Vindics-Tóth Lili Anna 2:28:15-ös idővel mutatkozott be a maratoni távon

Vindics-Tóth
Vindics-Tóth Lili Anna

Vindics-Tóth Lili Anna a nők mezőnyében a 13. helyen végzett a frankfurti maratoni futóversenyen.

Valahogy úgy alakult ez a hétvége, hogy a Németországban teljesített maratoni távok kerültek fókuszba a magyar atlétikában. Helebrandt Máté szombati zittaui gyalogló bajnoki címéről, országos alapcsúcsáról, Európa-bajnoki szintteljesítéséről ugye már szót ejtettünk, erre vasárnap jön a hír, mit művelt Vindics-Tóth Lili Anna Frankfurtban. Hogy lefutotta pályafutása első maratoniját. 

Hogy a második legjobb lett az európai női indulók közül. Hogy a második legjobb időt érte el a magyar örökranglistán Szabó Nóra mögött és Földingné Nagy Judit előtt – merthogy 2:28:15 alatt futotta le a távot.

Még egyszer: élete első maratoniját. Két és fél órán belül. Mi lesz ebből?

Mi lehet ebből, ha rutint szerez ezen a távon, vagy ha kedvezőbb körülmények között futhat? Hiszen.

„Nagyon szeles időnk volt, Frankfurt pedig nem a legkönnyebb pálya. De kezdésnek úgy volt vele edzőm, hogy teljesen jó lehet ez a verseny számomra. Iszonyatosan hálás vagyok neki. Januárban kezdtem el vele dolgozni, és az első edzőtáborban, ami Potchefstroomban volt, a második hosszú futáson azt mondta: Lili, te maratonfutó leszel. Azt hittem, viccel. Huszonhat éves voltam, az még elég fiatal a hosszabb távra, de hittem benne, neki” 

– ezek már Vindics-Tóth Lili Anna szavai, az említett edző pedig Wolfgang Heinig, vagyis külföldi, egészen pontosan német trénerrel készül.

„Körülbelül nyolc hónappal később, ma Frankfurtban 2:28:15-ös idővel debütáltam, a második legjobb európaiként. Azt gondoljuk, ebben még nagyon sok lehet, nem csak azért, mert az első maratonim volt, hanem azért is, mert huszonöt-harminc kilométer per órás szél fújt végig, és ahogy mondtam, Frankfurtnál van sok gyorsabb pálya, mint például Valencia vagy Berlin. Innentől maratonfutó lettem, megvan a táv, világos az út” 

– jelentette ki Lili, aki ezzel voltaképpen révbe ért, a hosszas útkeresés a részéről véget ért.

Forrás: MASZ

You may also like...