Világbajnoki bronzérmes a tőröző Dósa Dániel

Dósa Dániel remek vívással bronzérmet nyert szombaton a férfi tőrözők egyéni versenyében a hongkongi világbajnokságon.
A szombaton utolsóként versenyben maradt magyar vívó a katari Ali Ovaida, az orosz Anton Borodcsov, valamint a címvédő hongkongi Ryan Csoj Csun-jin legyőzése után Guilherme Toldóval találkozott a legjobb nyolc között. A brazil 2-2 után meg tudta lepni a magyar vívót, akit a pást széléről arra buzdítottak, hogy legyen ritmus a vívásában, és dolgozzon többet lábbal. A tanácsokat megfogadta, az eredmény legalábbis erről tanúskodott, mert sikerül fordítania. Ellenfele elbizonytalanodott, Dósa Dániel pedig öttusos győzelemmel a négy közé menetelt.
Ott a kétszeres Eb-harmadik és a tokiói olimpián is bronzérmes Alexander Choupenitchcsel mérkőzött meg. A cseh vívó a negyeddöntőben azt az orosz Jegor Barannyikovot győzte le, aki korábban Tóth Gergelyt és Szemes Gergőt is búcsúztatta. Dósa – aki először került egyéniben érmes pozícióba világversenyen – jól kezdett, 2-2 után aktívan ment előre, pontosak voltak a támadásai és a védései is.
Ekkor a világranglistán ötödik Choupenitch kissé bizonytalannak tűnt, a folytatásban azonban – 5-7 után – nagyon feljavult, eredményesek voltak a támadásai, közben pedig egyre hatékonyabban védekezett, a nemzetközi rangsorban 16. helyezett ellenfele alig tudta eltalálni őt. Végül a cseh hét tus különbséggel nyert.
Dósa, a Törkevés harmincéves vívója Szemes Gergő egy évvel ezelőtti sikerét ismételte meg. Azt megelőzően férfi tőr egyéniben 1973-ban volt magyar érmes világbajnokságon, akkor Kamuti Jenő végzett a harmadik helyen Göteborgban. Magyar aranyérmest ebben a szakágban legutóbb 1957-ben avattak Fülöp Mihály jóvoltából.
Szirmai Benedek így méltatta tanítványát
„Egy tapasztalt edző kollégámat idézném: egész ügyesen mozgott, lassan megtanul vívni… Komolyra fordítva a szót, nagyon, nagyon büszke vagyok Danira. Rettenetesen akarta ezt a sikert, rengeteget dolgozott érte, és remek teljesítményt nyújtott a mai napon. A végén talán érezte korábbi csuklósérülését, de nem szeretnék semmit sem erre fogni, egyébként is nagyon boldog vagyok!”
Férfi tőr egyéni, 172 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Szemes-Hszü (kínai) 15:7, Dósa-Owaida (katari) 15:4, Tóth-Barannyikov (orosz) 10:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Dósa-A. Borodacsev (orosz) 15:11, Szemes-Rajski (lengyel) 15:11.
Nyolcaddöntő: Dósa-Csoj (hongkongi) 15:13, Szemes-Barannyikov (orosz).
Negyeddöntő: Dósa-Toldo (brazil) 15:10.
Elődöntő: Dósa-Choupenitch (cseh) 8:15.
Végeredmény: 1. Alexander Choupenitch (cseh), 2. Filippo Macchi (olasz), 3. Dósa Dániel (edző és válogatott edző: Szirmai Benedek) és Iimura Kazuki (japán), …13. Szemes Gergő, …44. Tóth Gergely, …70. Mihályi Andor.
Forrás: Hunfencing.hu / MTI









