Vereséggel zárt a címvédő Szombathely, lemaradt a negyeddöntőről az Atomerőmű SE

Az már az utolsó forduló előtt eldőlt, hogy a Falco nyeri meg alapszakaszt, a Szolnok a második, a Fehérvár pedig a harmadik lesz.
Utóbbit pontszámban még beérhette a ZTE, de az egymás elleni eredmények az Albának kedveztek, így biztos volt, hogy a zalai csapat a negyedik helyen végez.
A játéknap rangadóján az Alba fogadta a Falcót, bár ennek a meccsnek a presztízsen kívül nem volt tétje. A válogatott Perl Zoltán vezette vasiak csak az első negyedben tudtak komolyabb ellenállást kifejteni, utána már a hazaiak akarata érvényesült.
A Szolnok úgy is könnyedén megverte a vendég Honvédot, hogy az utolsó negyedet 13 ponttal elvesztette. A Körmend nagy csatában legyűrte az Atomerőmű csapatát, előbbi gárda playoffba jutott, a paksiak viszont az alsóházban folytatják.
A Kaposvárt legyőző DEAC is biztosította helyét a negyeddöntőben, míg a sereghajtó Nyíregyháza kétszeri hosszabbítás után kapott ki odahaza a Soprontól.
A legjobb nyolc között Szombathely-DEAC, Szolnok-Körmend, Alba-Kecskemét és ZTE-Sopron párharcokra kerül sor
Mivel a középszakaszt ebben a szezonban a szövetség kivette a menetrendből, a tabella első nyolc helyezettje rögtön az egyik fél harmadik sikeréig tartó negyeddöntőbe jut, a 9-14. helyezettek a bennmaradásért játszanak a körmérkőzéses playoutban. Az alsóházba bónuszpontokat hoznak magukkal az alapszakaszból a csapatok: a 9. helyezett 6 pontot, a 10. helyezett 5 pontot, a 11. helyezett 4 pontot, a 12. helyezett 3 pontot, a 13. helyezett 2 pontot, a 14. helyezett 1 pontot.
A bajnoki playoff és playout előtt a férfi kosárszezon jövő héten a Zsíros Tibor Magyar Kupa küzdelmeivel folytatódik.
Férfi kosárlabda NB I
HÜBNER Nyíregyháza BS – Sopron KC 84-90 (15-18, 19-23, 20-16, 15-12, 9-9, 6-12) – kétszeri hosszabbítás után
Nyíregyháza: Perry 30/9, Kiss B. 3/3, Bazsó 5/3, Pipiras 10, Kone 20. Csere: Fazekas 11/3, Szobi -, Tóth G. -, Kass 5/3, Bonifert -.
Sopron: Joseph 19/3, A. Jones 25/9, Valerio-Bodon 4, Barnett 11, J. Durham 9. Csere: Molnár M. 11, White 9/3, Takács N. -, Sitku 2, Supola -.
Naturtex-SZTE-Szedeák – MVM-OSE Lions 85-63 (22-15, 20-18, 28-15, 15-15)
Szeged: Washington 14/3, Polányi 3/3, Carter 7, Nicholson 25/3, Bognár 15/3. Csere: Balogh S. 5/3, Kerpel-Fronius B. -, Person 16/6, Csornai -, Filipovics -.
Oroszlány: Dimitrijevics 12/6, Ruják -, Szabadfi 5/3, Calloway 15/9, Krestinin -. Csere: Dorogi -, Werner -, Mucza 2, Barnjak 10, Illés 8/6, Carev 4, Henry 7.
Szolnoki Olajbányász – Budapesti Honvéd Sportegyesület 91-69 (28-13, 21-19, 29-11, 13-26)
Szolnok: Durham 10, Lukács 17, Barnes 9/6, Szubotics 8, Williamson 7/3. Csere: Révész 8/3, Sebők 2, Gilszki 4/3, Vincze 3/3, Gavin 11/9, Rudner 9/9, Pongó 3/3.
Honvéd: Kopácsi 4/3, Sherman 12/6, Mijovics 14/3, Crawley 9, Peringer 13. Csere: Tarján 3, Reizinger 4, Hajdu 5/3, Demeter 5/3, Vámos -, Rédei -, Csomós -.
Zalakerámia ZTE KK – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 68-71 (12-11, 17-26, 25-18, 14-16)
Zalaegerszeg: Trice 9/9, O’Reilly 10, Polster 5/3, Smith 14, Osztojics 10/3. Csere: Németh Á. -, Keller I. 6, Zsíros -, Csuti -, Rakicsevics 14/6.
Kecskemét: Townes 9/6, Boriszov 6/6, Klobucar 11, Fazekas 2, Karahodzsics 17. Csere: Wittmann 10/6, Kucsera 8/6, Kiss 6, Dramicsanin 7, Ivkovics -.
Arconic-Alba Fehérvár – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 97-91 (18-24, 31-21, 30-23, 18-23)
Alba: Pongó 15/9, Somogyi 11/3, DeCosey 17/3, Ford 12/3, Philmore 10. Csere: Vojvoda 15/9, Diong 15, Takács Mi. 2, Takács Ma. -, Szabó Zs. -.
Falco: Pot 7/3, Brown 17/9, Kovács B. -, Tiby 10, Keller 6. Csere: Perl 19, Barac 15/3, Cowels 13/9, Sövegjártó 3/3, Krivacevic 1.
DEAC – Kometa Kaposvári KK 83-71 (18-18, 25-22, 19-12, 21-19)
DEAC: Govens -, Mócsán 15/3, Neuwirth 3/3, Garamvölgyi 6/6, Tóth Á. 7. Csere: Drenovac 20/6, Scott 19/15, Taylor 7, Polyák 6/6, Gáspár M. -.
KKK: Brown 11/3, Puska B. -, Parsons 11, Gabric 11/9, Hughes 16. Csere: Hendlein 14/12, Paár 8/3, Bogdán -, Krnjajski –
Egis Körmend – Atomerőmű SE 82-74 (28-12, 20-15, 15-27, 19-20)
Körmend: Chambers 13/3, Ferencz 9/6, Mitchell 18/6, Durázi 2, Omenaka 13. Csere: Cakarun 8, Edwards 9/3, Takács 3/3, Adams 7/3, Doktor P. -, Kiss -, Herczeg -.
Paks: Edwin 24/6, Frank 2, Buckingham 10/6, Eilingsfeld 12, Atkinson 11. Csere: Grubor 6/6, Kovács Ák. 6, Pajor 3/3, Taiwo -, Gulyás -.
Az alapszakasz végeredménye:
1. Falco KC Szombathely 26 21 5 2292-1951 47 pont
2. Szolnoki Olajbányász 26 20 6 2193-1925 46
3. Arconic-Alba Fehérvár 26 18 8 2377-2098 44
4. Zalakerámia ZTE KK 26 16 10 2193-2091 42
5. Sopron KC 26 15 11 2116-2003 41
6. Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 26 15 11 1994-2038 41
7. Egis Körmend 26 15 11 2147-2195 41
8. Atomerőmű SE 26 14 12 2088-2074 40
9. DEAC 26 14 12 2066-2057 40
10. Kometa Kaposvári KK 26 10 16 2119-2231 36
11. MVM-OSE Lions 26 9 17 1978-2173 35
12. Naturtex-SZTE-Szedeák 26 7 19 2055-2145 33
13. Budapesti Honvéd SE 26 6 20 1867-2108 32
14. HÜBNER Nyíregyháza BS 26 2 24 1910-2306 28
Azonos pontszámnál az egymás elleni eredmény rangsorol.
Forrás: MKOSZ / MTI