Lehmann Csongor negyedik a szamarkandi idénynyitón

Lehmann Csongor
Lehmann Csongor

A remekül versenyző Lehmann Csongor negyedik lett a triatlonosok világbajnoki sorozatának szombati idénynyitó versenyén, az üzbegisztáni Szamarkandban rendezett olimpiai távú viadalon.

A 27 éves tiszaújvárosi versenyző 1:43:47 óra alatt teljesítette a 1,5 kilométer úszásból, 40 kilométer kerékpározásból, majd zárásként 10 kilométer futásból álló távot, s mindössze hat másodperccel maradt el a bronzérmes pozícióban záró kanadai Charles Pacquet-tól.

Ami a többi magyar indulót illeti, Kiss Gergely a 18. lett 1:45:38 órás idővel, Bicsák Bence pedig a 32. helyen zárt az 50 fős mezőnyben 1:47:28-cal. Kropkó Márton a futás első körében sérülés miatt feladni kényszerült a viadalt.

A futamot a portugál Vasco Vilaca nyerte 1:43:33 órás idővel, míg másodikként a német Henry Graf ért célba, mindössze négy másodperccel lemaradva a győztestől.

A nők versenyét korábban rendezték, ezen az egyetlen magyar résztvevő, Kropkó Márta a 18. pozícióban zárt, hátránya több mint három perc volt az első helyezetthez képest. Győzött a brit Beth Potter 1:53:17 órával, míg az ezüstérmet a francia Leonie Periault, a bronzot pedig a luxemburgi Jeanne Lehair szerezte meg.

Triatlon vb-sorozat, 1. futam, Szamarkand

FÉRFIAK

1. Vasco Vilaca (portugál) 1:43:33 óra
2. Henry Graf (német) 1:43:37
3. Charles Pacquet (kanadai) 1:43:41
4. Lehmann Csongor 1:43:47

…18. Kiss Gergely 1:45:38

…32. Bicsák Bence 1:47:28

NŐK

1. Beth Potter (brit) 1:53:17 óra
2. Leonie Periault (francia) 1:53:26
3. Jeanne Lehair (luxemburgi) 1:54:20

…18. Kropkó Márta 1:56:32

(MTI)

You may also like...