Kilenc öttusázó jutott be budapesti világkupa elődöntőjébe

Guzi Blanka
Guzi Blanka. Fotó: Földi Imre

A kilencből négy hazai öttusázó jutott tovább a szerdai selejtezőből a budapesti világkupa férfi versenyében. A nőknél nyolcból öt hazai versenyző jutott tovább.

A BOK Csarnokban, illetve annak környezetében zajló viadalon három csoportban küzdött az első napon a 102 női induló. A 34 fős mezőnyharmadokból az első 12-12 jutott tovább az elődöntős szakaszba.

Az A-ból az egyéniben kétszeres vb-ezüstérmes, olimpiai negyedik Guzi Blanka simán, első helyezettként, Mészáros Emma pedig a negyedik helyen lépett tovább. A 14. pozícióban célba futó Zemán Zóra számára véget ért a verseny.

A B-ből Rajncsák Diána harcolta ki a folytatás lehetőségét, tizedik lett, míg az egyéniben tavaly Eb-harmadik, csapatban világ- és Európa-bajnok Bauer Blanka – aki sérüléséből felépülve csak a múlt hónapban rendezett bulgáriai vk-n tért vissza – 17., Darányi Zora pedig 18. lett a csoportjában.

A C-ből a 2024-ben vb-bronzérmes, csapatban világbajnok Erdős Rita, illetve Varga Orsolya is elődöntőbe került. Előbbi a kombinált szám előtt még csak huszadik volt, de a hetedik helyre zárkózott fel, utóbbi pedig tizedikként jutott tovább.

Hiányzott a mezőnyből a tavalyi ugyanitt győztes, olimpiai bajnok Gulyás Michelle, akiről szombaton derült ki, hogy egészségi ok miatt nem tud indulni a hazai világkupán.

A második napon négy csoportban küzdött a 135 férfi induló, mindegyikből az első kilenc hely ért elődöntőt

Az A csoportból Tamás Botond harcolta ki negyedik helyével a továbbjutást, Tárkányi Zsombornak ez nem sikerült, mert 15. lett. A B-ben egyik magyar sem járt sikerrel. A 2024-ben vb-ezüstérmes, olimpiai tizedik Szép Balázs 12. lett, nem tudta ledolgozni hátrányát, hiába nyerte meg a lövészetekkel kombinált futást, Bognár Levente pedig a 30. pozícióban zárt.

A C-ben Gáll András, aki korábbi sérüléséből felépülve nemrég kezdte el a teljes értékű edzésmunkát, a vívást és az akadálypályát végigcsinálta, de a szakmai stáb döntése alapján úszásban és a kombinált számban egyelőre még nem indult – számolt be róla az MTI érdeklődésére Belák János, a válogatott sportszakmai vezetője. Ugyanitt Gyepessy Domonkos a 17. helyével búcsúzott.

A D csoportban három hazai öttusázó szerepelt, és mindhárom továbbjutott. Elsőként ért célba a lövészetekkel megszakított futás végén a 2024-ben világbajnok Bőhm Csaba, negyedik lett a tavaly Eb-ezüstérmes, az idei, kairói vk-n harmadik Koleszár Mihály és hetedik Marschall Attila.

A nap során az egyiptomi Mohamed el-Askarnak mindössze 17.346 másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy végigmenjen az akadálypályán, amivel új világcsúcsot állított fel. A lovaglás helyére tavalytól bekerült új számban egy éve még a fél perc alatti idő is kiemelkedőnek számított, most ezt már a mezőny jelentős rész tudja, de a B csoportba besorolt afrikai versenyző szinte „végigrepült” a pályán.

Az egyaránt csoportgyőztes Bőhm Csaba és Guzi Blanka egy évvel ezelőtt Budapesten ezüstérmet nyert.

(MTI)

You may also like...