmény, idén az volt a célom, hogy Kopasz Bálinthoz minél közelebb kerüljek, most is így álltam rajthoz” – nyilatkozta az M1 aktuális csatornán Varga Ádám. Hozzátette, a szoros hajrá során nem láttam, melyikük ért be előbb, csak a parton tudta meg, hogy ő nyert.

Kopasz Bálint úgy fogalmazott, az elmúlt években minden alkalommal ő nyerte meg az 1000 méteres távot a hazai versenyeken, éppen ezért számított rá, hogy eljön az idő, és egyszer valaki megveri majd.

“Nagyon jó időt eveztünk mindketten, és a végén egy kicsivel le tudott győzni. Nagyon ügyes volt, rendkívül jó állóképességgel rendelkezik, ami 1000 méterre nagyon kell, ezért nem is csodálkozom, hogy jobbnak bizonyult. Továbbra is keményen készülök, hogy a jövő év nagy versenyein ismét én legyek a legjobb” – mondta Kopasz az M1-en.

Kopasz Bálint a parton gratulált Varga Ádámnak. Fotó: MKKSZ

A kenu egyesek fináléja is váratlan végeredményt hozott

Kiss Balázs nyert Adolf Balázs előtt, a tesztversenyeken sikert sikerre halmozó Bodonyi András csak bronzérmes lett.

“Nekem nem előny a hátszél, de nem ez volt a fő baj, mert a tesztversenyek során is tudtam jól menni ilyen körülmények között – idézte a szövetség honlapja Bodonyi Andrást. – Másfél-két hete beteg lettem, bár nem produkáltam tüneteket, de nagyon legyengültem, és ez a fizikai gyengeség technikai csorbulást okozott, tegnap ötszázon borzasztóan magas csapással kompenzáltam az erőhiányt, és ettől nagyon szétcsúszott a mozgásom.”

A záró 5000 méteres versenyek a kajakosoknál Noé Bálint és Rendessy Eszter, a kenusoknál pedig Adolf Balázs és KIsbán Zsófia sikerét hozta

Idén a szeptemberi, szegedi világkupa lesz az egyetlen nemzetközi verseny gyorsasági kajak-kenuban. Erre az eseményre a tavalyi, ugyancsak szegedi vb, a 2020-as edzésversenyek és a magyar bajnokságon elért eredmények alapján hirdet csapatot Hüttner Csaba szövetségi kapitány. A vk-n minden számban két egység állhat majd rajthoz nemzetenként.

A Kiss Blanka, Kuli István (UTE, NKM Szegedi VSE) és a győztes Lucz Anna, Csizmadia Kolos (UTE, Fémalk Bomba AVSE) kettős K2 200 vegyesen. Fotó: MKKSZ

A K-2 200 méter vegyes versenyszámában óriási csata zajlott a magyar bajnoki címért

Az aranyérmet célfotóval Lucz Anna szerezte meg Csizmadia Kolossal, a második világbajnoki bronzérmes párja, Kiss Blanka lett Kuli Istvánnal, a harmadik helyen pedig Szénási Zsófia és Nádas Bence futott be. Érdekesség, hogy mindhárom érmes egység női kajakosa az UTE versenyzője.

“Fiúval egy hajóban menni mindig nagyon izgalmas, jó érzés, ahogy jön az erő hátulról – mondta Lucz Anna. – Egyre nagyobb a presztízsértéke a vegyes számoknak. Mi még készültünk is, csináltunk együtt két rajtot Kolossal, szerintem ez a mixben soknak számít.”

A kenusoknál óriási fölénnyel nyert a Hajdu Jonatán, Molnár Csenge duó. Hajdu összesen hat arany- és két ezüstérmet gyűjtött az ob-n.

Férfiak

K-1 1000 m:
1. Varga Ádám (KSI SE) 3:23.612 p
2. Kopasz Bálint (Graboplast Győri VSE) 3:23.847
3. Béke Kornél (KSI SE) 3:28.387

K-1 5000 m:
1. Noé Bálint (Budapesti Honvéd SE) 20:00.090
2. Varga 20:00.125
3. Béke 20:19.580

C-1 1000 m:
1. Kiss Balázs (Dunaferr) 3:48.594
2. Adolf Balázs (Óbudai Ganz VSE) 3:48.964
3. Bodonyi András (DVTK) 3:51.269

C-1 5000 m:
1. Adolf 22:48.774
2. Simon Sebestyén (Merkapt-Mekler László SE) 22:54.669
3. Bakó Tamás (KSI SE) 23:10.634

Nők

K-1 5000 m:
1. Rendessy Eszter (UTE) 21:55.312
2. Kiszli Vanda (Atomerőmű SE) 21:55.642
3. Mihalik Sára Anna (Építők Margitszigeti DKC)    21:57.602

C-1 5000 m:
1. Kisbán Zsófia (Lágymányosi Spari Vízisport) 25:58.883
2. Molnár Csenge (NKM Szegedi VSE) 26:14.268
3. Balla Virág (Graboplast Győri VSE) 26:18.803

K-2 vegyes 200 m:
1. Lucz Anna, Csizmadia Kolos (UTE, Fémalk Bomba AVSE) 33.400 mp
2. Kiss Blanka, Kuli István (UTE, NKM Szegedi VSE) 33.425
3. Szénási Zsófia, Nádas Bence (UTE, NKM Szegedi VSE) 33.555

C-2 vegyes 200 m:
1. Molnár Csenge, Hajdu Jonatán (NKM Szegedi VSE, Dunaferr) 40.110
2. Lakatos Zsanett, Fekete Ádám (UTE) 41.160
3. Bonyai Regina, Vajda Attila (Bajai Vízisport Klub, Dunaferr) 42.505

Forrás: MKKSZ/MTI