Boczkó Gábor a csapatversenyekben vár többet a tavalyi szerepléshez képet

Boczkó Gábor szövetségi kapitány azt szeretné, ha a tavalyi kontinensviadalhoz képest a csapatversenyekben eredményesebben szerepelnének a magyar vívók a jövő heti Európa-bajnokságon.
A válogatott egy-egy arannyal és ezüsttel, továbbá három bronzzal a negyedik helyen végzett a 2025-ös genovai Eb éremtáblázatán. Győzött – címét megvédve – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Iliász Nikolász összeállítású férfi kardcsapat, egyéniben pedig második lett Szilágyi, valamint harmadik a tőröző Pásztor Flóra, a kardozó Battai Sugár és a párbajtőröző Siklósi Gergely.
„Nem a számszerűség miatt nem voltam elégedett, mert ez az éremszám nagyon jó. Sőt, a négy darab egyéni érem rendkívül jó. Az volt a baj, hogy a csapataink nem úgy szerepeltek, ahogy számítottam rá”
– elevenítette fel kedden az egy éve történteket a szakvezető az M4 Sporton, a Nemzeti Sporthíradóban.
Hozzátette, hogy bár a férfi kardcsapat győzött, több szakágban lemaradtak az éremről. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy ezúttal több együttes dobogós pozícióban tud majd végezni a Párizshoz közeli Antonyban.
Már csak azért is, mert – amint azt kiemelte – az olimpiai ciklust, a kvótaszerzési lehetőségeket tekintve az a legfontosabb, hogy a jövő év tavaszán kezdődő kvalifikációra megtalálják az optimális összeállításokat.
„Minél több versenyzővel szeretnénk kijutni a Los Angeles-i játékokra, ez a fő szempont” – szögezte le Boczkó Gábor. A kapitány úgy véli, a mostani Eb-n, illetve a július végi, hongkongi világbajnokságon lehet még e tekintetben – ilyen erős mezőnyökben – az utolsó simításokat elvégezni.
Emlékeztetett rá, hogy a párizsi olimpián három magyar csapat vehetett részt, és szeretné, ha 2028-ban több indulhatna.
Mint mondta, jelenleg a férfi és női kard-, a férfi párbajtőr- és tőregyüttes áll kijutó helyen, a női tőr- és párbajtőrcsapat nem, de utóbbi az világkupaidény során már „lőtávolon belülre került” ezüst-, illetve bronzérmével, illetve negyedik helyével.
„Az Eb-n a négy, a vb-n nyolc a közé kerüléssel hatalmasan tudnának előre lépni a női párbajtőrözők”- tette hozzá.
A jó Eb-, illetve vb-szereplés a többi csapatnak is fontos lenne – jelezte.
A franciaországi Európa-bajnokságot jövő héten keddtől vasárnapig rendezik. A magyar válogatottban a klasszisok mellett öt újonc kapott helyet.
Az Eb-csapat
férfiak:
kard:
Rabb Krisztián (Vasas), Szilágyi Áron (Vasas), Szatmári András (MTK), Dallos Benedek (Vasas)
párbajtőr:
Nagy Dávid (Vasas), Koch Máté (Vasas), Andrásfi Tibor (BVSC), Siklósi Gergely (Honvéd)
tőr:
Szemes Gergő (FTC), Dósa Dániel (Törekvés), Tóth Gergely (FTC), Mihályi Andor (Ludovika)
nők:
kard:
Battai Sugár (DEAC), Spiesz Anna (Vasas), Szűcs Luca (BVSC), Pusztai Liza (BVSC)
párbajtőr:
Muhari Eszter (Tatabánya), Büki Lili (Tatabánya), Borsody Emma (MTK), Nagy Blanka (Debreceni SI)
tőr:
Pásztor Flóra (Törekvés), Kondricz Kata (Honvéd), Papp Jázmin (FTC), Lupkovics Dóra (Honvéd, csak egyéniben), Kollár Anna (Törekvés, csak csapatban)
(MTI)









