Pekler Zalán: Azt érzem, kezd visszajönni a 2023-as formám

A sportlövő Pekler Zalán úgy érzi, benne van egy döntős vagy akár érmes helyezés is a csütörtökön kezdődő kairói világbajnokságon.
„Az év végre tartogatott eredményeket számomra, ezt 2024-ről még nem tudtam elmondani, de most azt érzem, kezd visszajönni a 2023-as formám. Az eredményeim is azt mutatják, hogy kezdek visszatérni önmagamhoz és a korábbi formámhoz, úgyhogy a vb-felkészülés is ebben a szellemben telt el. Szerintem benne van a kezemben egy olyan eredmény, ami egy döntőt vagy akár egy érmet is tudna érni, meglátjuk, az adott napon mit tudok kihozni magamból. Van egy olyan része a kairói vb-nek, hogy félig-meddig ezt versenynek is kezeljük, hiszen a következő három évben majd az olimpiai kvóta megszerzése lesz a legfontosabb, ahhoz ez egy nagyon jó nulladik lépcsőfok. Az biztos, hogy az eredmény bennem van, reméljük, ez meg tud mutatkozni.”
Elmondta, a novemberre kiírt világbajnokság némileg változtatott a versenynaptáron, emiatt a kairói viadal jó teszt lesz számukra.
„Újdonság számunkra, hogy novemberben van megrendezve a világbajnokság, mindig kicsit hamarabb szokott lenni, ez azt okozta, hogy januártól novemberig tele van a versenynaptár, nem nagyon van időszak, amikor igazán pihenni tudnánk, ez is újdonság, ezt is meg kell tanulni kezelni. Ahogy mondtam, ezt egy tesztverseny lesz, hogy a felkészülésünket hogyan tudjuk úgy igazítani, hogy novemberben lehessünk a csúcsformában, hiszen egy naptári évben a vb csúcsverseny, ha épp nincs olimpia. Meglátjuk. Magammal szemben mindig az az elvárás, hogy a lehető legtöbbet kihozzam magamból. Ha úgy tudok kijönni a lőállásból, hogy azt érzem, mindent megtettem a legjobb eredményért, elégedett leszek magammal.”
Az egyiptomi Kairóban november 6. és 18. között rendezik meg a sportlövő-világbajnokságot.
Forrás: M4 Sport








