Jackl Vivien óriási egyéni csúccsal negyedik 1500 méteres gyorsúszásban

Jackl Vivien negyedik helyen végzett 1500 méteres gyorsúszásban pénteken a párizsi Európa-bajnokságon.
A 17 éves magyar versenyző a csütörtöki előfutamból az ötödik idővel (16:16.34 perc) került a péntek esti program egyetlen magyar érdekeltségű fináléjába.
A döntőben a fiatal magyar jóval erősebben indított, közel tíz másodperccel volt jobb a részideje a táv egyharmadánál, mint előző délelőtt, ezer méterhez érve pedig még erre is bőven rá tudott tenni.
Jackl a bronzéremért tempózó némettől három másodperccel volt elmaradva, így a dobogóra nem volt esélye, ugyanakkor egyéni csúcsán (16:06.37) hatalmasat javítva, 15:57.39-es idővel csapott célba.
A számot az olasz Simona Quadarella nyerte 15:46.22-vel.
„Ennek az úszásnak most tudok örülni, egy apró tüske van bennem, hogy nem sikerült az érem, de kiadtam magamból mindent. Mivel a magabiztosággal van némi problémám, próbáltam nem gondolni arra, hogy túl erősen kezdek-e. Kipillantottam többször az edzőmre, Kocsis Mártára, de csak annyit láttam, hogy hajt előre”
– mondta a vegyes zónában Jackl, aki szombaton 200 méter pillangón áll rajthoz.
„Hosszú év volt, messziről jöttem vissza, ennek az egyéni csúcsnak nagyon örülök, rendben leszek szerintem” – tette hozzá.
Női 1500 m gyors, Európa-bajnok:
Simona Quadarella (Olaszország) 15:46.22 perc
2. Isabel Gose (Németország) 15:49.31
3. Maya Werner (Németország) 15:52.50
4. Jackl Vivien 15:57.39
Kós Hubert és Márton Richárd is ott lesz a 200 méteres pillangóúszás szombati döntőjében
Mindkét magyar egy középutamban úszott a szám olimpiai címvédőjével, a hazai közönségkedvenc Léon Marchand-nal. A negyedik egyéni számában szereplő Kós Hubert óriási sebességgel kezdett, míg Mártonnak ezúttal is a hajrája volt a jobb.
Mindketten simán jutottak a fináléba, Kós élete legjobbját (1:56.01) majd’ egy másodperccel megjavítva 1:55.13 perccel a negyedik lett összesítésben, honfitársa pedig hároméves egyéni csúcsát (1:54.54) átadva a múltnak 1:54.47-tel a második legjobb idővel készülhet a fináléra.
„Az úszásom felgyorsult az elmúlt pár évben, van egy alapgyorsaságom, amit nem szabad leállítanom, különben szétesik az egész. Ez a szám azért nem megy annyira könnyedén”
– magyarázta a vegyes zónában Kós Hubert az erős kezdését, amivel a táv negyedénél még Marchand előtt járt.

„Nagyon bíztam abban, hogy összejön az egyéni csúcs, szerettem volna nagyot úszni. Az utolsó huszonöt méteren láttam, hogy Marchand lőtávolon belül van, elkapott a hév és megpróbáltam elkapni, ez lett belőle. Huszonhét éves vagyok, ennyi idősen javítani kétszáz pillangón nagy szó az úszósportban szerintem, de ezt döntse el mindenki maga”
– mondta Márton Richárd, hozzátéve, bár még nem írták ki hivatalosan, ezzel az idővel valószínűleg a Los Angeles-i olimpiára is kijutna.
A szám döntőjét szombat 18.30 órakor rendezik.
Kós Hubert péntek este úgy döntött, a délelőtti programban 200 méter vegyesen ugrik medencébe, ebben a számban sorozatban a harmadik győzelmét arathatja, amire jó esélye is van, mivel texasi csapattársa, a világcsúcstartó olimpiai bajnok francia Léon Marchand már korábban bejelentette, hogy kisebb sérülése miatt nem indul.
Kós a francia fővárosban zajló kontinensviadalon már két aranyérmet nyert, szerdán megszerezte első Európa-bajnoki címét fő számában (200 méter hát), csütörtökön pedig a 4×100 méteres gyorsváltó első embereként Szabó Szebasztiánnal, Németh Nándorral és Milák Kristóffal diadalmaskodott.
Senánszky Petra 50 méter gyorson címvédőként ugrott a medencébe, igaz, a két évvel ezelőtti belgrádi kontinensviadalról a legjobbak hiányoztak a párizsi olimpia miatt. A szám országos csúcstartója (24.56), aki 19-szeres világbajnok és hatszoros Világjátékok-győztes búvárúszásban, 24.71 másodperces teljesítménnyel, összesítésben a nyolcadik idővel várta a középdöntőt, amelyben két századot rontott, 24.73-as ideje a kilencedik helyre volt jó. Ezzel ő az első számú tartalék, döntős szereplése négy századon múlt.
„Persze, sajnálom, hogy nem jött össze a döntő, de örülök, hogy reggel sikerült jó időt úszni. Ez az év arról szólt, hogy sok új dolgot kipróbálhatok”
– mondta Senánszky, akinek célja, hogy két év múlva ismét ott legyen az ötkarikás játékokon
David Popovici sorozatban a harmadik Európa-bajnokságon nyerte meg a 100 és a 200 méteres gyorsúszást is
A románok még mindig csak 21 éves sztárja a Párizsban zajló kontinensviadal pénteki versenynapján a hosszabb távon olimpiai bajnokhoz méltó magabiztossággal diadalmaskodott. A sportág történetében ő az első, aki ezt a két számot három egymást követő Eb-n is megnyerte.
A nap legszorosabb számában, férfi 50 méter háton az első négyet négy század választotta el egymástól, a győzelmet meglepetésre a világcsúcstartó orosz Kliment Kolesznyikov előtt a lehető legkisebb különbséggel a cseh Miroslav Knedla szerezte meg. A győztes sporttörténelmet írt, mivel hazája első Eb-aranyát nyerte a férfiak között.
200 m gyors, Európa-bajnok:
David Popovici (Románia) 1:44.15 perc
2. Tomas Navikonis (Litvánia) 1:44.55
3. James Guy (Nagy-Britannia) 1:44.87
50 m hát, Európa-bajnok:
Miroslav Knedla (Csehország) 24.11 másodperc
2. Kliment Kolesznyikov (Oroszország, semleges színekben) 24.12
3. Pavel Szamuszenko (Oroszország, semleges színekben) 24.13
100 m pillangó, Európa-bajnok:
Roos Vanotterdijk (Belgium) 56.08 másodperc
2. Angelina Köhler (Németország) 56.39
3. Darija Klepikova (Oroszország, semleges színekben) 56.76
200 m mell, Európa-bajnok:
Jevgenyina Csikunova (Oroszország, semleges színekben) 2:19.39 perc
2. Anghaard Evans (Nagy-Britannia) 2:21.21
3. Mona McSharry (Írország) 2:22.43
(MTI)
- Jackl Vivien óriási egyéni csúccsal negyedik 1500 méteres gyorsúszásban
- Milák Kristóf másfél órán belül két aranyérmet szerzett az úszó Európa-bajnokságon Párizsban
- Milák Kristóf és Sárkány Zalán is új országos csúccsal szerzett bronzérmet az Európa-bajnokságon
- Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- Jackl Vivien és a női 4×100 méteres gyorsváltó is döntős









