Bánhidi Ákos: jó eredmény, hogy három váltóból kettő kvótát szerzett

short track

A magyar férfi váltó negyedik lett a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának negyedik, dordrechti állomásán, ezzel biztossá vált a kvótája a milánói játékokra, a nők két egyéni indulási jogot szereztek.

Moon Wonjun, Jászapáti Péter, Nógrádi Bence, Tiborcz Dániel összeállítású négyesnek csak annyi dolga volt a fináléban, hogy ne kapjon sárga lapos figyelmeztetést – amit csak súlyos, vagy többszörös szabálytalanság esetén szokott kiosztani a zsűri -, ugyanis a negyedik hely biztos olimpiai részvételt ért.

A magyarok eleinte az élen korcsolyáztak, majd az 5000 méteres táv feléhez közeledve előbb az olaszok, aztán a magyar színekben olimpiai bajnok Liu fivéreket is soraiban tudó kínaiak, végül a hollandok mögé szorultak. A Solymok csapata remekül tartotta magát az öldöklő iramot diktáló három esélyesebb csapattal szemben, amelyek ádáz harcot vívtak a győzelemért.

A hajrá a holland négyesnek sikerült a legjobban, másodiknak Kína, harmadiknak Olaszország ért a célba, a magyarok pedig alig több mint másfél másodperces hátránnyal lettek negyedikek, amivel megváltották repülőjegyüket Milánóba.

Egyéniben két magyar volt érdekelt, a férfiak 1000 méteres versenyének negyeddöntőjében a tavaly honosított Moon nem tudott beleszólni a továbbjutó helyekért zajló küzdelembe, végig az ötfős futam utolsó helyén korcsolyázott. A fináléban a dél-koreai Rim Dzsongun úgy győzött, hogy az utolsó kanyarban előzte meg a magyarként kétszeres olimpiai bajnok, de már kínai Liu Shaoangot.

A nőknél 500 méteren a váltóval junior világbajnok Végi Diána Laura a délelőtti reményfutamokból egy szép győzelemmel pályafutása során először került a negyeddöntőbe, ott viszont a legkedvezőtlenebb, ötös startpozícióján nem tudott javítani. A fináléban a kanadai Courtney Sarault egy parádés előzést bemutatva haladt át elsőként a célvonalon.

A váltó révén négy férfi versenyző utazhat a milánói ötkarikás játékokra, míg a nőknél két egyéni kvótát sikerült szereznie a Somodi Maja, Bácskai Sára Luca, Kónya Zsófia, Sziliczei-Német Rebeka, Somogyi Barbara, Végi Diána Laura alkotta válogatottnak, közülük akiket neveznek a játékokra, azoknak kell szerepelniük a szintén indulási joggal rendelkező vegyes váltóban is.

Bánhidi Ákos ágazati igazgató jó eredménynek tartja, hogy a három váltóból kettő, a férfi és a vegyes kvótát szerzett a februári, milánói téli olimpiára

„Három váltóból kettő kijutott, ez egy nagyon pozitív és jó eredmény, ráadásul egyéniben távonként többnyire két indulási jogot szereztünk” – kezdte az MTI-nek adott értékelését a szakember. „Azt kevésbé gondoltuk, hogy csapatként a fiúk váltják meg a repülőjegyüket Olaszországba. Úgy véltük, a lányok hamarabb odaérhetnek. Kétszer ők is a legjobb nyolc közé jutottak, de ott kevésbé tudtak jó eredményt elérni, mint a közvetlen riválisok, például a japánok, akiknek a dobogó is összejött”.

Bánhidi Ákos kiemelte, nem akarja teljesen a szerencsére fogni, mert a női stafétának voltak rossz váltásai és hibái, de nem kellett volna sok, hogy szintén kvótát szerezzen. Kiemelte, hogy a szerencsétlen negyeddöntős futambeosztások miatt szinte alig versenyzett a vele egy szinten álló csapatokkal. Azt is megjegyezte, hogy az a lengyel csapat, amely szombaton a B döntőben szabálytalansággal elütötte a magyart a milánói kvalifikációtól, szerinte az elődöntőben súlyos bírói hiba által lett továbbjuttatva, amit az is jelez, hogy a kínaiak óvtak a döntés ellen.

„A fiúk elődöntője bűzlött, éreztem az összecsapás szelét, mert a japán, kanadai, holland hármas azonos szinten áll. Nem véletlen, hogy a japánok a kamikaze akciók kitalálói, nem kíméletesek, amikor harcolni kell” – utalt arra Bánhidi, hogy az ázsiaiak előzési kísérleténél velük együtt elesett a kanadai váltó tagja is, ami a magyarok számára a kvótát érő döntőbe jutást jelentette szombaton. „Ez a három váltó jobb mint a magyar, de ott vagyunk, ott lihegünk a nyomukban. Szeretném leszögezni, nincs teljesítmény nélküli eredmény. A fiúk nagyon jól futottak már az előző állomáson is, amikor egy centivel kaptak ki a bivalyerős dél-koreaiaktól, a helyosztón pedig Kanadát is megverték”.

Bánhidi arról is beszélt, hogy Nicky Gooch vezetőedzőnek és segítőjének, Knoch Viktornak elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a férfi válogatott ismét javuló eredményeket mutatott az elmúlt évek visszaesése után, ami természetszerű volt a világklasszis Liu fivérek országváltását követően, mivel a két olimpiai bajnok a pekingi játékok óta már kínai színekben versenyez.

„Kiváló, becsületes, nagyon okos és jó ember. De ő sem csodatévő, rengeteg dolog tőle független” – mondta Bánhidi a brit szakemberről, aki erre az idényre vette át a férfiak szakmai munkájának irányítását is. „A női csapatnak lelki törést okozott az Európa-bajnok Jászapáti Petra kiesése, mert vele akár érmes reményei is lehettek volna Milánóban. Egy edzőnek könnyebb dolga van nagyot alkotni fiatalokkal, márpedig a férfi csapatban mindenki fiatal”.

A szakember azt is kifejtette, a férfi csapaton Gooch és Knoch mellett szintén sokat lendített a dél-koreai születésű és tavaly honosított Moon Wonjun, mert a személyében egy szorgos, dolgos srác került befejező emberként a sorba, aki ráadásul mindhárom egyéni távon kvótás helyen zárt. Ugyanakkor leszögezte, „a magyar short track olyan, mint futballban a Paks, azaz a magyar versenyzőkre támaszkodik”.

„A csapat összetételéről januárban születik döntés. A férfiaknál egyszerűbb a helyzet, csak akkor képzelhető el változás a váltó kvótáját kiharcoló négy emberhez képest, ha valaki sérült, vagy beteg. A nőknél előnyt élveznek, akik több kvótás helyet hoztak, de a távokkal és a vegyes váltó összetételével összefüggő logikai döntést is tükrözni fogja a két versenyző megnevezése” – mondta Bánhidi az olimpiára utazó négy férfi és két női rövidpályás gyorskorcsolyázó kijelöléséről.

(MTI)

You may also like...