Guzi Blanka negyedik, Erdős Rita hetedik lett

Guzi Blanka a negyedik, Erdős Rita pedig a hetedik helyen végzett a budapesti öttusa világkupadöntőn.
A vk sorozatot lezáró versenyre a Kairóban, a bulgáriai Pazardzsikban és a magyar fővárosban két hete elért eredmények alapján lehetett bekerülni, de egy nemzetből legfeljebb három versenyzőnek nemenként. A pénteki elődöntőből mindhárom magyar induló továbbjutott, Mészáros Emma azonban közben már elutazott a barcelonai junior Európa-bajnokságra.
A legjobb 18 vasárnap délelőtti versenyét Guzi nem kezdte jól, vívásban a nyolcaddöntőben 5-1-re kikapott a cseh Lucie Hlavackovától, 15. lett, pedig két napja, az elődöntőben a legjobb négyig jutott. Az egyéniben tavaly és tavalyelőtt is vb-ezüstérmes, Párizsban olimpiai negyedik öttusázó 32.31 másodperccel a hetedik időt érte el az akadálypályán, ezzel a 12. helyre lépett előre.
A 100 méteres úszásban – melyre a központi versenyhelyszín, a BOK Csarnok közelében, a KSI-uszodában került sor – 1:01.38 perccel a negyedik leggyorsabb volt, ezzel megint feljebb zárkózott, az öt lövészettel megszakított 3000 méteres futásnak nyolcadikként vághatott neki úgy, hogy a dobogótól 12, az első helytől 50 másodpercre volt.
Viszonylag gyorsan sikerült összeszednie az öt zöld lámpát mindegyik sorozatában, és a várakozásnak megfelelően jó tempóban is futott, de a környezetében többen is akadtak, akik kiválóan lőttek és szintén jól futottak, így végül a negyedik helyig sikerült előrelépnie.
Győzött a futást ötödikként kezdő svájci Anna Jurt, második lett a három szám után éllovas fehérorosz Vijaleta Hurejeva, harmadikként pedig a tizedik pozícióból felkapaszkodó spanyol Laura Heredia ért célba.
Guzi Blanka – aki előzőleg a kairói és a budapesti vk-állomáson győzött, Pazardzsikban második volt – a lövészetes futásban Jurt és Heredia mögött a harmadik legjobb időt érte el 11:11.58 perccel.
„A szezon legnehezebb versenye volt, reggeltől kezdve hullámban jöttek rám szédülések, valószínűleg még nem alkalmazkodtam a hőséghez, és ez érződött” – árulta el az MTI-nek nyilatkozva. „Azzal elégedett vagyok, hogy ennek ellenére össze tudtam szedni magam, ugyanakkor fáj, hogy miután mindegyik versenyen dobogós voltam, éppen itt ez most nem jött össze. De ez is egy állomás, és azzal elégedett vagyok, hogy látom az utat magam előtt.”
Sokat lépett előre Erdős Rita is, aki a 14. helyről indulva lett hetedik. Előzőleg ő is a nyolcaddöntőben ragadt vívásban, mivel 4-2-re alulmaradt Jurttal szemben. Az akadálypályán 36.20 másodperccel négy ellenfelét tudta megelőzni, az uszodában pedig 1:02.08 perccel hatodik volt. A kombinált számban 11:30.56 perccel az ötödik legjobb teljesítményt nyújtotta a 2024-es év vb-bronzérmese.
Női verseny
1. Anna Jurt (svájci) 1493 pont
2. Vijaleta Hurejeva (fehérorosz) 1488
3. Laura Heredia (spanyol) 1481
4. Guzi Blanka 1478
…7. Erdős Rita 1445
(MTI)









