Három arany- és egy bronzérem az ifjúsági és U23-as kajak-kenu Európa-bajnokságon Szegeden

Bauer Zita
Bauer Zita. Fotó: MKKSZ

A magyar versenyzők három arany- és egy bonzérmet gyűjtöttek a szombat délelőtti döntőkben a Szegeden zajló ifjúsági és U23-as kajak-kenu Európa-bajnokságon.

A dobogó legfelső fokára állhatott fel Bauer Zita (K-1 1000 m, U23), a Kaed Ádám Said, Zemen Dániel páros (K-2 1000 m, U23), valamint az ifjúsági kajakpáros, Kardos Olivér és Varga Zalán, míg Mircse Zoltán Iván (K-1 1000 m, U23) nyakába bronzérem került.

Bauer Zita gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott, s több mint egy hajós előnnyel nyerte meg a számot

Nem mellékesen 18 esztendejével ő volt a döntő legfiatalabb indulója.

„Nagyon sokat készültünk erre az ezer méterre. Úgy osztottam fel a pályát, hogy ötszáztól mindenképpen el kell indulnom, nem számít, hogy mennyire fáradt vagyok. És el is indultam, mert a hazai közönség nagyon sok erőt adott, tudtam, hogy bármi van, mennem kell” – nyilatkozott a hazai szövetség honlapjának Bauer Zita.

Kaed Ádám Said és Zemen Dániel sem hagyott esélyt az ellenfeleknek K-2 1000 méteren

Bár Kaed kisebb betegséggel bajlódott, a párosnak mégis sikerült fölényes győzelmet aratni, úgy, hogy féltávnál még a 2-3. helyen haladt.

„Az előfutam nem úgy sikerült, ahogyan szerettük volna, ezért a középfutamra taktikát váltottunk, sokkal nagyobb utazósebességgel mentünk, mint korábban” – mondta Kaed Ádám Said a döntőt követően.

„Ebből a szempontból előny, hogy a maratoni szakágból érkeztem, mert jobban bírom a hosszú, fájdalmas erőfeszítésekkel teli versenyeket, most is minden egyes húzás nagyon fájt, de a közönségnek köszönhetően is sikerült behúzni az aranyat” – tette hozzá a korábbi maratoni ifjúsági Európa-bajnok, Zemen Dániel.

A K-1 1000 méteren szereplő Mircse Zoltán Iván a döntő után úgy nyilatkozott, semmit sem csinálna másképpen

A tavaly még az ifjúságiak között Európa-bajnoki címet ünneplő kajakos fél távig magabiztosan vezetett a döntőben, aztán jöttek a semleges színekben induló főszereplők: Dzianis Jermolenka, aki magabiztosan nyerte meg a szám aranyát, valamint Dimitrij Avdejev, akinek végül ezüst került a nyakába.

Az ifjúságiak mezőnyében Kardos Olivér és Varga Zalán K-2 1000 méteren szinte tökéletes pályát ment, s ez aranyérmet ért

„Nagyon össze kellett szedni ezt a döntőt, mert az előfutamban nem tudtuk megcsinálni azt, amit igazán szerettünk volna. Tudtuk, hogy erős ellenfelekkel állunk szemben és a teljes maximumot kell kihajtani magunkból ahhoz, hogy nyerjünk. Tegnap szépen átgondoltuk, felépítettük ezt a futamot és meglett a gyümölcse” – mondta Kardos Olivér.

„A legjobb barátok vagyunk a parton és ez rengeteget számít, nagyon jó az összhang közöttünk” 

– mondta Varga Zalán, aki elárulta azt is, hogy nagyon izgultak a verseny elején, mert mindenképpen szerettek volna bizonyítani a magyar közönség előtt.

A csütörtökön kezdődött és vasárnapig tartó korosztályos kontinensviadalon 38 ország 759 versenyzője vesz részt. A házigazda Magyarországot összesen 55 versenyző képviseli.

Forrás: MKKSZ / MTI

You may also like...