Az MBH Bank a MOB első hivatalos partnere az új olimpiai ciklusban

MBH Bank

Az MBH Bank lett a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) első hivatalos partnere az új olimpiai ciklusban.

„A megállapodás 2028-ig, a Los Angeles-i olimpiáig biztosítja a MOB és az olimpiai csapat számára, hogy támogatásunkkal segítjük a felkészülésüket. Ezáltal az MBH lesz a MOB és a magyar olimpiai csapat hivatalos bankja és egyik kiemelt üzleti partnere”

– mondta Barna Zsolt, a pénzintézet elnök-vezérigazgatója.

Mint felidézte, 2022-ben írták alá azt a megállapodást, ami a párizsi olimpiai felkészülésben segítette a magyar csapatot. A cégvezető az eddigi együttműködést nagyon sikeresnek értékelte. Hangsúlyozta, az MBH is magáévá tette a „gyorsabban, magasabbra, erősebben” olimpiai jelmondatot, és az elmúlt időszakban kiváló gazdasági eredményt tett le az asztalra, ezzel is megalapozva azt a lehetőséget, hogy a társadalmi felelősségvállalás keretében több ágazatban is vissza tud adni a magyar társadalomnak.

Elárulta, több sportszövetséget, egyesületet, sportolót támogatnak, a márkanagykövetük pedig Kós Hubert olimpiai bajnok úszó.

„Nagyon jó az együttműködésünk a MOB-bal, továbbra is számíthatnak ránk. Azt kívánom, hogy legalább olyan legyen a következő időszak, és legalább olyan sikeres utat járjunk be mindannyian, mint eddig” – fogalmazott Barna Zsolt.

Gyulay Zsolt, a MOB elnöke felidézte, hogy amikor 2022 januárjában a MOB elnökévé választották, az első útja az MBH Bankhoz vezetett, mert „azt gondoltam, teljesen természetes dolog, hogy a MOB-nak legyen egy hivatalos bankja„.

Kiemelte, az együttműködésüket megkoronázták a sikeres párizsi olimpiával, amelyen 19 érmet szerzett a magyar küldöttség.

„Az MBH Bank mindig nagyon nyitott volt az ötleteinkre, és ők is mindig nagyon kreatívak. Az olimpiai csapat és a MOB tagjai is élvezték a szolgáltatásokat, hiszen nem csak egy támogatóval, hanem egy nagyon aktív résztvevővel bővült az olimpiai család” – vélekedett.

Gyulay hangsúlyozta, nem is volt kérdés, hogy folytatják-e az együttműködést. Mint kifejtette, nyáron 150-160 fős csapattal utaznak az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra, zajlik a fiatal sportvezetők program és a kettős karrier program, ezeknek a finanszírozásához is jelentősen hozzájárul az MBH.

„Meg tudjuk valósítani azon elképzeléseinket, amelyek nem csak és kizárólag az élsportról szólnak. Bízom benne, hogy nagyon eredményes Los Angeles-i olimpiai ciklus elé nézünk, ráadásul idén lesz 130 éves a MOB, ezt is szeretnénk méltó módon, együtt megünnepelni” – jelentette ki Gyulay Zsolt.

Ezen felül az MBH Bank, a MOB és a Visa, mint az olimpiai és paralimpiai játékok globális fizetéstechnológiai partnere, 2024 őszén egyedülálló kezdeményezés keretében Olimpiai kártyaképpel Visa Fenntartható kártyákat bocsátott ki, valamint Magyarországon elsőként vezette be a Visa Signature prémium bankkártyát, amelyet kizárólag az olimpián legjobb nyolc helyezést elért sportolók számára tett elérhetővé a hitelintézet. A bankkártyatermék bevezetéséért a 2024-es Visa Awards-on az MBH Bank elnyerte a ’Product launch of the Year’ díjat.

A hitelintézet továbbá számos együttműködésen keresztül, többek között a Magyar Úszó Szövetség kiemelt szponzoraként és több sportegyesület kiemelt partnereként is elkötelezett a magyar sportélet mellett.

Forrás: MBH Bank

You may also like...