Egy góllal kikapott a spanyoloktól, nem jutott négy közé a női vízilabda-válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 8-7-es vereséget szenvedett az olimpiai bajnok spanyol csapattól a Sydneyben zajló világkupa szuperdöntő szerdai negyeddöntőjében, így az 5-8. helyért folytatja szereplését.
A magyaroknak tavaly sikerült egy 12 éves nyeretlenségi sorozatot megszakítaniuk a spanyolokkal szemben, előbb a világkupán, majd a szingapúri világbajnokságon, azt követően pedig idén januárban, a funchali Európa-bajnokságon is diadalmaskodott Cseh Sándor együttese.
Az első negyed kiegyenlített küzdelmet hozott, a spanyolok szokás szerint centerjátékukat erőltették, a magyar védelem azonban többször is sikeresen vette fel ez ellen a harcot. Az első szünet döntetlennél következett, köszönhetően Tiba Panna két akciógóljának (2-2).
A második felvonás spanyol találattal indult centerből, majd Hajdú Kata értékesített higgadtan egy előnyt, lefordulás után pedig Lendvay Zoé kapáslövésével először került előnybe a magyar csapat. A rivális a negyed végét megnyomta és két átlövéssel fordított.
A nagyszünet után Hajdú-góllal indult a harmadik felvonás, a spanyolok akciógóllal válaszoltak.
A rivális ezúttal sem tudott jobban ellépni, pedig lett volna rá lehetősége, majd Garda Krisztina egy rá jellemző távoli lövéssel egyenlített.
A záró nyolc perc 6-6-ról indult, a harmadik gólját szerző Hajdú ötméteresével visszavette a vezetést a magyar együttes, ezt követően viszont hiába volt több lehetősége is növelni az előnyét, következő négy támadása során öt lövésből négyszer a kapufát találta el, egyszer pedig még a kaput sem.
Közben az ibériaiak fordítottak és kiharcolták a négy közé jutást. Spanyolország közel 31, míg Cseh Sándor csapata 25 százalékos hatékonysággal értékesítette helyzeteit.
„Számítani lehetett rá, hogy ez az egyik legnagyobb harc lesz a negyeddöntők során – összességében nyilván nagyon szomorú vagyok, hiszen az volt a cél, hogy ma nyerjünk és aztán megint döntőbe jussunk. Küzdöttünk, nagyon jól védekeztünk, hiszen nyolc gólt kaptunk, azaz alapvetően nem lehetek elégedetlen nagyon sok mindennel, kivéve a végeredményt”
– nyilatkozta a találkozót követően Cseh Sándor a magyar szövetségnek.
A tréner hozzátette, ugyanakkor nem érdemeltek győzelmet
„Kialakítottuk a helyzeteket, de az a csapat, amelyik ezt megteszi, de aztán a játékosai nem mernek odaállni és belőni, az nem nyerhet. Nem akarom rájuk tolni a felelősséget, nagyon sokat elemezzük majd ezt a meccset, mert rendkívül tanulságos. Az utolsó mondatom legyen az, hogy csalódott vagyok, de rengeteg jó dolgot láttam, hiszen sok olyan fiatal letette itt a névjegyét, akik életükben először játszanak egy világversenyen a válogatottban” – mondta a kapitány.
Cseh Sándor világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes együttese pénteken az Európa-bajnok hollandokkal találkozik.
Világkupa, szuperdöntő, nők, negyeddöntő
Spanyolország – Magyarország 8-7 (2-2, 3-2, 1-2, 2-1)
Gől: Ruiz Barril, Camus 2-2, Rodríguez, Perez Vivas, Bertran Vidal, González López 1-1, illetve Hajdú 3, Tiba 2, Lendvay, Garda 1-1
Egyesült Államok – Kína 14-8 (5-4, 2-0, 3-0, 4-4)
Oroszország – Hollandia 11-6 (2-2, 2-1, 2-1, 5-2)
Ausztrália – Olaszország 15-14 (3-3, 5-4, 3-4, 4-3)
Július 24., péntek
az 5-8. helyért:
03:30, Kína – Olaszország
05:15, Hollandia – Magyarország
Elődöntő:
10:30, Egyesült Államok – Ausztrália
12:15, Spanyolország – Oroszország
(MTI)
- Világkupa döntős a férfi vízilabda-válogatott
- Elődöntős a férfi vízilabda-válogatott
- Egy góllal kikapott a spanyoloktól, nem jutott négy közé a női vízilabda-válogatott
- A női vízilabda-válogatott legyőzte az amerikaiakat az ausztráliai felkészülési tornán
- Varga Zsolt kijelölte a Világkupa-döntőre utazó keretét









