Ábrahám Minna ötödik, Sárkány Zalán hatodik, Pádár Nikolett nyolcadik 400 méter gyorson

Ábrahám Minna az ötödik, Pádár Nikolett a nyolcadik helyen végzett 400 méteres gyorsúszásban, míg Sárkány Zalán a hatodik helyen zárt ezen a távon a Lublinban zajló rövidpályás Európa-bajnokság keddi nyitónapján.
A viadal első fináléjában rögtön két 19 éves magyar is érdekelt volt, Ábrahám Minna a délelőtti előfutamban egyéni csúcsot jelentő, 4:02.85 perces idővel az ötödik, Pádár Nikolett a hetedik idővel várta a rajtot.
A két magyar egymás mellett, az 1-es és 2-es pályán ugrott medencébe, Ábrahám kezdett erősebben, de a táv feléhez érkezve már látszódott, hogy nem szólhatnak bele az érmekért zajló küzdelembe.
Ábrahám végül így hatalmas egyéni csúccsal, 4:01.69 perccel csapott a célba, amely az ötödik helyet érte, míg Pádár 4:08.62-vel lett nyolcadik.
„Próbáltam összerakni a saját versenyemet, a táv második fele szerintem kifejezetten jól sikerült. Az eleje viszont egy kicsit lassú volt, van még hova fejlődni ebben a számban” – nyilatkozta az MTI-nek Ábrahám.
Pádár a vegyes zónában elmondta, előzetesen nem számított arra, hogy úsznia kell ebben a döntőben, ezért egyáltalán nem is szomorkodik az eredmény miatt.
Női 400 m gyors, Európa-bajnok:
Isabel Gose (Németország) 3:54.33 perc
2. Simona Quadarella (Olaszország) 3:56.70
3. Freya Colbert (Nagy-Britannia) 3:56.71
..5. Ábrahám Minna 4:01.69
…8. Pádár Nikolett 4:08.62
Sárkány Zalán a hatodik helyen zárt 400 méteres gyorsúszásban

Az Egyesült Államokban készülő 22 éves magyar versenyző a délelőtti előfutamból 3:38.07 perces egyéni csúccsal a negyedik helyen került be a fináléba, amelyben mások mellett ott volt az írek olimpiai bajnoka, Daniel Wiffen és a szám nagymedencés világcsúcstartója, a német Lukas Märtens is.
A táv feléhez szinte együtt érkezett a mezőny, Sárkány – aki tavaly a Duna Arénában rendezett rövidpályás világbajnokságon 800-on aranyérmes volt – a hetedik helyen fordult rá a második 200-ra, végül a hatodik helyen csapott célba, négy századot javítva egyéni csúcsán.
„Azt gondoltam, hogy ennél lassabb lesz az iram, persze az eleje és a közepe még így is nagyon fájt. Ugyanakkor a végén sikerült ugyanazt a tempót tartanom, mint reggel, ez egy nagyon jó jel, amely azt mutatja, hogy megvan a megfelelő állóképességem a többi számhoz. Az időnek nem annyira örülök, de legalább van miből tovább faragni, összességében viszont elégedett vagyok, ez egy jó úszás volt”
– nyilatkozta az MTI-nek Sárkány Zalán.
A számot a brit Jack McMillan nyerte 3:36.33 perccel.
Férfi 400 m gyors, Európa-bajnok:
Jack McMillan (Nagy-Britannia) 3:36.33 perc
2. Lukas Märtens (Németország) 3:36.51
3. Daniel Wiffen (Írország) 3:37.02
…6. Sárkány Zalán 3:38.03
Országos csúccsal hatodik a női 4×50 méteres gyorsváltó
A Senánszky Petra, Pádár Nikolett, Ugrai Panna, Ábrahám Minna összeállítású magyar csapat országos csúccsal a hatodik helyen végzett a 4×50 méteres gyorsváltók döntőjében a Lublinban zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokság keddi nyitónapján.

A négyes – akkor még Pádár helyén Komoróczy Lorával – már a délelőtti előfutamok során is minden idők legjobb magyar eredményét úszta (1:36.90 perc), s bár a fináléban Senánszky és Pádár is a nyolcadik helyen váltott, Ugrai, illetve Ábrahám egészen kiválóan úszott, ennek köszönhetően hatodikként zárt.
A négyes a délelőtti idején több mint négy tizedmásodpercet faragott.
Női 4×50 m gyorsváltó, Európa-bajnok:
Hollandia (Milou van Wijk, Marrit Steenbergen, Tessa Giela, Valerie van Roon) 1:33.85 perc
2. Olaszország (Silvia Di Pietro, Sara Curtis, Agata Maria Ambler, Costanza Cocconcelli) 1:34.30
3. Lengyelország (Katarzyna Wascik, Kornelia Fiedkiewicz, Julia Maik, Barbara Lesniewska) 1:35.75
…6. MAGYARORSZÁG (Senánszky Petra, Pádár Nikolett, Ugrai Panna, Ábrahám Minna) 1:36.49
Férfi 4×50 m gyorsváltó, Európa-bajnok:
Olaszország (Leonardo Deplano, Lorenzo Zazzeri, Giovanni Guatti, Thomas Ceccon) 1:22.90 perc
2. Lengyelország (Piotr Ludwiczak, Ksawery Masiuk, Kamil Sieradzki, Mateusz Chowaniec) 1:23.63
3. Horvátország (Jere Hribar, Nikola Miljenic, Bozo Puhalovic, Luka Cvetko) 1:23.79
(MTI)








