A hollandok visszavágtak a szolnoki vereségért, Keszthelyi Rita 380

A csütörtöki meccs előtt a magyar szövetség köszöntötte Keszthelyi Ritát, aki 380. válogatott meccse előtt állt, amivel beállította Stieber Mercédesz rekordját
A magyar női vízilabda-válogatott felkészülési mérkőzésen 12-11-re kikapott a vendég holland csapattól a Hajós Alfréd Sportuszodában.
Rendkívül dekoncentráltan kezdte a mérkőzést a magyar együttes, mely alig másfél perc után már 2-0-ás hátrányban volt, Cseh Sándor kapitány pedig időt kért. A szakvezető igyekezett megnyugtatni játékosait és kérte, hogy nagyobb koncentrációval folytassák a meccset.
Keszthelyi Ritáék támadásban ezek után sem találták a helyes megoldásokat, öt perc után lőttek először kapura és majd hat perc kellett az első magyar gólhoz, ami Lendvay Zoé nevéhez fűződött.
Védekezésben viszont gyorsan sikerült rendezni a sorokat, s a folytatásban a hollandok előnyből sem voltak képesek betalálni, így az első szakasz után csupán egy gól volt a magyarok hátránya (1-2).
A második negyed sem indult jól, az első magyar támadást kettős emberelőnyben sem sikerült góllal zárni, majd a másik oldalon a vendégek kihasználták a szimpla előnyüket. Ezek után viszont előbb Tiba Panna centerből, majd Hajdú Kataziccerből betalált és átvette a vezetést a házigazda.
A jó periódust azonban ismét visszaesés követte, ami ráadásul a félidőig kitartott, a hollandok pedig három gólt is szereztek a nagyszünetig és kétgólos előnyben kezdhették a második félidőt (3-5).
A harmadik nyolc perc gyors holland találattal indult, majd a folytatásban felváltva estek a gólok, s ugyan az utolsó fél percben a magyar csapat előnyben támadott azért, hogy mínusz egyre zárkózzon, a kétgólos különbség nem változott az utolsó szünetig (6-8).
A negyedik negyedben kiemelkedő játékra lett volna szükség a fordításhoz, ám védekezésben és támadásban is rengeteget hibáztak a hazai játékosok, a hollandok pedig szinte végig magabiztosak voltak, s még bő másfél perccel a vége előtt is három góllal vezettek.
Fél perccel később viszont már csak eggyel, de a hazaiaknak végül nem volt esélyük az egyenlítésre, miután ötméteresből a vendégek betaláltak, így Keszthelyi Rita meccset lezáró gólja csak a szoros vereséghez volt elég (11-12).
Magyarország – Hollandia 11-12 (1-2, 2-3, 3-3, 5-4)
A magyar csapat gólszerzői: Hajdú 4, Lendvay 2, Varró 2, Tiba 1, Kovács-Csatlósné Szilágyi 1, Keszthelyi 1
(MTI)









