Márton Viviana továbbra is az olimpiai rangsor élén

Márton Viviana
Fotó: Borhi Mihály/MTKDSZ

Márton Viviana áll súlycsoportjában az első helyen októberben is a havonta frissülő tekvondós olimpiai rangsorban. 

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a 2024-es ötkarikás bajnok a 67 kilogrammos kategóriában vezet az olimpiai kijutásért folyó versengésben, ugyanebben a súlycsoportban ikertestvére, Luana a tizenharmadik.

Márton Viviana a világranglistán – melynél más versenyeket is beszámítanak – két kategóriában is a legjobbak között található: 62 kilóban a tizedik, a 67 kilósok között pedig hetedik, utóbbiban nővére a tizenharmadik.

A Salim családból az Európa-bajnok Salim Kamilah 46 kilogrammban – négy helyet előrelépve – negyedik a világranglistán, 49 kilóban pedig – ugyancsak négy pozíciót javítva – nyolcadik az ötkarikás rangsorban. Bátyjai közül a világ- és Európa-bajnok Salim Omar Gergely a kilencedik az olimpiai 68 kilós kategóriában, a világrangsorban itt tizenötödik, 63 kilóban pedig tizenhetedik.

A legidősebb testvér, Salim Sharif Gergely a 63 kilósok világranglistáján a tizenharmadik, az ötkarikásoknál 58 kilóban a 35. helyet foglalja el.

Az Európa-bajnoki bronzérmes Patakfalvy Luca 57 kilóban az olimpiai sorrendben tíz helyet ugrott előre és jelenleg a tizennegyedik, míg a világranglistán a tizenegyedik. A szintén Eb-harmadik Józsa Levente helyezési száma a 68 kilóban előbbi rangsorban 26. (itt 9 helyet lépett előre), utóbbiban pedig 17., míg Bailey Kelen a plusz 80 kilósok között 18., illetve a plusz 87 kilósok világrangsorában 15.

A Los Angeles-i játékokra a 2028 januárjában záruló ötkarikás ranglisták első öt helyezettje automatikusan kvótát szerez.

Olimpiai ranglista:

Nők:

49 kg: Salim Kamilah 8.

57 kg: Patakfalvy Luca 14.

67 kg: Márton Viviana 1., Márton Luana 13.

Férfiak:

58 kg: Salim Sharif Gergely 35.

68 kg: Salim Omar Gergely 9., Józsa Levente 26.

plusz 80 kg: Bailey Kelen 18.

(MTI)

You may also like...